Irán rakétatámadást hajtott végre Izrael ellen

Legfontosabb

2024. október 1. – 19:52

frissítve

Irán rakétatámadást hajtott végre Izrael ellen
Az izraeli Vaskupola-rendszer iráni rakétákat fog el Ashkelon városa felett 2024. október 1-jén – Fotó: Amir Cohen / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva
  • Az izraeli hadsereg (IDF) első értékelése szerint Irán közel 180 ballisztikus rakétát lőtt ki Izraelre.
  • A Negev-sivatag kivételével az egész országban megszólaltak a szirénák, a lakosok az óvóhelyekre vonultak.
  • A támadás előrejelzésében és elhárításában Joe Biden utasítására amerikai erők is részt vettek.
  • A rakéták nagy részét elfogta az izraeli légvédelem és amerikai rombolók, egy részüket már Szíria felett megsemmisítették.
  • Az IDF egyelőre nem tud áldozatokról, magyar idő szerint fél nyolc előtt az izraeliek elhagyhatták az óvóhelyeket.
  • Az izraeli média szerint egy palesztin férfi lehulló repeszektől meghalt Ciszjordániában, ketten pedig könnyebben megsérültek repeszektől Tel-Avivban.
  • Iráni közlés szerint a csapást Ali Hamenei legfelsőbb vezető rendelte el, és Teherán készen áll a válaszcsapásra.
  • Az IDF szóvivője azt üzente, hogy az iráni támadásnak következményei lesznek.
  • Késő délután az izraeli Jaffában egy késes és egy gépkarabélyos terrorista 6 embert megölt, 9-et megsebesített.

Köszönjük, hogy nálunk követték a kedd esti eseményeket. A hírfolyamot most lezárjuk, de szerdán is beszámolunk majd a konfliktus alakulásáról.

Valami becsapódott egy iskolába a közép-izraeli Gederában. Az épület súlyosan megrongálódott, de senki nem sérült meg. Bár a Times of Israel azt írja, hogy egy rakéta csapódott az épületbe, nem tudni, hogy az iskola volt-e a célpont, vagy az izraeli légvédelem még a levegőben kilőtte a rakétát, és a törmeléke hullott az épületre.

Egy iskola Gederában, amiben becsapódott egy rakéta vagy annak törmeléke – Fotó: Menahem Kahana / AFP
Egy iskola Gederában, amiben becsapódott egy rakéta vagy annak törmeléke – Fotó: Menahem Kahana / AFP

A CNN szerint több iráni rakéta is becsapódott az izraeli Nevatim légtámaszpontnál. Ezt már az áprilisi támadás során is célba vették. A CNN elemzése szerint az esetről több videó is készült a támaszponttól délre található településen. A videókon látható, hogy több tucat rakéta tart Nevatim felé, ahonnan egy légvédelmi lövedék indul útnak. Ezek után látható, ahogy az iráni rakéták becsapódnak a támaszpontnál és felrobbannak, majd füst lepi el a létesítményt. Eközben több becsapódást is lehet hallani. Az IDF nem erősítette meg, hogy valóban eltalálták-e a bázist.

(Times of Israel, CNN)

Kamala Harris szerint Irány egy veszélyes, destabilizáló erő a régióban, és örül, hogy Joe Biden felszólította a hadsereget, hogy segítsenek az izraeli légvédelemben. Kijelentette, hogy mindig is támogatni fogja Izraelt az Irán és az Irán által támogatott terrorista csoportok elleni önvédelemben.

A jelenlegi alelnök és demokrata elnökjelölt az amerikai közlések szerint végig az elnök mellett követte a fejleményeket, és úgy látja, hogy Izrael amerikai segítséggel sikeresen visszaverte a támadást. Hozzátette, hogy soha nem fognak habozni, hogy megvédjék az érdekeiket Iránnal szemben.

Donald Trump republikánus elnökjelölt egy kampányrendezvényén azt mondta, hogy a világ lángokban áll, miközben az amerikai vezetés semmit nem lépett. Első szám harmadik személyben utalva saját magára így nyilatkozott:

„Trump elnök alatt nem volt háború a Közel-Keleten”.

Megjegyezte, hogy már régóta emlegeti a harmadik világháborút, de nem akar jóslatokba bocsátkozni, mert „a jóslatok mindig valósággá válnak”.

(Reuters, Guardian, Times of Israel, Forbes)

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök szerint Irán támadása kudarcot vallott, és szerinte nagy hibát követtek el, amiért meg fognak fizetni.

„Az iráni rezsim nem érti az önvédelem iránti elhivatottságunkat, valamint az aziránti elhivatottságunkat, hogy visszavágjunk az ellenségeinknek”

– mondta.

Megköszönte az USA segítségét, valamint az izraeliek éberségét. Kijelentette, hogy követik a saját maguknak írt szabályukat: visszatámadják, aki őket megtámadja. A délutáni jaffai támadást is Iránnak tulajdonította.

(Reuters, CNN)

Az Európai Unió külügyi főképviselője a szervezet nevében elítélte Irán keddi támadását, és attól tart, hogy a folyamatos támadások és visszatámadások egy megfékezhetetlen spirált indítanak el. Felszólította a feleket egy azonnali tűzszünetre a régióban.

A támadás után António Guterres ENSZ-főtitkár az X-en azt írta, hogy elítéli a Közel-Keleten kialakuló, egyre nagyobb konfliktust, amiben egyik eszkaláció a másikat követi. Guterres is tűzszünetre szólította fel a felekat.

Joe Biden támogatásáról biztosította Izraelt, és azt mondta, hogy folyamatosan kapcsolatban vannak az izraeli kormánnyal. Kapott egy kérdést arról, hogy hogy szeretné, hogy Izrael reagáljon. Erre azt válaszolta, hogy erről még egyeztetnek, és hamarosan Benjámin Netanjahuval is tárgyal. A támadást hatástalannak nevezte, de még nem tudja, hogy Irán milyen következménnyel számolhat.

(Reuters)

Maszúd Pezeskián iráni elnök szerint szerint az Izraelre mért rakétacsapás az iráni érdekek és állampolgárok védelmében történt, és arra figyelmeztetett, hogy a keddi hadművelet csak egy része volt erejüknek, írja a CNN. Az elnök azt írta X-re kitett posztjában, hogy Irán nem keresi a konfliktust, de határozottan kiáll minden fenyegetéssel szemben.

Ali Khamenei iráni legfőbb vezető szintén az X-en figyelmeztetett egy héber nyelvű posztban, hogy az Izrael elleni csapások erősebbek és fájdalmasabbak lesznek a jövőben. „Isten segítségével a felkelési front csapásai erősebbek és fájdalmasabbak lesznek a cionista rezsim kopott és rothadó testén”, áll a posztban.

A CNN pedig iráni forrásokra hivatkozva azt írja, az iráni hadsereg három Tel-Aviv környéki izraeli katonai támaszpontot vett célba a rakétatámadás során.

Orbán Viktor miniszterelnök vezetésével kedd este összeült a kormány nemzetbiztonsági kabinetje Geszten, a kihelyezett kormányülés helyszínén – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.

A testület, melynek tagjai a védelmi ügyekben illetékes miniszterek és a nemzetbiztonsági főtanácsadó, áttekintette a Közel-Keleten kialakult háborús helyzet fejleményeit és lehetséges következményeit. Jelentést kaptak Magyarország és a térségben tartózkodó magyar állampolgárok biztonsági helyzetéről – közölte Havasi Bertalan.

A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök vezetésével ülést tart a kormány nemzetbiztonsági kabinetje Geszten, a kihelyezett kormányülés helyszínén 2024. október 1-jén – Fotó: Fischer Zoltán / Miniszterelnöki Sajtóiroda / MTI
A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök vezetésével ülést tart a kormány nemzetbiztonsági kabinetje Geszten, a kihelyezett kormányülés helyszínén 2024. október 1-jén – Fotó: Fischer Zoltán / Miniszterelnöki Sajtóiroda / MTI

A közel-keleti konfliktus miatt négy Emirates-járat Törökország felett visszafordult és Budapesten szállt le, fogadásukra a Budapest Airport felkészült – írta a reptér kedd esti közleménye. Az érintett gépek Dublinból, Düsseldorfból, Nizzából és Prágából indultak Dubajba, a négy gép fedélzetén több mint 1200 utas tartózkodott. A járatokkal kapcsolatban a Budapest Airport szerda reggel tud bővebb információt adni.

(MTI)

Matthew Miller, az amerikai külügyminisztérium szóvivője megerősítette, hogy nem kaptak figyelmeztetést Irántól a támadás előtt. Kijelentette, hogy Izraelnek joga van megvédeni magát, de az Egyesült Államok is részt akar venni a válaszlépés koordinációjában. Továbbá megjegyezte, hogy a keddi támadás ellenére továbbra is dolgoznak egy gázai tűzszüneti megállapodáson.

Patrick Ryder, a Pentagon szóvivője azt mondta, hogy két amerikai romboló vett részt az iráni rakéták elleni műveletben, ami során nagyjából egy tucat elfogórakétát lőttek ki. Más amerikai egységeket, fegyvereket nem vetettek be a rakéták ellen, és Irán most nagyjából kétszer akkora támadást intézett Izrael ellen, mint áprilisban.

Míg Izrael inkább 180 rakétát számolt, az amerikaiak inkább közel 200 ballisztikus rakétát emlegetnek.

(Reuters)

Jól vannak a tel-avivi magyar nagykövetségen dolgozó munkatársak és családjaik – közölte kedd este a Külgazdasági és Külügyminisztérium. Szijjártó Péter a Facebook-oldalán azt írta, jelenleg 426 konzuli védelemre regisztrált magyar állampolgár tartózkodik Izraelben. Azt kérik, hogy aki bajba kerül, azonnal lépjen kapcsolatba a tel-avivi képviselettel vagy a külügyminisztérium call centerével. „Továbbra is arra kérünk mindenkit, hogy csak abszolút halaszthatatlan esetben utazzon a térségbe, és mindenképpen regisztráljon indulás előtt konzuli védelemre” – írta a miniszter.

Irán súlyos tettet hajtott végre, aminek következményei lesznek, idézi az izraeli hadsereg szóvivőjét a Times of Israel. Daniel Hagari ellentengernagy szerint az izraeli légierő továbbra is teljes kapacitással működik, és az elmúlt évhez hasonlóan ma este is folytatja csapásait a Közel-Keleten. Hozzátette, az Iránnak adott válaszlépés a politikai vezetés útmutatásának megfelelően, az általuk választott helyen és időben fog megtörténni.

Mi választjuk meg, mikor válaszolunk, mondta később Izrael vezérkari főnöke, aki szerint példamutató polgári viselkedéssel és erős légvédelemmel sikeresen megakadályozták az ellenséget akármilyen eredmény elérésében.

A Reuters korábbi értesüléseit cáfolta az iráni ENSZ-küldöttség, amely szerint Irán nem figyelmeztette az Egyesült Államokat a támadás előtt. „Válaszunk előtt nem értesítettük az Egyesült Államokat, utána azonban komoly figyelmeztetést adtunk ki”, áll a közleményben.

Ezt megerősítette az amerikai külügyminisztérium szóvivője is, aki szintén nem tudott semmiféle előre leadott figyelmeztetésről.

A jelenlegi ismereteink alapján úgy tűnik, a legyőzött iráni támadás hatástalannak bizonyult, fogalmazott Jake Sulllivan amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó a Reuters szerint. A tisztviselő hozzátette, a helyzet képlékeny, és egyeztetni fognak az izraeliekkel a következő lépésekről, és arról, hogyan válaszoljanak az iráni támadásra.

A CNN pedig idézett egy másik amerikai tisztviselőt, aki szerint a Földközi-tengeren állomásozó amerikai rombolóhajók is segítettek az iráni ballisztikus rakéták elfogásában.

Jake Sulllivan – Fotó: Kent Nishimura / Getty Images
Jake Sulllivan – Fotó: Kent Nishimura / Getty Images

Négy százalékot emelkedtek az olajárak az iráni támadást követően, írja a Reuters. A Brent határidős jegyzései hordónként 74,21 dolláron állnak, míg az amerikai West Texas Intermediate (WTI) nyersolaj ára 70,58 dollárra emelkedett.

Egy Reuters által idézett szakértő szerint Izrael valószínűleg megcélozza az iráni olajkitermelést a várható válaszcsapása során, ami jelentős fennakadást okozna a világ olajkereskedelmében.

Az izraeli hadsereg (IDF) szerint elfogták az Iránból indított 180 rakéta nagy részét, írja a Times of Israel. Az IDF azt állítja, hatékonyan működött a légvédelmük, amiben az Egyesült Államok is részt vett mind az iráni fenyegetés észlelésével, mind a rakéták egy részének elfogásával.

Hozzátették, hogy az ország középső részén elszigetelten, a déli részén több rakéta csapódott be. A hadsereg szerint a légierő kompetenciájában nem keletkezett kár, azaz a légierő gépparkja, légvédelme és légiforgalmi irányítása továbbra is normálisan működik.

Matthew Miller külügyi szóvivő az iráni rakétatámadásokról tart sajtótájékoztatót Washingtonban – Fotó: Kevin Dietsch / Getty Images
Matthew Miller külügyi szóvivő az iráni rakétatámadásokról tart sajtótájékoztatót Washingtonban – Fotó: Kevin Dietsch / Getty Images

Megerősítve az izrael hadsereg korábbi közleményét, az izraeli mentőszolgálat szerint ők sem tudnak súlyos sérültekről az iráni rakétatámadást követően, írja a BBC. A mentőszolgálat szóvivője hozzátette, két könnyebb sérültről érkezett bejelentés, akiket repeszek találtak el.

Jordánia közölte, hogy légiereje és légvédelmi rendszerei több drónt és rakétát is leszedtek. Izrael keleti szomszédja már az áprilisi iráni csapás idején is besegített az elhárításba. Korábban az Egyesült Államok is bejelentette, hogy részt vesz az iráni csapásmérő eszközök megsemmisítésében.

Este nyolc előtt a rendőrség közölte, hogy a Jaffa városában történt terrortámadásnak 6 halálos áldozata van és 9-en megsérültek. Az egyik terrorista gépkarabéllyal, a másik egy késsel felfegyverezve kezdte öldökölni a Jaffával összenőtt Tel-Avivba tartó villamos utasait, majd a járműről lepattanva megtámadták a Jeruzsálem utca járókelőit. A két terroristát – a rendőrség egyértelműen terroristákról beszél, nem támadókról – egy biztonsági őr és felfegyverzett civilek „semlegesítették”.

A jaffai terrortámadás helyszíne – Fotó: Itai Ron / Reuters
A jaffai terrortámadás helyszíne – Fotó: Itai Ron / Reuters

Teherán tájékoztatta Oroszországot a rakétatámadás előtt, mondta egy magas rangú iráni tisztviselő a Reutersnek. A tisztviselő hozzátette, nem sokkal a támadás előtt Irán diplomáciai csatornákon keresztül az Egyesült Államokat is figyelmeztette.

Míg áprilisban drónok és robotrepülők kísérték az Irán által kilőtt ballisztikus rakétákat, addig az októberi támadás főleg ballisztikus rakétákból állhatott. A Times of Israel szerint 180 ilyen rakétát lőttek ki (bár ez a szám valószínűleg nem végleges), ami több lenne, mint az áprilisban észlelt 120.

Arról egyelőre nem érkezett információ, hogy más hadieszközöket is bevetett volna Irán a támadás során.

Tűzijátékot lőttek ki Bejrút felett az Izrael elleni iráni támadás után – számoltak be szemtanúk a Reutersnek.

Értesüléseik szerint a Gázai övezetben ünneplés tört ki, amikor a lakosok látták, hogy a rakétákat kilőtték Izrael felé. Sokan éljeneztek, fütyültek és „Allah Akbar” skandálásokba kezdtek.

Egy iráni tisztségviselő közölte hogy a csapást Ali Hamenei legfelsőbb vezető rendelte el, és Teherán készen áll a válaszra. A rakétaerőért felelős Forradalmi Gárda pedig deklarálta, hogy a rakétacsapással Iszmáil Hánije Hamász-főtitkár, Hasszán Naszrallah Hezbollah-főtitkár és Abbász Nilforousan iráni főtiszt halálát torolják meg.

(Reuters)

Az IDF belügyi parancsnoksága közölte, hogy a civilek elhagyhatják az óvóhelyeket. Az izraelieket egy órával ezelőtt utasították, hogy ne hagyják el a bunkereket a rakétatámadás miatt.

Egy óvóhely Izrael középső részén 2024. október 1-jén – Fotó: Ronen Zvulun / Reuters
Egy óvóhely Izrael középső részén 2024. október 1-jén – Fotó: Ronen Zvulun / Reuters

(Times of Israel.)

Az izraeli hadsereg szóvivője azt közölte, egyelőre nincs tudomása arról, hogy a támadásnak lennének sérültjei. „Ez a támadás súlyos volt, és következményei lesznek” – mondta. „A helyzetértékelést követően mostantól az ország teljes területén engedélyezett az óvóhelyek elhagyása” – közölte az izraeli hadsereg.

Ugyanakkor a Reuters hírügynökség egy biztonsági forrása hivatkozva arról számolt be, hogy a ciszjordániai Jerikó városában egy ember meghalt és többen megsebesültek a lehulló rakétatörmelékektől.

(Reuters)

Joe Biden felszólította az amerikai hadsereget, hogy segítsenek be az izraeli légvédelembe. A támadást Kamala Harris alelnökkel közösen követik a Fehér Házban.

Amerikai tisztségviselők szerint a hadsereg hamar akcióba lendült, már több iráni rakétát is kilőttek, mielőtt azok becsapódhattak volna.

(Reuteres, BBC)

2024. április 13-án késő este Irán nagyszabású támadást intézett izraeli katonai célpontok ellen; 170 drónt, 30 robotrepülőt és 120 ballisztikus rakétát lőttek ki Izrael irányába. A drónokat azonban már az izraeli határ elérése előtt leszedték a támadás elhárítására mozgósított izraeli, jordán, brit és amerikai vadászgépek; és összességében is a kilőtt eszközök 99 százalékát sikerült leszedni, és csak a Negev-sivatagban található Nevatim légibázisban keletkezett kisebb kár. Személyi sérülést a csapás közvetlenül nem okozott, de az izraeli légvédelem egyik rakétájából lehulló repesz súlyos fejsebet ejtett egy hétéves lányon.

Izrael 2024. április 19-én vágott vissza az iráni Iszfahán környéki fontos katonai objektumok elleni támadással.

Ahogy pár órája megírtuk, a Fehér Ház tisztségviselője hétfőn arról számolt be a CBS Newsnak, miszerint vannak arra utaló jelek, hogy Irán hamarosan ballisztikus rakétatámadást indíthat Izrael ellen. „Aktívan támogatjuk a védelmi előkészületeket, hogy megvédjük Izraelt ezzel a támadással szemben” – mondta az amerikai tisztségviselő.

Az Izraeli Védelmi Erők (IDF) kedden közölte, hogy amerikai tisztviselők figyelmeztették őket a potenciális támadásra. Daniel Hagari szóvivő akkor még az mondta, nem észleltek légi fenyegetést Irán részéről, azonban „a múltban is komolyan vették ezt a fenyegetést, és most is komolyan veszik”. Azt mondta, az izraeli légierő repülőgépei folyamatosan járőröznek az égen, védelmi rendszereik pedig „a legmagasabb fokú készenlétben vannak”.

Az öbölháború után az 1990-es években az izraeli vezetés arra jutott, hogy még jobban meg kell erősíteni a civil épületek védelmét, ezért az elmúlt húsz évben felhúzott vagy kibővített lakossági épületekben kötelező egy páncélszobát, mamadot építeni. Ezek már a Hamász 2023. októberi terrortámadása során sokak életét megmentették, és valószínűleg az iráni rakétatámadás során is hasznosnak bizonyulnak. A mamadokról bővebben itt írtunk.

Az izraeli légvédelmi rendszer az IDF szerint rendben működik, kilövik a légtérbe belépő rakétákat. Azok azonban nem semmisülnek meg teljesen a levegőben, a törmelékük valahol becsapódik a földbe.

A videókból nem mindig könnyű megállapítani, hogy égő törmelék, vagy a légvédelmen átjutott iráni rakéta látható.

(BBC)

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!