Az órarend nem igazodik, de a lakbér sem vár – kolozsvári egyetemisták munka és tanulás között

Ruthi pszichológiára jár, bár egy évet már elvégzett a jogon is, és kilencedik osztályos kora óta Kolozsváron él. Kicsit több mint egy hónapja egy vintage ruhákat is áruló kolozsvári kávézóban dolgozik.

Az egyetem melletti munka saját bevételt és nagyobb önállóságot jelenthet, de nem könnyű összeegyeztetni a tanulmányokkal. Az Eurostat 2023-as adatai szerint Romániában a formális oktatásban részt vevő 15–29 évesek 2,3 százaléka dolgozott, ami a legalacsonyabb arány volt az EU-ban. Ez az adat nem kizárólag egyetemistákra vonatkozik, de jól jelzi, mennyire ritka itthon a tanulás melletti munkavállalás. Három Kolozsváron tanuló egyetemistát kérdeztem arról, miért kezdtek dolgozni, hogyan találtak állást, és hogyan egyeztetik össze a munkát az óráikkal.

Saját pénz, kevesebb szabadidő

Ruthi elmondta, hogy nem anyagi kényszerből kezdett dolgozni, a családja sem volt rászorulva a keresetére. „Azt hiszem, hogy mindenki érti, amikor azt mondom, hogy csóró egyetemista. Szerettem volna kiegészíteni azt, amit a szüleimtől kapok. Nyilván vannak olyan dolgok, amiket szeretnék megvenni, de nem szívesen kérek rá pénzt.”

Ruthi szerint meglepően egyszerű volt megtalálni ezt a helyet, de lehet, hogy csak szerencséje volt. Egyszerűen besétált, és rákérdezett, felvennék-e. Az egyetemmel már nehezebb összeegyeztetnie a munkát: elmondása szerint sok a kötelező óra, és az órarendje sem túl rugalmas.

„Az első hét nagyon káoszos volt. Folyamatosan futkorásztam, kérdezgettem a tanárokat, hogy esetleg elengednének-e, de ők nem voltak túl nyitottak. Azóta persze egész szépen kialakult” – magyarázta Ruthi.

Elmondta, hogy bár a munkavállalás sok előnnyel jár, rengeteg lemondást is jelent. Mivel egész nap elfoglalt, többször előfordult már, hogy az esti sörözésre nem tudott elmenni, mert túlságosan fáradt volt. Szerinte még így is megéri, hiszen ez segíti abban, hogy igazán függetlenné váljon.

Úgy gondolja, sokan szeretnének dolgozni az egyetem mellett, Romániában azonban nincs eléggé kiépítve a diákmunka rendszere.

„Amikor elkezdtem dolgozni a boltban, naponta 4-5-en is bejöttek megkérdezni, hogy nem veszünk-e fel még embert, szóval igény mindenképpen lenne rá, lehetőség viszont annál kevesebb.”

Az egyetemeken a tanulmányok élveznek elsőbbséget

Az órarend és a munka összeegyeztetése az egyetemek szerepét is felveti. Ezért megkerestem a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemet és a Babeș–Bolyai Tudományegyetemet, hogy megkérdezzem, hogyan segítik a munkát vállaló hallgatókat, és figyelembe veszik-e őket az órarendek kialakításakor.

Kérdéseimre a Sapientia azt válaszolta, hogy az alapképzések esetében az órarendek kialakításakor a megfelelő szakmai felkészítésre és a tanulmányokra helyezik a hangsúlyt, így a munkavállalás lehetővé tétele másodlagos. Mester- és doktori képzésen már más a helyzet: mivel ott a hallgatók nagy része már elhelyezkedett, kifejezetten figyelnek arra, hogy az órák hétvégén vagy délután legyenek.

Hasonlóan vélekedett Markó Bálint, a BBTE rektorhelyettese is. Válasza szerint alapképzésen a diáknak kell minden egyéb programját az órarendjéhez igazítania. A tantárgyak sokasága és a teremfoglalások miatt egyszerűen kivitelezhetetlennek tartja, hogy az órarendet a munkát vállaló diákokhoz igazítsák. Úgy véli, ezzel gyakorlatilag feladnák az alapképzés célját. Mesterképzésen, illetve távoktatásban más a helyzet, de ez is az adott kartól függ.

Heti negyven óra az egyetem mellett

Nem minden hallgatónak jelent ugyanakkora nehézséget az órarendje. Alexa másodéves újságíró-hallgató, eredetileg nagyváradi, és jelenleg egy népszerű kolozsvári kocsmában csapol teljes munkaidőben, heti 40 órában. Elmondása szerint idén sokkal kevesebb az órája, mint tavaly, így belefér a munka, bár a sok éjszakázás fárasztó. Szerinte az ő karán a tanárok megértőek a dolgozó hallgatókkal, amennyiben azt látják, hogy tudják tartani az iramot.

Nem ez az első munkahelye: tavaly egy gyorsétteremben is dolgozott, de azt hamar otthagyta.

„Egy hónapig dolgoztam ott, ugyanúgy egyetem mellett. Hiába dolgoztam részmunkaidőben, teljesen kikészített az, ahogy velem és az étellel bántak. Nincs rendben, ami ezeken a helyeken történik.”

A kocsmában azért kezdett dolgozni, hogy anyagilag a saját lábára tudjon állni.

„Azért választottam ezt a területet, mert már volt benne tapasztalatom. Nyáron is egy bárban dolgoztam otthon, Nagyváradon, és úgy gondoltam, hogy ez lehet a legkézenfekvőbb megoldás. Illetve nagyon szeretem ezt a helyet. Májusban nyílt meg, és azóta szerintem minden héten ott voltam, úgyhogy megkérdeztem az ott dolgozókat, hogy keresnek-e embert, és szerencsére igen volt a válasz. Szóval nem volt nehéz megtalálni egyáltalán.”

Alexa szerencsésnek tartja magát, másoknak azonban szerinte jóval nehezebb elhelyezkedniük.

„Nagyon kevés a lehetőség, és rengeteg helyre csak akkor vesznek fel, ha van egy ismerősöd a cégnél. Például a lakótársnőm hosszú ideig keresett munkahelyet, de végül fel kellett adnia, mert nem talált komoly lehetőséget. Mindenki visszautasította, amikor kiderült, hogy milyen fiatal.”

Hatvankét jelentkezés, hét válasz

Dani másodéves joghallgató. Tavaly még bentlakásban élt, idén azonban szeretett volna összeköltözni a barátnőjével. Ennek költségeivel nem akarta a szüleit terhelni, ezért elkezdett dolgozni egy nagy kolozsvári hotel recepciósaként. A húszéves egyetemista szintén heti 40 órát dolgozik, sokszor éjszakai műszakban.

„Szerettem volna összeköltözni a barátnőmmel, hiszen most már ő is felköltözött Kolozsvárra, ehhez pedig minél nagyobb önállóság kellett. Ez nagy motiváció volt, amikor elkezdtem munkát keresni. Ami mondjuk nem volt egyszerű, mert a 62 helyre kiküldött e-mailemre csak heten írtak vissza. Végül elmentem pár interjúra, és így találtam rá erre a lehetőségre.”

A feladatköre változatos: kollégáival fogadják a vendégeket, leparkolják az autóikat, és viszik a bőröndjeiket. Elmondása szerint eddig egészen jól sikerült összehangolnia a munkát és a tanulmányait, bár a vizsgaidőszak miatt van benne némi félelem.

Ezzel együtt is úgy érzi, megéri dolgoznia, mert az önállóság magabiztosságot ad neki, és büszkeséggel tölti el. A barátai is bátorítják, és becsülik érte. Úgy gondolja, sokkal többen dolgoznának, ha több, kifejezetten diákoknak szóló lehetőség lenne. Az álláskeresés során viszont azt tapasztalta, hogy a hallgatói státusza inkább hátrányt jelentett. Kapott olyan visszajelzést is, hogy azért nem veszik fel, mert attól tartanak, nem fog bejárni a munkahelyére.

„Nyugat-Európában teljesen máshogy működik ez a rendszer. Hallottam olyan barátaimtól, akik kint voltak külföldön az Erasmus-programmal, hogy ott sokkal kevesebb a kötelező óra, és kifejezetten bátorítják a hallgatókat a munkára. Nagyon jó lenne itt is egy hasonló, diákbarát munkarendszer, ami beszív minket, nem pedig ellök magától.”

Riportalanyaim számára a munka nagyobb anyagi önállóságot jelent, de fáradtsággal, lemondásokkal és folyamatos szervezéssel jár. Tapasztalataik szerint nehéz az egyetemhez igazítható állást találni, miközben a megkeresett egyetemek válaszai alapján alapképzésen az órarend kialakításakor a tanulmányok élveznek elsőbbséget. A kettő összehangolását így jórészt maguknak a hallgatóknak kell megoldaniuk.