Világi Máté

Világi Máté

Történelmi űrutazás után sikeresen visszatért a Földre az Artemis-2 legénysége
Ember még nem járt olyan messze a bolygónktól, mint az Orion űrkapszula négy űrhajósa, akik olyan dolgokat láthattak, amit ember még sosem. Ez most inkább teszt volt, mint holdfoglalás, de...
Orosz tengeralattjárók egy hónapon át ügyködtek brit tengeri vezetékeknél
A brit védelmi miniszter szerint a szabotázsakció sikertelen volt, folyamatosan figyelték a három tengeralattjárót.
Alig bírnak a turistákkal egy japán városban, elhalasztanak egy cseresznyevirágos fesztivált
A turisták új életet hoznak az elnéptelenedő japán településekbe, de sok helyi arra panaszkodik, hogy a külföldiek szemetelnek és nyilvános helyeken vizelnek.
Az USA feloldja a tengeren hajózó 140 millió hordónyi iráni olajra kivetett szankciókat
Ezzel nagyjából a globális fogyasztás másfél napi adagja szabadul fel.
Még nem dőlt el a globális vita, hogy hogyan is nyúljunk a mesterséges intelligenciához
Az EU szigorúan szabályoz, Trump a lovak közé dobta a gyeplőt, míg Kína egyszerre egy kicsit szigorúbb és lazább, mint a többiek. Érvényesülhet-e az MI terén is a globális Brüsszel-hatás?
Öt ráktípus jelentősen ritkább a vegetáriánusoknál, mint a húsevőknél
De vannak olyan daganatos betegségek, amik a növényi alapú étrend mellett gyakoribbak.
A gyanú szerint Vučićra akart támadni két ember Szerbiában, letartóztatták őket
A hatóságok szerint meg akarták dönteni az alkotmányos rendet, és a belügy tisztviselőit is megtámadták volna.
Zelenszkij: Az EU mondjon egy dátumot, amikor Ukrajna csatlakozhat. Ha lehet, egy 2027-est
Az elnök arra kéri Donald Trumpot, hogy maradjon az ukránok oldalán.
A nagy csimpánzháború, ami még Jane Goodallt is megrázta
A hetvenes években egy csimpánzcsoport kettévált, és kutatók végignézhették, ahogy az egyik csapat taktikusan, hidegvérrel levadássza korábbi barátait.
Újra tüntetnek a diákok Iránban, alig egy hónappal az előző hullám véres leverése óta
A januári hullámban több ezer tüntető halt meg, most nem tudni, hogy letartóztattak-e bárkit.
Kövess minket Facebookon is!