Friss hírek
Halálos porvihar csapott le egy amerikai autópályára
Borzalom – mondta az állam kormányzója, amikor meglátta a helyszínt.
Elhunyt Pomogáts Béla, az erdélyi magyar irodalom nagy ismerője
Negyven önálló könyve jelent meg, a két világháború közötti, valamint az 1945 utáni magyar irodalommal, illetve az erdélyi és a nyugati magyar irodalommal foglalkozott.
Vietnámból, Törökországból és Nepálból érkező vendégmunkásokkal próbálják enyhíteni a romániai...
Romániába érve azonban sokan meggondolják magukat, és rájönnek, hogy Nyugat-Európában többet kereshetnének, mint itt. Így hát szerencsét próbálnak, és tovább mennek nyugat felé feketemunkásnak.
Két ex-MPP-s taggal bővült a Magyar Polgári Erő ügyvivő elnöksége
A székelyföldi és partiumi ügyvezetőket jelentették be.
Elözönlötték a termálfürdőjéről híres Szatmár megyei Tasnádot a turisták május 1-jén
Minden előzetes várakozást felülmúlt a fürdőhely látogatottsága, a nyári hónapokban sem volt ekkora tömeg a tasnádi strandon.
14 millió munkahely szűnhet meg világszerte a következő öt évben a mesterséges intelligencia miatt
Az ügyintézők és titkárok munkája van a leginkább veszélyben, keresettek lesznek viszont az adatelemzők, kiberbiztonsági szakértők és fejlesztőmérnökök.
Nyolc év után újra látogatható a Szeben megyei szászalmádi erődtemplom
2015-ben kezdték el felújítani, befejezték, és szeretettel és gazdag élménykínálattal várják a látogatókat.
Kövess minket Facebookon is!