Közélet
Megszavazta a parlament a törvényhozók különnyugdíjának eltörlését
Nagy többséggel fogadták el a törvényhozók saját különnyugdíjuk eltörlését. A törvény megtámadható az alkotmánybíróságon, a testület egyszer már elkaszálta.
Több városi zöldövezet beépíthetővé válna a településrendezési törvénykönyv módosításával
A Romániai Építészek Rendje tiltakozik a tervezett módosítások ellen.
A különnyugdíjaik eltörlése ellen tüntettek a rendőrök Bukarestben
Szerintük a rendőri szakma társadalmi jelentősége, komplexitása és kockázatos volta indokolja a magasabb juttatást.
Versenytanács: 20 százalékkal olcsóbb lett a romániai tej
A kormány, a feldolgozók és a nagy áruházláncok megállapodásának eredményét vizsgálták.
Elöntött a víz három Hunyad megyei falut
42 személyt evakuáltak a katonai tűzoltók, háziállatokat, javakat is menteni kellett.
Már 13 évesen kipróbálják a kábítószert a fiatalok
Megnőtt a drogfogyasztás miatt kezelt kiskorúak száma is Romániában.
Több mint hatvan ház megrongálódott, egy ember meghalt az Arad megyei árvízben
A megyei tanács elnöke szerint ilyen mértékű katasztrófa nem volt még a környéken.
Több mint 130 ezer végzős diák iratkozott fel az idei nyári érettségire
A vizsgasorozat hétfőn kezdődik a román nyelv és irodalom írásbelivel.
A bukaresti bíróság érvénytelenítette az AUR kongresszusi határozatát, amely kimondta, hogy Simion...
A döntés értelmében vissza kell térni a társelnökségi formulához, azaz Claudiu Tarziu, aki a 2022-es kongresszus értelmében a vezető tanács elnöke lett, ismét társelnöki rangot kapna.