Közélet

Jelentősen átalakul a Romsilva: 90 százalékkal csökkentik az igazgatók számát
A környezetvédelmi miniszter szerint az állami erdőgazdálkodási vállalatát átszervezését egy átfogó jogszabálycsomag is kíséri majd, amely további reformokat tartalmaz.
Ifjúságpolitikai kerekasztal Tusványoson: közösségépítésről beszéltek, hálózatépítést értettek...
A fiatalok közéleti bevonásáról, ifjúságpolitikáról és ifjúsági szervezetekről szóló panelbeszélgetésen a kulcsszó a közösség volt, de persze ezt inkább olyan csoportokra értették, akiket hozzá...
Piedone jogsértésre panaszkodik, miután kiszivárgott egy telefonos veszekedése a feleségével
A telefonbeszélgetés átirata bizonyítékként szolgált a fogyasztóvédelem volt elnöke elleni nyomozásban, és az igazságügyi miniszter szerint sem kellett volna nyilvánosságra kerülnie.
Több tucat civil szervezet áll ki a nagyváradi Pride mellett, miután 11 javasolt útvonalat...
A szervezők közölték, július 26-án megrendezik az eseményt, a polgármesteri hivatalt pedig beperelik.
13 millió eurót költöttek el modern környezetvédelmi eszközökre, de még nincs jogi keret a...
Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter abban reménykedik, hogy minél hamarabb elfogadják a kormányhatározatot.
Romániának egyelőre sikerült elkerülnie a befektetésre nem ajánlott bóvli kategóriát
A Standard&Poors hitelminősítő kiemelte, hogy a Bolojan-kormány megalakulása pillanatnyilag pontot tett a bizonytalan időszak végére, a kilátás azonban továbbra is negatív.
Az FK Csíkszereda sikerét elemezték Tusványoson, és kiderült, a székely Bilbao nemcsak focizik,...
Az FK Csíkszereda idén feljutott a román élvonalba, pénteken pedig – nem véletlenül épp Tusványos idején – hazai meccset játszik, amit várhatóan Orbán Viktor is megnéz.
Orbán Viktor ismét Bukarestből indította tusványosi látogatását, ezúttal Ilie Bolojan fogadta
Tavaly és tavalyelőtt is ugyanígy kezdődött Orbán látogatása, majd a tusványosi beszédek rendre kiütötték a román politikusoknál a biztosítékot.
A parajdi bánya ügye menthetetlen, és a tusványosi beszélgetések sem mutatnak kiutat
Parajdról szólt Tusványos nyitónapja, de megoldás továbbra sincs. Az viszont kiderült, hogy a parajdiak megsegítésére létrehozott 100 millió lejes segélyalapból eddig mindössze 7 millió lejt...
Kövess minket Facebookon is!