Friss hírek
Másodfokon is pert nyert a médiateres fejlesztési igazgató, Szőke László ellen Parászka Boróka...
Szőke Lászlónak ezer eurós kártérítést kell kifizetnie az újságírónak, mert tavaly egy Facebook-bejegyzésben fenyegette meg.
Egészségre káros zöldségeket vont vissza két romániai áruházlánc
Aki vásárolt ilyet, semmisítse meg, vagy vigye vissza.
Halad a korral Teodosie tomisi ortodox érsek, aki már a TikTokon is elérhető
Egyelőre prédikációkból kivágott részletekből osztja a bölcsességeit.
Emilia Șercan szerint „elsimította” Bode plagizálásának ügyét a BBTE. Az egyetem szerint viszont...
Az újságíró szerint az egyetem politikai döntést hozott azzal, hogy az egyértelműen plagizáló Bodét nem szankcionálta. Markó Bálint rektorhelyettes a Transtelexnek úgy nyilatkozott, hogy a vizsgáló...
Ruhák közé rejtett lőszert találtak a kolozsvári repülőtéren
Messziről érkezett táska keltette fel a hatóságok figyelmét.
Kiérdemelt előny vagy „lekenyerezés” a MÚRE-tagsággal rendelkező újságíróknak járó 50 százalékos...
Közhasznúvá nyilvánították nemrég a Magyar Újságírók Romániai Egyesületét. A jelenleg mintegy 300 tagot számláló szervezet, amelynek tevékenységét és legitimitását több erdélyi magyar újságíró is...
Arafat a földrengés kapcsán: nem küldtünk Ro-Alert értesítéseket, hanem az androidos applikációk...
A legfontosabb, hogy ne pánikoljunk – hívta fel a figyelmet az államtitkár.
Brazil elnökválasztás: Bolsonaro az útlezárások feloldására szólította fel a híveit, akik katonai...
A „törvényes tiltakozásokat” a bukott elnök is támogatja.







