Homoródfürdői ingatlancsata: miközben az RMDSZ-es elit egymást üti, a helyi kiskirályok nyugodtan építik birodalmukat

Amikor áprilisban Borboly Csaba megjelent Homoródfürdőn, úgy tűnt, egy helyi ügyet emel országos figyelembe. A Hargita Megye Tanácsának alelnöke videóról videóra járta a fürdőtelepet, lakókkal beszélgetett, közlekedési problémákat mutatott be, az emberek biztonságáról beszélt, és azt állította: Homoródfürdőn olyan folyamatok zajlanak, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni – vagy mégis?

Akárhogyan is kezdődött, az ügy azóta jóval nagyobbra nőtt. A helyiek panaszaitól a vita eljutott a Hargita Megye Tanácsának egykori villáiig, azok állapotáig, majd nyílt politikai konfliktussá alakult Borboly Csaba és Bíró Barna Botond tanácselnök között. A megyei önkormányzat belső vizsgálatot indított, Borboly pedig újra és újra kamera elé állt és belebegtette, hogy megszerezte azokat a dokumentumokat, amelyek súlyos visszaéléseket bizonyítanak és amelyeknek következményei lesznek. Hisz Borboly szerint megvannak a felelősei annak, hogy Homoródfürdőn egykori megyei tanácsi ingatlanok tűntek el, kerültek más tulajdonba vagy jutottak leromlott állapotba.

A nyilvánosság előtt ma már elsősorban az RMDSZ két meghatározó politikusának konfliktusa látszik, amire Borboly hívta fel a figyelmet, amikor belengette: saját párttársai akarják őt kicsinálni.

A Transtelexhez ugyanakkor nemcsak Borboly Csaba dokumentumai jutottak el. Megkaptuk a Hargita Megye Tanácsa által készített belső ellenőrzési jelentést, helyi lakók beadványait, önkormányzati válaszokat, valamint több olyan dokumentumot is, amelyek egy másik történetet mondanak el.

Egymásra rakódik a megyei vagyon évek óta húzódó ügye, a helyiek és vállalkozók közötti út- és tulajdonviták sora, valamint egy olyan turisztikai és ingatlanfejlesztési folyamat, amely az elmúlt években alapjaiban alakította át a település erőviszonyait. És miközben a közvélemény Borboly és Bíró csörtéjét figyeli, arra már nem igazán jön válasz, hogy kik lettek homoródfürdői változásnak a nyertesei és a vesztesei.

A villák, amelyekből politikai háború lett

Borboly Csaba tavaszi videóiban kezdetben még utakról, lakossági panaszokról és közlekedési problémákról beszélt. Ahogy azonban egyre több időt töltött Homoródfürdőn, a figyelme átfordult egy másik témára: a Hargita Megye Tanácsának egykori homoródfürdői vagyonára.

Videóiban újra és újra visszatértek a leromlott állapotú villák, az egykori homoródfürdői ifjúsági tábor épületei, az elbontott vagy eltűnt ingatlanok. Borboly azt állította, hogy Homoródfürdőn nem egyszerűen elhanyagolt épületekről van szó, hanem olyan közvagyonról, amelynek sorsát tisztázni kell. Ehhez tulajdonlapokat, önkormányzati határozatokat, átadás-átvételi jegyzőkönyveket, telekkönyvi kivonatokat és fényképeket gyűjtött, és több videójában is azt sugallta, hogy ha ezek a dokumentumok nyilvánosságra kerülnek, „fejek fognak hullani”.

A történet egyik kulcsállítása az lett, hogy a 2012-ben állami tulajdonból átvett villák jelentős részével kapcsolatban olyan döntések születtek, amelyek végül nem a megőrzés, hanem a vagyon felaprózódása felé vezettek. Borboly szerint ezt főként a 15-ös és 16-os villa ügye mutatja: ezekre az épületekre szerinte évekig készültek dokumentációk, voltak fejlesztési tervek, és reális esély lett volna európai uniós támogatásból új életet lehelni beléjük.

A vita – előző cikkünk megjelenése után – júniusban új szintre lépett. Ugyanis Bíró Barna Botond tanácselnök teljes körű belső ellenőrzést rendelt el Homoródfürdő ügyében, majd a vizsgálat eredményeit a június 15-i tanácsülésen ismertette és nyilvánosságra is hozta. Ezzel lényegében átvette a történet tematizálását attól a Borbolytól, aki 2008 és 2024 között vezette Hargita Megye Tanácsát, vagyis a homoródfürdői vagyon sorsának jelentős része éppen az ő elnöksége alatt alakult.

Bíró előadása több ponton ugyanazokból a tényekből indult ki, mint Borbolyé, de teljesen más következtetésre jutott. Szerinte a probléma gyökere nem a jelenlegi vezetés döntéseiben keresendő, hanem már az átvétel pillanatában ott volt. „Ez nem egy technikai apróság, ez a homoródi ügy egyik gyökérproblémája” – fogalmazott.

A jelentés szerint a megye 2012-ben 13 villát és 23 kapcsolódó ingatlant vett át az államtól, közel ötmilliós lej értékben. A bökkenő csak az, hogy a tulajdonjog sántított: az épületek a megyéé lettek, a föld viszont Szentegyháza és Kápolnás tulajdonában maradt. Bíró Barna Botond szerint ez a jogi skizofrénia eleve halálra ítélt minden komolyabb uniós pályázatot vagy fejlesztést.

Ráadásul a megyei jelentés alaposan árnyalja a Borboly által emlegetett „kifosztott ifjúsági paradicsom” imázsát. Az épületek többsége már az átvételkor, 2012-ben is romhalmaz volt. Az állami építésfelügyelet több villára azonnal kitette az összeomlásveszélyt jelző táblát, a hét darab, papíron létező ingatlanból valójában csak a 6-os villa volt használható. A későbbi, 2015-ös és 2023-as szakvélemények már földrengésveszélyes, bontásra érett kategóriába sorolták a vagyon jelentős részét.

A belső ellenőrzés ugyanakkor Borboly mutogatásának is teret ad, de úgy, hogy a volt tanácselnök saját csapdájába esik. A jelentés rögzíti: 2019 és 2026 között hét alkalommal passzoltak el homoródfürdői ingatlanokat helyi önkormányzatoknak, ebből négyet még pont Borboly elnöksége alatt. A megye ráadásul éveken át feléje sem nézett a szétosztott vagyonnak, így a mostani ellenőrzésen már csak a hűlt helyét, vagy összeomlott maradványait találták meg néhány épületnek.

A tanácsülésen aztán jött a politikai színház: Borboly a 15-ös és 16-os villák megmentését és azonnali pályáztatást követelt a fiatalok nevében, Bíró viszont gyorsan lehűtötte a kedélyeket azzal, hogy a sokat emlegetett uniós kiírás csapda, a megyének kapásból 3,5 millió lejes önrészt kellene beletennie. A vita végül elnöki mikrofonmegvonással és egy olyan mondattal zárult, ami hűen tükrözi az RMDSZ-en belüli generációváltás feszültségét. Bíró ugyanis kijelentette: visszautasítja, hogy a megyei ifjúság jövőjét úgy állítsák be, mintha „három összeomlott kinti budi felújításáról szólna”, és Borboly szemére vetette, hogy a tizenkét éves elmulasztott rendezést próbálja most a közösségi médiában politikai tőkévé kovácsolni.

A száraz tények mögött így nem egy jogi leleplezés, hanem két teljesen eltérő politikai túlélési stratégia rajzolódik ki ugyanazokból a dokumentumokból: Borboly a fogyó közvagyon hatásvadász mártírjaként próbálja újrapozicionálni magát alelnökként, miközben Bíró igyekszik ráégetni elődjére a saját 16 éves elnökségének rendezetlen örökségét.

Hogyan lett a helyiek panaszaiból megyei politikai ügy?

Borboly Csaba tavaszi homoródfürdői videóit látva még úgy tűnhetett, az alelnök valódi népvezérként karolta fel a helyiek ügyét: elkerített utakról, bizonytalan telekhatárokról és kiszolgáltatott lakókról beszélt. Saját honlapján kifejezetten feszült hangulatú beszámolókat közölt, olyan súlyos fenyegetéseket idézve, miszerint az egyik panaszosnak azt üzenték: „ha nem adod oda a házadat, akkor úgy bebetonozunk, hogy a csillagos ég lesz a szállásod”. Borboly ekkor még azt hangoztatta, hogy ez a helyzet már rég túlmutat egy egyszerű ingatlanvitán, és az emberek biztonsága a tét. „Én nem félek, és nem fogadom el, hogy Homoródfürdőn így bánjanak emberekkel. Ki kell állnunk azok mellett, akik ma úgy érzik, egyedül maradtak” – írta Borboly, mielőtt lakossági fórumot szervezett a helyszínre. Később azt is állította „amíg elnökként dolgozott, Homoródfürdő ügye folyamatosan napirenden volt, és alelnökként is mindent megtesz azért, hogy ez így maradjon”.

Borboly megérkezése a tehetetlenségbe fásult helyieknek – akik már 2023 óta bombázták eredménytelenül a prefektúrát és az önkormányzatokat a megközelíthetetlenné vált ingatlanaik miatt – az utolsó szalmaszálat jelentette. Az alelnök kamerája előtt végre kibeszélhették a fürdőtelep elfojtott konfliktusait.

Csakhogy a lakossági jogvédelem hamar közigazgatási és politikai fegyverré lényegült át: a fókusz finoman, de határozottan eltolódott a magánutakról az egykori megyei tanácsi villák és az ifjúsági tábor sorsára. A helyi panaszokból pillanatok alatt megyei politikai ügy lett, a terepbejárásokból pedig muníciógyűjtés.

A vita szintlépését jelzi, hogy mostanra Petres Sándor prefektus asztalán landolt mind Borboly sajátos dokumentumcsomagja, mind a megyei tanács belső vizsgálati jelentése, a hatóság pedig még csak most kezdi kibogozni a szálakat. A nyilvánosság előtt zajló csörte hangsúlyai azonban időközben gyökeresen megváltoztak: a kisemberek biztonsága helyett a fő kérdés már az lett, ki a felelős a megyei vagyon elpárolgásáért.

A homoródfürdőiek panaszai – amelyek, tegyük hozzá, Borboly elnöksége alatt is pont ugyanígy ostromolták a megyeházát, teljesen hatástalanul – utólag nézve leginkább politikai figyelemfelkeltő eszköznek bizonyultak. A közösségi médiában verbuvált helyi civil csoport és a lakossági fórum leginkább arra volt jó, hogy az alelnök összeállíthassa belőlük azt a dokumentációt, amely a tartalmát ismerve egyelőre aligha alkalmas komolyabb hatósági eljárások elindítására.

Valódi jogi ügy ugyanis csak akkor lesz a történetből, ha a hatóságok kimondják: a telkek és villák cseréje törvénytelenül zajlott, vagy hogy Szentegyháza áron alul játszotta át magánkezekbe a homoródfürdői közvagyont egy gyanús ingatlanügylet során. A rendelkezésre álló iratok alapján azonban a lakók kálváriája és a villák sorsa elválaszthatatlan egymástól: ahhoz, hogy megértsük a nagypolitikai háborút, pontosan látnunk kell, hogyan alakították át a fürdőtelepet az elmúlt évek turisztikai és ingatlanfejlesztési mozgásai a helyiek kárára.

„Mindenki arról győzköd, hogy költözzek el, de én itt akarok meghalni”

– mondja Homoródfürdőn Bajkó Éva, akivel nem messze a 6-os villától találkoztam, ez egyike azon kevés megyei tanácsi épületeknek, amelyet sikerült megőrizni és felújítanak. Ha innen az egyik irányba indulunk, az Ilona-völgy felé vezet az út, ahol új rendezvényterek, felújított villák és folyamatban lévő beruházások sorakoznak. Ha a másik irányba indulunk, a Lobogó Resort és a hozzá kapcsolódó turisztikai létesítmények következnek.

Valahol e két világ között él Bajkó Éva és sorstársai, az úgynevezett homoródfürdői panaszosok, akiket több év után Borboly Csaba is meghallgatott.

Bajkó Éva neve nem ismeretlen a hatóságok előtt: évek óta bombázza beadványaival az önkormányzatokat és a prefektúrát. A Transtelexnek eljuttatott leveleiben, valamint a helyszínen elmesélt történetében egy klasszikus, mégis rendkívül durva ellehetetlenítési folyamat rajzolódik ki.

A nő 2018-ban vásárolta homoródfürdői telkét, minden szükséges engedéllyel felépítette a házát, ám a 2023-as beköltözése után alig néhány héttel lezárták azt az utat, amelyen addig az ingatlanát megközelítette. Ma már autóval képtelenség feljutni hozzá; a tűzifát, az építőanyagot gyalog hordja fel a domboldalon, miközben a háza alatt végzett jelentős földmunkák miatt a meredek partfal omlásától, így otthona épségétől is tartania kell.

Bajkó Éva szerint a megközelíthetetlenség nem véletlen: a nyomásgyakorlás eszköze, hogy a korábban 200 ezer euróra becsült ingatlanát negyedáron kényszerüljön eladni. Állítása szerint családtagjain keresztül folyamatosan üzengetnek neki, és egy volt polgármester is megfenyegette, hogy adjon túl a házon a helyi vállalkozók javára. Egyik levelében a politikai hátteret sem rejtette véka alá: egyenesen a magyarországi kormányváltásban bízik, mert meggyőződése, hogy a Budapestről támogatott gazdasági körök emberei akarják őt elűzni a fürdőtelepről, ahol állítása szerint már csak nyolc olyan ház maradt, amit nem vásároltak fel.

A nő Brüsszeltől a prefektúráig mindenhol próbálkozott, pert is indított, de másodfokon elutasították a keresetét. Bár a rendelkezésre álló dokumentumok a közvetlen kényszerítést nem bizonyítják, az egyértelműen kiderül belőlük, hogy Bajkó nincs egyedül: több helyi lakos panaszkodik megszűnő utakra, bizonytalan átjárásokra és arra, hogy bizonyos vállalkozói körök hol pénzzel, hol egyéb meggyőző erővel próbálják megszerezni a telkeiket.

A történet közigazgatási és vállalkozói olvasata persze egészen más. Szentegyháza önkormányzata megkeresésünkre közölte: 2023 óta egyeztetnek az ügyben, de szerintük a probléma gyökere az, hogy a Bajkó által használt út sosem szerepelt a telekkönyvben vagy a városi nyilvántartásban. Ezért a hivatal szerint ez nem közigazgatási, hanem tisztán tulajdonjogi vita, ami a bíróságokra tartozik.

A válaszból ugyanakkor az is kiderül, hogy a város tárgyalt az érintett terület tulajdonosával, a Har Invest Royals SRL-lel. A cég Illyés Sándor vállalkozó érdekeltsége, akit a helyiek pontosan ahhoz a gazdasági körhöz sorolnak, amelyben a fürdőtelepet felvásárló Kádár Mózes neve is újra és újra előkerül. Bár szóba került egy esetleges területcsere a helyzet rendezésére, a tulajdonjog körüli perek ezt elvágták.

A két narratíva itt válik el végleg: miközben az önkormányzat egy rendezetlen, régi jogi helyzetről beszél, a helyiek tapasztalata az, hogy a problémák menetrendszerűen ugyanazoknál a beruházásoknál, ugyanazoknál a parcelláknál és ugyanazon szereplők körül bukkannak fel.

„Új hercege lett Homoródfürdőnek” – mondja egy helyi lakos

Miközben a megyei tanács villái lassan pusztultak, Homoródfürdő más részein már nyilvánvaló, hogy komoly pénzügyi háttérrel rendelkező vállakozó ingatlanbiznisze nő szemlátomást egyre nagyobbra.

Erre először a Közösségi Párbeszéd Tábor sajtótájékoztatóján figyeltem fel. Az eseményt ugyanis a Homoródfürdő szélén gombamód kinövő Ilona-völgyi Rendezvény és Ifjúsági Táborban tartották, ahol ekkorra már három villa felújítása és egy új épület felhúzása is befejeződött. A magántőke mellett ráadásul az állami hátszél is megérkezett: Hargita Megye Tanácsa pont az Ilona-völgyében újítja fel az utat és a hidat.

A helyiek beszámolói, a cégadatok és a helyszíni tapasztalatok alapján az elmúlt években masszív ingatlanmutyi indult el a településen: villák, telkek és erdők cseréltek gazdát. A szálak szinte kivétel nélkül egyetlen emberhez, az abásfalvi származású, de Magyarországon élő Kádár Mózes vállalkozóhoz és köréhez vezetnek. A helyiek szerint az ő felvásárlásai alakították át alapjaiban a fürdőtelep tulajdonosi viszonyait.

Kádár figurája nem most bukkan fel először a gáláns magyarországi közpénz-osztogatások környékén. Hozzá köthető a székelyudvarhelyi Matrica-gyár és a Junior épületének megvásárlása is. Forrásaink szerint a vállalkozó neve rendszeresen felmerül azokban a gazdasági körökben, amelyek a gyergyóremetei Balázs Attila érdekeltségeihez kapcsolódnak, aki a Fidesz-kormány stratégiai partnereként sorra kapta a közpénzes megbízásokat Magyarországon, de Erdélyben is jelentős támogatásra lelt. És akiről úgy tudjuk, nagy erőkkel próbálja átmenteni a NER-alatt felépült „birodalmát” a Fideszből a Tisza-kormányba, amire a korrupcióval megvádolt Barti Tihamér is teljes erőbedobással készül.

Ennek a kapcsolatnak két olyan pontját is említették forrásaink, ahol szerintük a szálak jól láthatóan összeérnek. Az egyik a gyergyószentmiklósi Maros Hotel, a másik a Pro Economica program.

A Transtelex korábban megírta, hogy a Pro Economica Alapítvány támogatási programjának legnagyobb szállodafejlesztési támogatását a Kádár Mózes tulajdonában álló Matrita Odorheiu Secuiesc Kft. kapta. A vállalkozás 2,22 milliárd forint, vagyis mintegy 6,2 millió euró támogatást nyert a gyergyószentmiklósi Maros Hotel megvásárlására és korszerűsítésére. Forrásaink úgy tudják, a Maros Hotelt helyi szinten egyébként elsősorban nem Kádár, hanem Barti Tihamér, Balázs Attila politikus barátjának nevéhez kötik, és a fejlesztés elakadását a DNA vádjaival és a Bartival szemben elinduló eljárásokkal hozzák összefüggésbe.

Az is figyelemre méltó, hogy ugyanebben a Pro Economicás „osztogatásban” a Maros Hotel előző tulajdonosi köréhez tartozó Köllő Csaba a támogatások legnagyobb kedvezményezettje lett az Agm Eco Corporate Kft.-n keresztül, amely 2,95 milliárd forintot kapott kiegészítő prézligyártósor és teljes csomagolóvonal beépítésére. Ez lényegében a Ditró Pékség prézligyártó üzeme.

Mint egyébként ismeretes, előzőleg a NER-kedvenc erdélyi csúcsvállalkozója, Balázs Attila is építhetett luxushotelt, wellnesst és több gyárat Remetén a Pro Economicás támogatásokból, ami jól mutatja, hogy a magyarországi közpénz hogyan vált bizonyos körök magánvagyonává az alapítványon keresztül.

Kádár Mózes neve egy másik, igencsak kényes ponton is összekapcsolódik a nagypolitikával. A Közösségi Párbeszéd Tábor mögött álló, de még bejegyzés előtt álló Változás Erdélyért Egyesület egyik kulcsfigurája Gálfi Árpád, Székelyudvarhely volt polgármestere, aki a városvezetésből való kiszorulása után ezzel a rendezvénnyel próbálta újraépíteni saját politikai hátországát. Ráadásul a főszervező, Kátai István (az Erdélyi Kossuth Tisza Sziget alapítója) elismerte: maga a homoródfürdői helyszínötlet is Gálfitól, azaz Kádár felől érkezett. A kapcsolatok pikantériája, hogy Gálfit májusban első fokon hivatali visszaélés miatt felfüggesztett börtönre ítélték, korábban pedig komoly bírálatokat kapott, amiért polgármesterként Kádár jóvoltából repülhetett üzleti útra Kínába. Kátai mindezt elintézte annyival, hogy az ítélet csupán politikai leszámolás.

Amikor a Transtelex megírta, hogy a Pro Economica Alapítvány legnagyobb szállodafejlesztési támogatását (6,2 millió eurót) pont Kádár cége nyerte el a gyergyószentmiklósi Maros Hotelre, feszültség állt be a viszonyban. A cikk hatására Kátai azonnal elszámoltató-bizottságért kiáltott, és belengette a tábor elköltöztetését az Ilona-völgyből, mondván: aggályos volna a tábort NER-közeli pénzekből támogatott helyszínen szervezni.

A látványos elhatárolódást végül egy gyors háttéregyeztetés követte. Kádár biztosította a főszervezőt – és lapunknak is megerősítette –, hogy bár a támogatási döntés megszületett, a prioritások megváltozása miatt végül egyetlen fillért sem hívott le az alapítványtól. Ez a magyarázat Kátainak pont elég is volt ahhoz, hogy máris visszakozzon: ha nem történt tényleges kifizetés, a tábor maradhat az eredeti helyszínen. A tényen viszont ez sem változtat: Kádárt a kuratórium érdemesnek találta a rekordösszegű közpénz odaítélésére.

A vállalkozó egyébként konzekvensen mossa kezeit: korábban az UH.ro-nak küldött levelében, most pedig Kátain keresztül is határozottan tagadta, hogy bármi köze lenne a politikai egyeztetésekhez vagy a NER gazdasági holdudvarához, miközben a táborhely fejlesztését gyermekkori álomként tálalta.

Homoródfürdő sajátossága éppen ez a kollektív amnézia: a helyiek, a politikusok és a vállalkozók ugyanazokról a figurákról beszélnek, de a köztük lévő szálakat nyíltan senki sem vállalja fel. Így az a furcsa helyzet állt elő, hogy mire a tábor egyáltalán elkezdődne, a rendezvény már maga is részévé vált annak a homoródfürdői tulajdonosi és politikai konfliktusnak, amelyet a programja szerint megvitatni próbálna.

A helyiek szerint Homoródfürdő története nem Kádár Mózessel kezdődött

Mielőtt az Ilona-völgyet megszállta volna az új beruházói kör, Homoródfürdőnek egyetlen vitathatatlan ura volt: a Borboly Csabával hagyományosan jó kapcsolatot ápoló Benedek Lukács. A Lobogó Resort tulajdonosaként, a sí- és bobpálya, illetve a kiterjedt szálláshelyek révén évtizedekig ő számított a fürdőtelep legbefolyásosabb vállalkozójának.

A helyiek szerint mára kétpólusúvá vált a hatalmi térkép: a Lobogó mellé felnőtt az Ilona-völgy. Bár sokan még mindig a régi motoros Benedek befolyásától tartanak, a fürdőtelep látványos nyertese egyértelműen Kádár Mózes és köre. A két nehézsúlyú szereplő között ráadásul üzleti átfedés is van: Benedek a Transtelexnek megerősítette, hogy az elmúlt években adott el telkeket és ingatlanokat Kádár érdekeltségének. Azt viszont cáfolta, hogy a Lobogó felvásárlására kapott volna ajánlatot. Harminc éve ismeri Kádárt, de mint mondta, a turisztikai jövőképpel kapcsolatos korábbi nézeteltéréseik miatt a viszonyuk mára megkopott.

Borboly Csaba tavaszi lakossági fórumának legnagyobb fintora éppen az volt, hogy miközben a megyei csörte a tanácsi villákról szólt, a helyszínen felszólalók jelentős része nem az új oligarcha-szálra, hanem pont Benedek Lukács és a Lobogó viselt dolgaira, a régi út- és területhasználati vitákra panaszkodott.

Benedek határozottan visszautasítja a vádakat, szerinte a bírálatok mögött politikai és konkurenciaharc áll. A vállalkozó szerint a valódi probléma nem a beruházók személye, hanem az a harmincéves közigazgatási káosz és szakmaiatlanság, amit a megyei és helyi vezetők hagytak maguk után. Példaként említi, hogy Szentegyháza és Kápolnás rendezetlen határai ma is telkeket vágnak ketté. Benedek azt is zokon veszi, hogy cégei folyamatos akadályoztatásba ütköznek a szentegyházi önkormányzat részéről az engedélyeztetések során – amit helyi forrásaink egyenesen Kádárék politikai nyomásgyakorlásának tulajdonítanak.

Benedek szavaiból így egy olyan Homoródfürdő képe rajzolódik ki, ahol a helyi konfliktusok korántsem Kádár Mózessel kezdődtek. Az új beruházói kör csupán rátelepedett egy már meglévő, krónikus betegségre: a kaotikus jogi viszonyokra és arra a helyi realitásra, hogy a szabályok rugalmassága mindig attól függ, éppen ki akar fejleszteni, és kinek a politikai-gazdasági érdekei sérülnek közben.

(Az ügyben Kádár Mózest is megkerestük kérdéseinkkel, aki szintén jelezte, hogy válaszolni kíván. Amennyiben ez megtörténik, cikkünket frissíteni fogjuk.)

.