Friss hírek
Elindult a jelentkezés a 14. Jogász Esettanulmány-versenyre
A versenyzők négy jogág területein tehetik próbára ismereteiket, nemzetközi és techjogban a Románián kívül tanuló magyar jogászhallgatók is jelentkezhetnek.
Erdélyi és magyarországi örökségi helyszín is szerepel Európa legveszélyeztetettebbjei között idén
Hét örökségi helyszínt választottak ki Európából.
Egymásnak esett Kína és Japán, és senki sem tudja, meddig fognak elmenni
Forrong a Távol-Kelet, miután az újdonsült japán miniszterelnök a korábbiaknál nyíltabban állt ki Tajvan mellett. Kína azóta válogatott eszközökkel próbálja móresre tanítani Takaicsit, aki viszont...
A grönlandi feszültség közepette tartana előrehozott választást a dán miniszterelnök
Mette Frederiksen szerint újra kell gondolniuk a kapcsolataikat az Egyesült Államokkal, és meg kell őrizniük Európa egységét.
Szijjártó Péter Lizikének: Az RMDSZ-t elkezdték támadni, mint állat, ilyenkor kell melléjük állni
Egy kampányrendezvényen magyarázta el Szijjártó Péter Lizikének, hogy miért kell megvédeni az RMDSZ-t, még akkor is, ha Bukarestben egy „brüsszeli bábkormányban” ül.
Egy újabb okot találtak arra, hogy miért maradnak príma szellemi állapotban a szuperöregek
Kutatók szerint még 80-90 éves koruk felett is átlag feletti neuron termelődik az agyukban, ami így gyakorlatilag megjavítja önmagát.
Életműdíjjal tünteti ki Tompa Gábort a Román Színházi Szövetség
Az UNITER-díj jelöltjei között idén is számos erdélyi magyar művész, illetve magyar nyelvű előadás szerepel.
Négy év szünet után újra kiosztották a Minőségi Újságírás Díjakat, erdélyi újságírót is elismertek
Kulcsár Árpádot, az Átlátszó Erdély újságíróját is az „Osonó: bolyongás egy erdélyi dráma színfalai mögött” című cikkéért díjazták. A szakmai zsűri több mint kétszáz jelölt közül választotta ki a...
Pszichológiai tanácsadásra kötelezhetik a családon belüli erőszak elkövetőit az új...
A törvénymódosító javaslatok, amelyeket a képviselőház döntő házként fogadott el, a hatóság szerepvállalására és a visszaeső elkövetők szigorított büntetésére is kitérnek.
Behavazott lábnyomok és 90 év – Bodor Ádámot ünnepelték a Petőfi Irodalmi Múzeumban
Kilencvenedik születésnapján gyűjteményes novelláskötettel ünnepelték Bodor Ádámot a Petőfi Irodalmi Múzeumban. Az est gerincét Szegő Jánossal folytatott beszélgetése adta, amelyben szóba került...









