Közélet
Már idén ingyenesen igényelhetők lesznek az elektronikus személyi igazolványok
A belügyminisztérium közvitára bocsátott tervezete szerint 2030-tól már csak elektronikus okmánnyal lehetne elhagyni az országot.
Benzinnel öntötte le, majd felgyújtotta magát egy tinédzser Bákó megyében
A tragédia reggelén elszívott egy doboz cigarettát, majd szeszt is ivott.
A liberális párt politikusai belső utasítást kaphattak arra, hogy lejárató üzenetekkel...
A doktori tézisek vizsgálatára szakosodott újságíró jelenleg Lucian Bode belügyminiszter plágiumügyét tematizálja.
Öt embert vettek őrizetbe az elrabolt 14 éves lány ügyében
A négy férfi mellett egy nőt is gyanúsítanak.
Szigorítottak a látogatási feltételeken a csíkszeredai megyei kórháznál is
Hétfőtől kötelező a maszk viselete.
Boloş: Akár a 10 ezer lejt is elérheti idén a rászorulóknak járó támogatás összege
A miniszter szerint a kormány az energiaszámlák kifizetését, az étkezést, a tanszervásárlást, a lakásfelújítást és a háztartásigép-vásárlást is készül támogatni.
Különválasztják egymástól a romániai cseh és szlovák nemzeti kisebbségek érdekképviseletét
A miniszterelnök is támogatja kezdeményezést, így önállóan indulhatnak a következő helyhatósági és parlamenti választáson.
Nem most töltik meg Székelyföldet bicikliutakkal, de ez nem csak a helyi politikusok...
A kerékpárutak építése népszerű téma lett a politikusoknál, viszont gyakran bosszankodhatunk amiatt, hogy nagyon rossz a kivitelezés. Ezúttal a székelyföldi megyék együtt és külön is próbálkoztak...
Előkerültek a 14 éves lány elrablói, és a kiskorút is megtalálta a rendőrség
A nagytalmácsi lányt négy maszkos férfi erőszakkal egy autóba tuszkolta, majd elhajtottak.
A meleg időjárás egyelőre nem okoz gondot a mezőgazdaságnak, de nagy szükség lenne két hét fagyra
A gyümölcs- és zöldségtermesztés kilátásairól Apáti Ferenc, a Debreceni Egyetem Kertészettudományi Intézetének vezetője beszélt a Telexnek.