Piedone jogsértésre panaszkodik, miután kiszivárgott egy telefonos veszekedése a feleségével
Cáfolja a korrupcióellenes ügyészség (DNA), hogy kiszivárogatta volna a médiának a korrupcióval gyanúsított Cristian Popescu Piedone és a felesége közötti telefonbeszélgetés átiratát, írta az Agerpres. Nem csak az érintett, hanem az igazságügyi miniszter és a Mentsétek Meg Romániát Szövetség (USR) elnöke is szóvá tette, hogy az átiratnak nem kellett volna kikerülnie az ügyészségről.
A fogyasztóvédelmi hatóság volt elnökét, Cristian Popescu Piedonét kedden hatósági felügyelet alá helyezte a DNA. Az ügyészek nem a nyilvánosságnak szánt információk felhasználásával gyanúsítják a volt intézményvezetőt, aki szerintük márciusban előre értesítette az egyik sinaiai szálloda illetékesét egy aznapi fogyasztóvédelmi ellenőrzésről. Később a miniszterelnök menesztette funkciójából.
Az ügy kapcsán lehallgatási jegyzőkönyvek is nyilvánosságra kerültek, köztük egy olyan telefonbeszélgetés átirata is, amely a Piedone és a felesége közötti, helyenként trágár hangvételű veszekedést rögzíti.
Cristian Popescu Piedone egy csütörtöki Facebook-bejegyzésben azt írta, a lehallgatási jegyzőkönyv nyilvánosságra hozatalával sérült a méltósághoz és a magánélethez való joga. „Az állam azzal vádol engem, hogy... ember vagyok. Hogy vannak gyengeségeim, hogy vannak barátaim, hogy veszekszem a feleségemmel, hogy büszke vagyok (olykor túlzásba viszem, ez igaz)... Minden vagyok, amit csak akarnak, talán még annál is több. Ember vagyok. Az emberek ujjal mutatnak rám, immáron másodszorra, mert ezt mondja az állam” – fogalmazott.
Csütörtökön a DNA közleményt adott ki a nyilvánosságra került lehallgatási jegyzőkönyvek ügyében. Ebben leszögezték, a hatósági felügyeletet elrendelő ügyészségi határozatot és ezzel együtt a lehallgatási jegyzőkönyveket kizárólag a gyanúsított, az ügyvédei és az illetékes igazságügyi szervek kapták meg, az ügyészség nem érintett a nyilvánosságra hozatalukban. „Ezeknek az információknak a nyilvánosságra hozatala indokolatlan és ellentétes a magánélethez való joggal” – tették hozzá.
Az ügy kapcsán a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke, Dominic Fritz bejelentette, hogy a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanácshoz (CSM) készül fordulni. „Erkölcsi kötelességem megvédeni Cristian Popescu Piedonét. És meg is teszem, hogy emlékeztessek mindenkit: a korruptaknak és a bűnözőknek is vannak jogaik, mert a jogállam így működik” – szögezte le egy Facebook-bejegyzésben.
A kiszivárgott felvételről Radu Marinescu igazságügyi miniszter is azt mondta a Digi24 televízióban, hogy „nem normális, hogy ezek a bizonyítékok nyilvánosságra kerüljenek, főleg, hogy családi vonatkozásuk is van”.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!