Változtatnának a tanterven, mert nem jut idő az ismeretek elmélyítésére
A tanügyminisztérium dolgozik a középiskolai kerettanterv reformján, és miután a javasolt módosításokat közvitára bocsátják, az általános iskola 5-8. évfolyama és az elemi osztályok kerettantervén is elvégzik a szükséges kiigazításokat – jelentette ki pénteken Ligia Deca.
Az Agerpres beszámolója szerint a tanügyminiszter egy nagyszebeni sajtótájékoztatón beszélt a témáról. Arról faggatták az újságírók, hogy meglátása szerint az országos képességfelmérő gyenge eredményei összefüggésbe hozhatók-e azzal, hogy más európai országokhoz képest túl zsúfolt a tananyag. Ligia Deca elmondta, a minisztérium szakemberei vizsgálják a gyenge próbavizsga-eredmények okait, és az egyik következtetésük az, hogy nem jut idő az ismeretek elmélyítésére, rögzítésére és az ismétlésre.
Beszámolt arról is, hogy a tantervi reformot a középiskolai tantervvel kezdik, erre ugyanis „régóta ráfér a frissítés”. Miután az erről szóló tervezetet közvitára bocsátják, módosítanak az általános iskola 5-8. évfolyama és az elemi osztályok kerettantervén is – tette hozzá.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!