A 2024-es állami költségvetést és a társadalombiztosítási költségvetést éjfél után hagyta jóvá a kormány

2023. december 15. – 09:34

Másolás

Vágólapra másolva

Elfogadta csütörtök este a kormány a 2024-es állami és társadalombiztosítási költségvetés tervezetét. A tervezetben foglalt fontosabb intézkedésekről, illetve azokról a sarokszámokról, amelyre a 2024-es büdzsét tervezik, ebben a cikkben írtunk.

Az éjfél után elfogadott tervezetet a kormány továbbította a parlamentnek, azzal a kéréssel, hogy a törvényhozó testület sürgősségi eljárásban vitassa meg és szavazzon róluk.

Az Agerpres összefoglalója szerint kormányülés kezdetén Marcel Ciolacu miniszterelnök elmondta, hogy a 2024-es állami költségvetés a beruházásokra összpontosít, amelyek a GDP mintegy 7 százalékát teszik majd ki.

Hozzátette, jövőre a kormány 3,4 százalékos gazdasági növekedést tűz ki célul, ami „a második legmagasabb lesz az EU-ban”. Ez 150 milliárd lejes többletet jelent majd a GDP-ben 2023-hoz képest.

A dokumentum szerint jövőre a becsült bruttó nemzeti termék eléri az 1733 milliárd lejt, a GDP-arányos költségvetési hiány 5 százalékos lesz, 586 milliárd lej feletti bevétellel és 673 milliárd lejes kiadással. A becslések szerint a kiadások el fogják érni a GDP 38,8 százalékát, a bevételek pedig a 33,8 százalékát.

Ciolacu kifejtette, a társadalombiztosítási költségvetés bizonyítja, hogy van pénz mind a nyugdíjak január elsejei, 13,8 százalékos emelésére, mind azok szeptember elsejei újraszámítására. Ugyanakkor jut pénz a gyerekpénz és a szociális juttatások emelésére is – mondta a miniszterelnök.

Megerősítette, hogy emelni fogják a pedagógusok fizetését, és van keret a közalkalmazottak bérének 5 százalékkal történő növelésére; utóbbi nem vonatkozik a közjogi méltóságokra.

Azt is elmondta: beruházásokra 120 milliárd lejt szán a kormány, ez „1989 utáni abszolút rekord”. A „történelem legnagyobb költségvetését” különítik el oktatásra, 21 milliárd lejjel többet, mint idén. A szállítási infrastruktúrába történő beruházásokat 27 százalékkal emelik, azaz 6,5 milliárd lej többletet fordítanak autópálya-építésre, a vasúti gördülőállomány és a kikötők modernizálására.

Ciolacu közölte, 30 és 50 százalék közötti többletből gazdálkodhat majd az egészségügyi szektor (beleértve az egészségbiztosító pénztárat), illetve a környezetvédelmi és a fejlesztési ágazat azáltal, hogy az Anghel Saligny program keretét 3,7 milliárd lejjel emelik.

A kormányfő kijelentette, a kormány minden prioritását „masszívan” finanszírozzák: a humán erőforrást a tanügyben, az egészségügy korszerűsítését, az infrastrukturális fejlesztéseket, a környezetvédelmet, illetve a vidéki lakosság életkörülményeinek javítását.

Ciolacu megerősítette, hogy 2024-ben nem lesznek adóemelések, a bevételek növekedését kizárólag a beruházásoktól és az adóelkerülést célzó intézkedésektől várják.

Jövőre biztosan nőni fog az országos minimálbér

A kormányülésen a miniszterelnök azt is elmondta, hogy a kormány 3700 lejes minimálbért javasol 2024. július elsejétől. Azért csak a jövő év második felétől emelnék az összeget, hogy biztosítsanak hat hónapot a felkészülésre a vállalkozói szféra számára. Addig a minimálbér bruttó összegéből 200 lej adómentes marad – részletezte Ciolacu.

Idén október elsejétől az országos minimálbér bruttó értéke 3300 lej, a nettó értéke 2097 lej.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!