Az izraeli hadsereg szerint az amerikaiakkal közösen elfogták a kilőtt rakéták nagy részét

2024. október 1. – 21:52

Másolás

Vágólapra másolva

Az izraeli hadsereg (IDF) szerint elfogták az Iránból indított 180 rakéta nagy részét, írja a Times of Israel. Az IDF azt állítja, hatékonyan működött a légvédelmük, amiben az Egyesült Államok is részt vett mind az iráni fenyegetés észlelésével, mind a rakéták egy részének elfogásával.

Hozzátették, hogy az ország középső részén elszigetelten, a déli részén több rakéta csapódott be. A hadsereg szerint a légierő kompetenciájában nem keletkezett kár, azaz a légierő gépparkja, légvédelme és légiforgalmi irányítása továbbra is normálisan működik.

Matthew Miller külügyi szóvivő az iráni rakétatámadásokról tart sajtótájékoztatót Washingtonban – Fotó: Kevin Dietsch / Getty Images
Matthew Miller külügyi szóvivő az iráni rakétatámadásokról tart sajtótájékoztatót Washingtonban – Fotó: Kevin Dietsch / Getty Images

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!