A kelet-európai országokban nagyságrendekkel többen halnak meg vasúti balesetben, mint a nyugat-európaiakban

Az Európai Unióban (EU) 45 százalékkal csökkent 2010 és 2021 között a vasúti balesetekben elhunytak száma, a kelet-európai országok azonban még mindig listavezetők az egymillió lakosra jutó vasúti halálesetek számát tekintve – derül ki az EU statisztikai hivatala, az Eurostat csütörtökön közzétett adataiból, írja az Agerpres.

Míg az uniós átlag egymillió lakosra vetítve 1,5 vasúti haláleset volt 2021-ben, addig hat uniós tagállamban több mint három halálos áldozat jutott egymillió lakosra. Szlovákia áll a negatív rangsor élén 5,7 halálos áldozattal, ezt Magyarország (4,9), Lengyelország (3,9) és Románia (3,7) követi.

Lakosságarányosan Írországban volt a legkisebb a vasúti szerencsétlenségben elhunytak száma, 0,2 egymillió főre számolva, aztán Spanyolország (0,3), Görögország és Hollandia (egyaránt 0,6) következik a sorban. 2021-ben összesen kilenc tagállamban (Szlovénia, Olaszország, Észtország, Franciaország, Dánia, Hollandia, Görögország, Spanyolország és Írország) volt egynél kisebb a halálos áldozatok száma egymillió lakosra vetítve.

Az Eurostat adataiból az is kiderül, hogy 2021-ben 683 ember vesztette életét vasúti balesetben, míg 2010-ben 1245, 2020-ban pedig 687 személy. Romániában 2021-ben 70-en haltak meg vasúti szerencsétlenségben, egy évvel korábban pedig 79-en.

A vasúti halálesetek oka a legtöbb esetben a sínek közelében való „illetéktelen” tartózkodás volt, ez 441 esetben vezetett halálhoz, ami a vasúti balesetekben elhunytak 65 százalékát teszi ki. Ezt a vasúti átjárókon bekövetkezett balesetek követik, amelyekben 234 személy vesztette életét (ez az összes haláleset 34 százaléka).

Ugyanez jellemző Romániára is, ahol 57 ember halálát okozta, hogy engedély nélkül tartózkodtak a sínek közelében, és 13-an haltak meg vasúti átjárókon bekövetkezett balesetekben.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!