Rugalmasnak kell lennem, mert élni szeretnék, nem csak túlélni – ukrán menekültek meséltek a kolozsvári életükről

Nem vásárolunk lakberendezési boltban, nincsenek hosszú távú terveink

Julija két gyermekével az invázió megkezdése utáni első héten hagyta el a dél-ukrajnai Odesszát. Hamarosan férje, Vlagyimir is követte őket Chișinăuba, Moldova fővárosába, ahol rokonoknál szálltak meg. A tervük az volt, hogy Portugáliába mennek egy időre, de végül Kolozsváron maradtak. „Igazi barátokra találtunk itt” – mondta Vlagyimir. A házaspár az elmúlt két évben az ukrán menekülteket segítő kolozsvári szervezeteknél talált munkát: Julija éneket tanít és kulturális projekteket szervez, Vlagyimir pedig karateedzéseket tart ukrán gyermekeknek, emellett pedig rendszeresen segélyszállítmányokat visz Ukrajnába.

A család egy 8-10 fős csapattal érkezett Kolozsvárra 2022 márciusában, ahol a János Zsigmond Unitárius Kollégium vendégszobáiban szállásolták el őket. „Amikor kinyílt a nagy kapu, rájöttünk, hogy egy iskolában vagyunk… Meglepő volt, mert mindketten tanárok vagyunk, és a velünk érkezők között is volt még néhány tanár” – mesélte Vlagyimir. „Azt hittük, hogy néhány éjszakát töltünk majd el a vendégszobákban, de végül úgy nyolc hónapig laktunk itt” – mondta.

Azért döntöttek úgy, hogy maradnak, mert az Unitárius Egyház felajánlotta a vendégszobát cserébe azért, hogy Vlagyimir segítsen az ukrajnai segélyszállítmányok megszervezésében. „Már az érkezésünk után két héttel elkísértem az első segélyszállítmányt Ukrajnába, Odessza környékére” – idézte fel. Vlagyimir moldovai állampolgár, így nem sorköteles, be- és kiléphet az ukrán határon, ezért vállalhatta ő a sofőr szerepét. Éppen beszélgetésünk másnapján készült ismét útra kelni egy adag orvossággal, orvosi eszközzel és élelemmel.

Julija inkább csak érti az angolt, beszélgetésünk során a férje tolmácsolt. A gyermekeik viszont jól beszélnek angolul, ezért könnyen találtak maguknak barátokat Kolozsváron. „A lányom a Transylvania College-ban tanul ösztöndíjjal, és más külföldi szülők gyermekeivel is találkozik. A fiam vendéghallgató egy román iskolában, emellett online tanul két másik ukrajnai iskolában is. A romániai szabályok szerint ugyanis egy évet vendéghallgatóként kell kijárnia, és csak azután lehet teljes jogú diák a romániai közoktatásban” – mondta Vlagyimir.

A házaspár úgy gondolja, a gyermekeik jó helyen vannak most Kolozsváron. „Mi csak a bombázás hangját hallottuk a lakásunkban, bombatalálat nem érte az épületet, de a lányunknak pánikrohamai voltak. Őt nem is szoktuk gyakran magunkkal vinni, ha Ukrajnába utazunk” – mesélte Vlagyimir.

Julija rokonai most is Odesszában élnek. „Félnek, de nem akarnak idejönni. Ez mindenkinek a saját döntése” – mondta. A lakásuk üresen áll, egy ideig egy barátjuk lakott benne, aki a bombázások elől menekült Mikolajivből Odesszába. „Valamelyik nap egy barkácsáruházban jártunk Kolozsváron, és néztük a családokat, ahogy tervezik az otthonukat, építőanyagot vásárolnak. Mi ezt elfelejtettük, nincsenek terveink, mert nem tudhatjuk, hogy mit hoz a holnap” – mondta Julija.

A Kolozsváron élő ukrajnaiak közül sokan származnak olyan településről, amely most orosz megszállás alatt áll, olyanok is vannak, akiknek megsemmisült az otthona, mesélték. „A fő ok, amiért az ukrajnai nők vagy családok Kolozsvárt választották, az az, hogy elég közel vannak Ukrajnához, könnyen visszautazhatnak, hogy találkozzanak az ottmaradt férjeikkel. Sokan azért menekültek el, mert a bombázás nagyon megviselte a gyermekeiket, az egyik ismerősünk gyermekének például ősz hajszálai nőttek a stressz miatt” – idézte fel Julija.

Mindketten közreműködnek a Phoneo Egyesülettel, amely a Meeting Point nevű ukrán központ fenntartója. Épp a Meeting Point zeneszobájában találkoztunk a házaspárral, ez Julija birodalma, ahová fiatalok járnak énekelni és zenélni, és ahol egy ukrán és román tinikből álló banda is rendszeresen gyakorol. A szomszéd teremben épp felnőttek tornásztak, amikor ott jártunk, de Vlagyimir is itt tanítja küzdősportra a különböző korú gyermekeket. Mint megtudtuk, majdnem 150 gyermek jár a Meeting Pointba. Van, akivel ukránul, van, akivel oroszul beszélnek, igény szerint, mesélték.

Julija fellépéseket is szervez a diákjainak és a női karnak, amellyel ukrán dalokat adnak elő. „Nagyon sok nőnek megváltozott az élete, és életükben először kezdtek el bizonyos dolgokkal foglalkozni. Új értéket kapott az életük, rájöttek, hogy minden napot úgy kell megélniük, mintha az lenne az utolsó” – mondta. Julija szintén a Phoneo Egyesület segítségével valósította meg a Faces of Courage projektet: Ukrajnában élő nőket – orvosokat, önkénteseket, katonákat – hoztak el két hétre Kolozsvárra, ahol pszichológiai tanácsadásban, zenei foglalkozásokban, lovasterápiában, wellnessben és főként nyugodt alvásban volt részük, illetve készült róluk egy fotósorozat is, amelyet az orosz invázió második évfordulójára állítottak ki.

Az édesanyámmal és a barátaimmal érkeztem ide, végül egyedül én maradtam

Olekszandra Melnyik, Szása a Gondviselés Segélyszervezet támogatásával működő ukrán iskolai osztály egyik tanítónője. Kolozsvárra novemberben érkezett, Szatmárról, ahol 2022-ben Kijevből menekülve letelepedett egy időre. „Kolozsvárra költöztem, mert ez jóval nagyobb város, több a lehetőség, és sokkal nagyobb az itt élő ukrán közösség is, majdnem olyan, mintha otthon élnék” – mondta. „Vannak csoportjaink a Telegramon, és akár egészségügyi, akár személyes problémád van, valaki biztosan segít. A szabadidőmben nagyon sok tevékenységen veszek részt, például rajzoláson, pszichológiai workshopon, sok helyen szerveznek programokat ukránoknak” – tette hozzá.

Szása Ukrajnában már dolgozott gyermektáborokban önkéntesként, most pedig egy körülbelül 20, első és második osztályos gyermekből álló csoport tanítónője. Az ingyenes iskolában naponta 11 és 16 óra között van tevékenység, többek között ukrán, román és angol nyelvvel, matematikával foglalkoznak, és a gyermekek ebédet is kapnak. „Azt hiszem, nagyon hálásak a velük töltött időért, mert egyébként csak online óráik vannak az ukrajnai iskolákban. Nálunk találkozhatnak valódi, hús-vér tanítókkal, és ez jobban összekapcsolja őket a világgal, azt hiszem. A szülőknek is jól jön az iskolánk, mert így van egy kis szabadidejük vagy munkát tudnak vállalni” – mesélte Szása.

Tanítványainak nagy része veszélyes háborús övezetből származik, Odessza, Harkiv, Mikolajiv környékéről. „Az ukrajnai gyermekek mások a romániaiakhoz képest. Román csoport is van az iskolánkban, és látható, hogy hozzájuk képest az ukrajnai gyermekek érzelmesebbek, mindent sokkal inkább szívre vesznek, érzelmileg instabilabbak még egy ilyen biztonságos helyen is. Megváltoztatta őket az, hogy az országukban háború van. Ez mindannyiunkkal így van, tudjuk, hogy már nincs otthonunk, és nem tudjuk, hogy mit hoz a jövő, a gyermekek pedig érzik ezt, ezért érzelmileg sérülékenyebbek” – magyarázta Szása.

Az iskolában arra törekszenek, hogy biztonságos, barátságos környezetet teremtsenek a gyermekeknek. Az ukrán és a román csoportnak vannak közös foglalkozásaik, Szása szerint „érdekes látni, ahogy kommunikálnak, rendszerint vannak nyelvi akadályok, ennek ellenére megértik egymást. Sokszor angolul beszélgetnek. A romániai gyermekeknek nagyon jó az angol nyelvtudásuk, és a mi gyermekeink is egész jól boldogulnak az angollal a korukhoz képest”.

Mikor arról kérdeztem, hogy vannak-e kedvenc helyei már Kolozsváron, azt mondta, azért kihívás lekötni a gyermekek figyelmét, sokat kell készülnie a foglalkozásokra, ezért egyelőre kevés ideje marad ismerkedni a várossal. Romániai barátai vannak, viszont az ukrán közösség programjain kívül kevés az olyan esemény, amely megszólítaná, mondta. Ezzel együtt második otthonának érzi Romániát és nem szeretne visszatérni Ukrajnába a háború után sem. „Románia megtetszett. Szerintem azért is különleges hely az ukrajnaiaknak, mert ide érkeztek meg a háborús övezetből, és a biztonságot jelentette számukra. Ráadásul elég közel van Ukrajnához és hasonló a mentalitás” – mondta.

„Az édesanyámmal és a barátaimmal érkeztem ide, végül egyedül én maradtam. Nem szeretném a testi és a lelki épségemet veszélynek kitenni, ezért inkább nem tértem vissza Kijevbe. Ez attól függ, hogy hogyan viszonyulsz a környezetedhez. Lehetsz rugalmas és megtalálhatod a lehetőségeket egy másik országban, a nyelvi korlátok ellenére, vagy visszamehetsz, és élheted a korábbi életedet. Ami egyrészt kényelmes, én viszont azt választottam, hogy Romániában maradok. Ez néha nehéz, de biztonságos, szeretem ezt az életet” – érvelt.

Szása az invázió előtt az iskola utáni „szünetévét” töltötte, többek között önkénteskedéssel, de a háború miatt az egy év kissé hosszúra nyúlt. „Az a tervem, hogy beiratkozom egyetemre egy másik országban. Európában nagyon fontos, hogy legyen képzettséged, és én a háború után is Európában szeretnék maradni. Gondolkodtam romániai egyetemen is, de nem találtam olyan sok angol nyelvű képzést, románul pedig nem beszélek annyira jól” – mondta.

A kézimunka sokak számára szórakozás, számomra pszichológiai segítség

Julija Holodnikova számára a kézimunka, az alkotás jelenti a megoldást a válságra. Kulturális és oktatási projektek menedzsereként, újságíróként és egyetemi oktatóként dolgozott Ukrajnában. Nem először vált életteret: a Krímből származik, a félsziget orosz megszállása után költözött Lvivbe, később Kijevbe. 2015 és 2018 között az ukrajnai belső menekültek beilleszkedését célzó nemzetközi projekteket vezetett, 2016-ban a csapata elnyerte az Európai Felnőttoktatási Társaság (EAEA) Grundtvig-díját. Kolozsváron tréningekkel, illetve kreatív workshopokkal segít a menekülttársainak, emellett a Babeș-Bolyai Tudományegyetem kutatója is.

„2022 márciusában jöttem Kolozsvárra. Először távmunkát próbáltam végezni, majd megpályáztam egy kreatív vállalkozói programot. Később a Ukraine House-ban önkéntesként kezdtem el dolgozni ukrán nőkkel, akik munkát szerettek volna találni a városban, de nem tudták, hogy milyen készségekre van ehhez szükségük, hogy mutatkozzanak be, hogyan illeszkedjenek be a közösségbe és hogyan adják el a termékeiket. Hamar megértettem, hogy vezetőre van szükségük, mert sokan közülük meg szeretnék változtatni a szakmájukat, kisvállalkozást szeretnének indítani, és ehhez új tudás kell” – mesélte. Mint mondta, ő maga is kereste a lehetőségeket az elképzelései megvalósításához, mert nem ismerte az itteni viszonyokat. „Nehéz volt és érdekes. A tréningek során találkoztam Nadezsda Trifanovával, aki nagyon tehetséges a kötésben. Felkerestem a lakásán, hogy készítsek vele egy interjút a történetéről, de az lett a vége, hogy felajánlottam neki hogy dolgozzunk együtt. Megpályáztam a németországi Vidnova Ösztöndíjat, és elnyertük a támogatást az Atelier of Stories projektre” – idézte fel.

Az Atelier of Stories (Történetek Műhelye, szerk. megj.) ötlete tulajdonképpen akkor született, amikor Julija részt vett Adi Tudose bukaresti fotós ukrajnai menekült nőkről szóló projektjében, és sok portrét készítettek Kolozsváron. A menekültek történeteinek gyűjtése kiterjedt Európa különböző pontjaira. „Mindezek a történetek a generációk közötti kapcsolatokról és az otthonról szóltak, és mindenikben előkerültek a kézműves gyakorlatok, az, hogy a nagymama hogyan tanította meg kötni, ruhát varrni a lányokat. A nagymamák generációja megélte a második világháború utáni időszakot, amikor kézimunkával próbálták megkeresni a kenyerüket az éhínség idején. Az anyám korosztálya, akik most a hetvenes éveikben vannak, újrahasznosították a szovjet ruhákat, amik nem voltak sem szépek, sem kényelmesek, de mivel nem volt pénzük a rendszerváltás után, ez volt a megoldás. A kézimunka ugyanakkor terápiás hatású a nehéz időkben. Nem csak túlélni segít, hanem abban is, hogy nyugodt maradj, hogy megőrizd a méltóságodat” – magyarázta.

Rimma Milenkova az Egyesült Államokban élő ukrán művész kollázsokat készített az összegyűjtött történetek alapján, de a projekt keretében elkészült 38 kötött sapka is, amelyeket fogyatékkal élő romániai gyermekeknek ajánlottak fel, egyfajta köszönetnyilvánításként az ukránok részéről a romániai társadalom felé.

Julija nemrég kollázsműhelyt és ukrán filmklubot is hirdetett a Ukraine House-ban, ezekre helyieket is szívesen látnak. A kollázsműhelyben egy művész és egy fotós segítségével szóbeli és vizuális történeteket gyűjtenek a résztvevőktől, akik ezekhez bármit felhasználhatnak a kolozsvári életükből fotóktól kezdve kötött anyagdarabokig. „Valami újat szeretnék hallani, mert olyan sokat hallottam már fájdalomról, a háborús traumánkról, jobban szeretnék inkább a belső átváltozásról történeteket hallani, az új életről, mert szükségünk van a reményre, az értékre az életünkben” – jegyezte meg Julija.

„Nem csak ezeket a projekteket viszem Kolozsváron, hanem az életemért is küzdök, egészségügyi problémáim vannak. Ez rávezetett arra, hogy minden kritikus pillanatban új megoldást kell találnom. Havonta találkozom ilyen kihívásokkal. Rugalmasnak kell lennem, mindig ki kell találnom valami újat és kreatívat, nem azért, hogy megmutassam, hogy mennyire kreatív vagyok, hanem azért, mert nem csak túlélni szeretnék, hanem élni. Tudom, hogy erre mindenki képes” – mondta.

„Azért hagytam el Ukrajnát, mert kezelésre van szükségem, és az ukrajnai kórházak bezártak, a sérült katonákat fogadták. Romániában találtam támogatásra” – mesélte el saját meneküléstörténetét Julija. Mint mondta, miután átlépte a román határt, először egy kolostorban szállásolták el Dornavátra mellett, és az apácák azt ajánlották neki, hogy Kolozsváron keressen segítséget. „Gyorsan találtam itt barátokat és hamar sikerült beilleszkednem” – mondta.

„A kézimunka sokak számára szórakozás, számomra inkább művészet, pszichológiai segítség, kulturális integráció, önmegvalósítás. Egyedül vagyok itt, és a művészet hozzátartozik az életem ökoszisztémájához” – osztotta meg velünk Julija, aki rendszeresen kollázsol, azaz új életet ad annak, ami egyébként szemét lenne – csomagolópapírnak, tojástartó-darabkának, egyebeknek. „Hol találhatok új erőforrást, amikor rosszul érzem magam? Például a múzeumokból, moziból, baráti találkozásokból, kávézókból megmaradt emlékeim között. Terápiás, megnyugtató hatása van, amikor nem a problémáidra gondolsz, hanem arra, hogy hogyan valósítsd meg a kollázst” – magyarázta.

„Nem látom előre a jövőt, de azt tudom, hogy meg kell tanulnunk rugalmassá válni, jobban odafigyelni a belső hangunkra és az alternatív gondolatokra, a népszerű keretektől eltérő ötletekre” – összegzett Julija. „A közösségi médiából csak azt látjuk, hogy az ismerőseink boldogabbak, mint mi, de ez destruktív megközelítés. Különböző megoldásokat kell találnunk a céljaink elérésére, anélkül, hogy a dicsőségre gondolnánk” – mondta.

Kolozsvárt főleg a fiatal nők, az IT-szakemberek és a művészek célozták meg

Bár az európai országok közül Németországban, Lengyelországban és Csehországban tartózkodik a legtöbb ukrajnai menekült, Romániában szintén sokan kerestek menedéket. A kormány adatai szerint 2022. február 24-től 2024. január 31-ig a Romániába érkező ukrán állampolgárok közül 177-en kaptak nemzetközi menedékjogot és 148 409-en átmeneti védelmet. Kolozsvár tranzitváros is az ukrajnai menekültek számára, pontos adatok nincsenek arról, hogy hányan élnek most a városban, de mindenképp több ezer fős közösségről van szó, amely az utóbbi hónapokban újabb érkezőkkel bővült.

A városban több civil szervezet támogatja az ukrajnai menekülteket: a Romániai Béke Intézet (PATRIR) keretében működik a gyermekek oktatásával foglalkozó UA Child Education Hub és a felnőtteket ügyintézéssel, nyelvtanulással és közösségi programokkal segítő Ukraine House, a Phoneo Egyesület egészségügyi és munkavállalási kérdésekben nyújt segítséget, de a támogatásával jött létre a kulturális programokat és nyelvtanulást szervező Meeting Point, a HEKS/EPER Alapítványnak van egy ukrajnaiak munkaerőpiaci beilleszkedését támogató projektje, a Magyar Unitárius Egyház Gondviselés Segélyszervezete pedig egy ukrán kisiskolás osztályt működtet és segélyszállítmányokat küld Ukrajnába. A kedvezményezettek köre sok esetben fedi egymást, a szervezetek azonban különböző igényeket elégítenek ki, kiegészítik egymást és gyakran együtt is működnek, mondták többen is a munkatársaik közül.

A Ukraine House-t 2022 augusztusában nyitotta meg Kolozsváron és Segesváron a Romániai Béke Intézet (PATRIR) az ENSZ Menekültügyi Főbiztosa (UNHCR) anyagi támogatásával. A kolozsvári Ukraine House majdnem ezer támogatottal áll kapcsolatban, közöttük többségben vannak a nők, és nagyon sok a kisgyermekes fiatal anya, míg a segesvári központot inkább idősebbek keresik fel. „Ez biztosan azért van, mert Kolozsváron több lehetőség van, például távmunkára is, ami a kisgyermekeseknek nagy segítség. Sokan az IT-szektorban dolgoznak, így kapóra jött nekik Kolozsvár, mint IT-központ, de a kreatív szakmákból, a művészek közül is sokan jöttek ide” – magyarázta a Ukraine House projektfelelőse, Iuliana Niga.

Annak, aki nem beszél idegen nyelveket és nem is programozó, nehezebb dolga volt. „Eleinte problémát jelentettek az elvárások, mert sokan azt hitték, hogy találhatnak ahhoz hasonló munkát, mint amilyent Ukrajnában végeztek, de ez lehetetlen egy országban, amelynek a nyelvét nem beszélik, főleg, hogy a végzettségüket sokszor nem is ismerték itt el. Lassanként elfogadták a helyzetet, vállaltak munkát gyárakban vagy üzletekben, és nagyon népszerűek lettek a román nyelvkurzusaink” – mesélte Iuliana Niga, aki szerint a kedvezményezettjeik közül sokan hosszú távon szeretnének Kolozsváron maradni vagy itteni egyetemre irányítani a gyermekeiket.

Az egyik legsérülékenyebb kategória a fogyatékkal élőké, akik eleinte problémákba ütköztek, ha Romániában szerettek volna szociális támogatást igényelni, mivel a fogyatékossági besorolások itt mások, mint Ukrajnában. A fogyatékossági besorolás romániai elismertetésének nagy volt a tétje azért is, mert ha valaki nem tudta igazolni a munkaképtelenségét, de nem is tudott munkát vállalni, akkor a szabályzat értelmében nem kaphatta meg a menekülteknek járó havi állami támogatást sem, mutatott rá a projektfelelős.

A nyugdíjasok Iuliana Niga tudomása szerint Romániában is megkapják az ukrajnai nyugdíjukat, illetve jogosultak a menekülteknek járó állami támogatásra is. Ez utóbbit azonban hónapról hónapra újra igényelni kell, ráadásul a román állam hosszú hónapokig nem folyósította, amint azt több Kolozsváron élő ukrajnai is megerősítette. Voltak, akik a pénzhiány miatt inkább visszamentek Ukrajnába, mások pedig továbbálltak nyugatra, például Németországba, ahol akkora segélyt kapnak, hogy abból ki tudják fizetni az albérletüket és az élelmüket, így kizárólag a német nyelv tanulására koncentrálhatnak.

Azoknak, akik Kolozsváron maradtak, az elmúlt két év alatt átalakultak az igényeik, számolt be Iuliana Niga. Míg eleinte a Ukraine House főleg jogi tanácsadással, egyéni, illetve csoportos pszichológiai tanácsadással, ügyintézéssel segítette a Kolozsvárra érkező ukrajnai menekülteket, később román és angol nyelvtanfolyamokat szerveztek, most meg leginkább ingyenes helyet biztosítanak a közösségből érkező programjavaslatoknak. Ezek között van jóga, gyermekfoglalkozások, kreatív műhelyek felnőtteknek.

2024 eleje óta egyébként nagyon sok új menekült is jelentkezett a Ukraine House-nál, akik most jöttek át Romániába és egyenesen Kolozsvárt célozták meg, talán azért, mert elterjedt a híre, hogy itt segítséget fognak kapni. A frissen érkezett menekülteknek szánt kezdőcsomagból (ruhák, tisztálkodási szerek) már több mint 800-at szétosztottak idén, ami annyi, amennyi korábban egy év alatt fogyott el, mondta a projektfelelős.

Akárcsak a Ukraine House esetében, ahol a 20 önkéntes az ukrajnai menekültek köréből került ki, az unitárius Gondviselés Segélyszervezet is több ukrajnai menekülttel dolgozik együtt. Az elmúlt két évben az egyházi épületekben összesen 70 embert szállásoltak el, emellett biztosították az étkezésüket, természetbeni adományokkal, orvosi ellátással, állásközvetítéssel, szakmai tanácsadással és alkalmi ügyintézésekkel segítették őket. Jelenleg két család lakik még az unitárus egyháznál Kolozsváron.

A Gondviselés Segélyszervezet a menekült gyermekek oktatását is megszervezte, pályázati forrásokból óvodai és iskolai csoportot is indítottak 2022-ben. Mint megtudtuk, az óvodai csoportra 2023 második felében már nem volt igény, a gyerekek egy része szüleivel együtt vagy továbbment nyugatra, vagy visszatértek Ukrajnába, mások pedig állami óvodába íratták a gyermekeiket, ez ugyanis 2023 májusától a román állami támogatás egyik feltétele volt.

A szervezet emellett segélyszállítmányokat szervez Dél-Ukrajnába és Kárpátaljára, külföldi támogatásokból. „Az adakozás a kolozsváriak részéről szinte teljes mértékben megállt. Ha alkalmi kéréssel fordulunk egy bizonyos célcsoporthoz akkor az működik” – közölték. A Kárpátaljai Református Egyház Diakóniai osztálya az átvett adományok egy részét az általuk ellátott sok ezer menekült segélyezésére fordította, a többit pedig továbbította a harcok által közvetlenül érintett kelet-ukrajnai övezetekbe.