Friss hírek
Fellebbez a vásárhelyi önkormányzat a katolikus iskola ügyében
A prefektus szerint a létrehozási dokumentumok minden esetben hibásan voltak összeállítva.
Jordáky Lajos bebizonyította: az erdélyi magyarságért baloldaliként is ki lehet állni
Az 1944-1945-ös „Észak-erdélyi Köztársaság” idején szerzett közéleti elismertségből Jordáky életútja az 50-es évek börtöneinek homályába vezetett, majd hosszú évtizedeken a marginalizációval kellett...
Szilágy megyei dzsúdós nyert aranyérmet a párizsi paralimpiai játékokon
Alexandru Bologa minden megnyert mérkőzés után edzője, Tamás Gergely vállára hajtotta a fejét Párizsban, és az aranyérmet érő meccs előtt azt mondta, edzője nélkül más lenne az élete.
Volt szeretőjét nevezte ki tanácsadónak, lemondott az olasz kulturális miniszter
Gennaro Sangiuliano azt állítja, hogy egyetlen eurót sem költöttek közpénzből szeretője számára.
Kirúgták az ausztrál úszóedzőt, aki az olimpián egy koreainak szurkolt
Már Párizsból hazaküldték a szerencsétlen nyilatkozata után, de most az úszószövetség fel is bontotta a szerződését.
Az RMDSZ döntött az államfőjelöltről: pajzsra emelték Kelemen Hunort Kolozsváron
Az SZKT ülésén a küldöttek között lojalitási verseny alakult ki: abban vetélkedtek, hogy ki tudja jobban felmagasztalni az RMDSZ elnökét és ecsetelni az alkalmasságát az államelnökjelölti feladatra.
A Szájer-ügyhöz hasonló botrány robbant ki a magyar katolikus egyházban, felfüggesztették a NER...
A melegpartikat is látogató Bese Gergő az elmúlt években a politikai kereszténység egyik zászlóvivője volt.
Bővül a bölcsődei és az óvodai oktatásban dolgozók száma
A miniszterelnök szerint 7800 poszttal növelik az állami egyetem előtti oktatásban az álláshelyek számát.
Korlátoznák a turisták hozzáférését Róma egyik leghíresebb látványosságához
A Trevi kút látogatása fizetős is lesz a tervezet szerint, amitől a város azt várja, hogy csökken a tömeg, és jobb élményekkel távoznak a turisták.
Interferenciák fesztivállal, Harag-emlékhéttel és hét bemutatóval készül a kolozsvári színház
Az első bemutató Janovics Jenő, a híres kolozsvári színigazgató, rendező, filmkészítő, színész, forgatókönyvíró életéből inspirálódott előadás lesz.
Kövess minket Facebookon is!