Felmentették Mircea Geoanát a plágiumvádak alól, Emilia Șercan vitatja a döntést

2024. augusztus 21. – 12:32

Másolás

Vágólapra másolva

A Bukaresti Közgazdaságtudományi Akadémia (ASE) etikai bizottsága döntött Mircea Geoană NATO helyettes főtitkár doktori disszertációjával kapcsolatos plágiumügyben. A bizottság megállapította, hogy Geoană doktori dolgozatában mindössze 43 sort (összesen 325 szót) és két táblázatot plagizált, ami a dolgozat kevesebb mint 1%-át teszi ki, ha a tartalomjegyzéket, bibliográfiát és mellékleteket nem számítjuk. A bizottság elutasította a további plágiumvádakat, mivel szerintük nem volt bizonyíték arra, hogy Geoană szándékosan sajátjaként tüntette volna fel mások munkáját, számolt be a Hotnews.

Emilia Șercan újságíró, aki eredetileg feltárta a plágiumügyet, élesen bírálta a bizottság döntését. Șercan szerint a bizottság figyelmen kívül hagyta a dolgozat nagy részét érintő plágiumot, és csupán minimális részeket talált másolt anyagnak. Șercan eredeti vizsgálatai szerint Geoană három fő forrásból, köztük az Egyesült Államok elnökeinek gazdasági jelentéseiből (1999, 2002 és 2003) plagizált, és összesen több mint 1100 sort és több grafikont másolt be a dolgozatába anélkül, hogy azokat megfelelően idézte volna. Az újságíró azzal vádolta a bizottságot, hogy szándékosan „tisztára mosták” Geoanát, és ezzel tovább rontották az akadémiai integritás helyzetét Romániában.

Az újságíró az elmúlt hét évben számos, nagy nyilvánosságot kapott plágiumügyet tárt fel Romániában, amelyek során magas rangú politikusok, miniszterek, bírák és ügyészek kerültek a vádak középpontjába. Șercan korábban olyan politikusokat leplezett le, mint Nicolae Ciucă volt liberális miniszterelnök, Lucian Bode volt belügyminiszter és Sorin Cîmpeanu volt oktatási miniszter. Az ügyek, bár nagy visszhangjuk volt, és például Cîmpeanu lemondott miniszteri posztjáról a plágiumvádak miatt, nem tudták kimozdítani sem a román akadémiai közeget egy szigorúbb szabályozás irányába, és a politikai pártok sem ejtették azokat az embereiket, akikről kiderült a plagizálás. Ciucă és Bode is annak idején tagadták a vádakat és a helyükön maradtak.

Mircea Geoană karrierje során több jelentős politikai tisztséget töltött be Romániában, és jelenleg a NATO helyettes főtitkára. 2009-ben majdnem sikerült megnyernie a romániai elnökválasztást, amikor szoros versenyben alulmaradt Traian Băsescuval szemben. Most, több mint egy évtizeddel később, ismét esélyes a romániai elnöki posztra.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!