Életmód
Diószegi szerint gond nélkül kiállnak a U Craiova ellen, de akkor is sportdöntőbírósághoz fordulnak
A Sepsi OSK azt szeretné tudni, igaza volt vagy sem.
Nagyhagymás és Öcsém-tető: külön-külön is elég lenne, de mi megcsináltuk egyben
Kipróbáltuk a Háromszéki EKE kétnapos túráját, amin útba ejtettük a Nagyhagymás-csúcsot és az Öcsém-tetőt is, közben egy életre elegünk lett a csúcspálinkából.
Erős szélre figyelmeztetnek a meteorológusok
Az ország egész területére érvényes riasztást adtak ki.
Megrendezett volt a román miniszterelnök és a robottanácsadója közötti párbeszéd
A miniszterelnök március elsején mutatta be a tiszteletbeli tanácsadóját a nagyközönségnek.
Egy év alatt harmadával drágult a tojás Romániában
De még mindig kisebb volt a drágulás, mint Magyarországon, ahol szinte megduplázódott a tojás ára egy év alatt.
Két ausztrál utazónak is sikerült összekevernie Budapestet Bukaresttel, de nem bánták meg
Csak akkor néztek egy nagyot, amikor nem a Budapestre, hanem a Bukarestbe tartó gépre álltak sorban.
Addig riogattak a kötelező rovarevéssel, hogy egyesek már a Rainforest Alliance békájától is...
Van, aki attól tart, hogy megváltoztatják a szexuális orientációt az újfajta élelmiszerek.
Egy doktornő saját pénzéből újíttatott fel egy kórtermet az aradi kórházban
A nőgyógyász 4000 eurót költött a felújításra, és azt mondja, hogy ezzel akart egy kis örömet szerezni a leendő anyáknak.
Eső, szél, havas eső – ilyen lesz az időjárás hétvégén
Sárga riasztást adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat nyolc megyére.
Orchideát neveznek el Iohanniszékról Szingapúrban
Az elnök és a felesége épp hivatalos látogatást tesz a távol-keleti országba.