Közélet

Több évnyi szünet után kap új lendületet a magyar-román kisebbségi vegyes bizottság
A kisebbségek helyzetét tárgyaló államközi párbeszéd intézményes keretének újraindításáról tavaly állapodott meg a két külügyminiszter.
A nyugdíjemelésért tüntetnek kedden a megyei prefektúrák és a kormány épülete előtt
Vita van a nyugdíjemelés mértékértől a kormánykoalíciót alakító két párt között, ezért lépnek a nyugdíjasokat képviselő országos szövetségek.
Környezetvédelmi minisztérium: a siketfajd kilövési kvótái a populáció elenyésző részét érintik
A tárca szerint az új kilövési kvóták nem gyakorolnak negatív hatást a romániai populációdinamikára.
Ilyen volt a Transtelex Dialóg premier: itt a videónk az első részről!
Szó volt az erdélyi magyar sajtó kiszolgáltatott helyzetéről, a Magyarországról érkező támogatások hatásairól az erdélyi közösségre, a diszkrimináció vádjáról a magyar osztályok és óvodák esetében,...
A polgármester szerint Jósikafalva azért nem fejlődik, mert természetvédelmi terület
A Bélesi-tó partján fekvő községben arról tartanak népszavazást, hogy kiváljanak-e a natúrparkból.
Biomasszával is fűt ezentúl a temesvári távhőszolgáltató
Távlatilag szeretnék elérni, hogy a város zöldövezeteiből származó szerves hulladékot is felhasználhassák.
A román sajtó egy része figyelemmel követte Kövér László nagytusnádi kijelentéseit, és...
Az egyik bukaresti lap szerint a házelnök kijelentései csak árnyalták Orbán tusványosi beszédében megfogalmazottakat.
Védelmi miniszter: nőtt az orosz befolyás Romániában, de még mindig jobb a helyzet nálunk, mint a...
Vasile Dîncu szerint Romániában sokkal alacsonyabb az Oroszország iránti szimpátia szintje, mint a régió más országaiban.
Kövess minket Facebookon is!