A romániai magyar oktatás legsúlyosabb problémája a roma gyerekek szegregációja

A magyar tannyelvű oktatási intézmények jelentősen rosszabbul ellátottak, a vegyes iskolák valamivel ugyan jobb állnak, de a nyelvi tájkép román dominanciájú, nagyon súlyos a magyar tannyelvű roma tanulók szegregációja – áll a Bálványos Intézet és a bukaresti SoSIM (Román Interkulturális és Migrációs Tanulmányok Társaságával) közös árnyékjelentésében, amely a Nemzeti Kisebbségek Védelméről szóló Keretegyezmény romániai alkalmazását vizsgálta. A dokumentumot, illetve annak ajánlásait Kolozsváron mutatta be Toró Tibor politológus és Kiss Tamás szociológus. A nyelvhasználatra, illetve a nemzeti kisebbségek közügyekben való részvételére vonatkozó részt már bemutattam, most kifejezetten az oktatással kapcsolatos meglátásaikat foglalom össze.

A kutatók szerint a magyar nyelven tanuló diákok diszkriminációja három területen érhető tetten:

• az infrastrukturális és erőforrásbeli hátrányokban,
• a vegyes tannyelvű iskolákban tapasztalható nyelvi aszimmetriában és kirekesztésben,
• valamint a monitoring hiányában.

Az egyik legnagyobb problémát a magyar tannyelvű oktatási intézmények tantermen kívüli infrastruktúrája jelenti. Ezek az iskolák jóval rosszabbul ellátottak tornatermekkel, pszichológusi és orvosi rendelőkkel, valamint dísztermekkel, mint a vegyes tannyelvű intézmények. Kiss Tamás szerint ez elsősorban a székelyföldi vidéki iskolák lemaradásával magyarázható.

Emellett a magyar diákok az iskolán kívüli (extrakurrikuláris) tevékenységekhez sem férnek hozzá egyenlő eséllyel. Ennek egyik oka, hogy az államilag finanszírozott programok – például a Gyermekek Palotája megyei kirendeltségein szervezett foglalkozások – magyar nyelven csak Hargita és Kovászna megyében érhetők el. „Erre általában minden megyében jelentős összegeket költ az állam. Az olyan tevékenységek, mint a színjátszó- vagy az irodalmi kör, nyelvhez kötöttek, amit nem együtt csinálnak a román és magyar gyerekek, hanem Székelyföldön kívül kizáródnak a magyar gyerekek” – magyarázta Kiss Tamás.

Másrészt a vegyes tannyelvű iskolákban is hasonló a helyzet: az intézmény által szervezett tevékenységekhez a magyar diákok anyanyelvükön sokkal kisebb arányban férnek hozzá.

A segítő szolgáltatásokhoz való hozzáférésben is hátrányban vannak a magyarul tanuló diákok. A 2023-as közoktatási törvény ugyan előírja, hogy legyen pszichológus és logopédus az oktatási intézményekben, és amennyiben magyar tannyelvű intézményről van szó, ezeknek magyarul is tudniuk kell. A probléma azonban az, hogy a magyar tannyelvű intézményekben kisebb eséllyel dolgozik pszichológus, logopédus vagy más segítő szakember, a vegyes tannyelvű iskolákban pedig nagy az esélye annak, hogy ezek a szakemberek nem beszélnek magyarul. „Egyértelmű, hogy diszkriminációs helyzetben vannak a magyar gyerekek a segítő foglalkozások tekintetében” – összegezte Kiss.

Felidézte, hogy az Országos Diszkriminációellenes Tanács már évekkel ezelőtt kimondta: a vegyes tannyelvű iskolákban a tantermen kívüli nyelvi tájkép – vagyis az, hogy milyen nyelven jelennek meg a feliratok és értesítők – diszkriminatív lehet a magyar gyerekekkel szemben, ha azok csak román nyelven olvashatók. A 2023-ban elfogadott közoktatási törvény ennek nyomán egyértelműen előírta, hogy az iskolák névtáblái, belső feliratai, valamint az intézmény külső és belső kommunikációja kétnyelvű legyen. A 2024-es kutatásuk szerint ez mégis csak néhány vegyes tannyelvű iskolában valósul meg.

Kiss Tamás összegzése szerint a jogszabályok szintjén történtek előrelépések, a végrehajtás azonban továbbra is akadozik. Ezért a kutatók a következőket javasolják:

• rendszeres monitorozást: a Bálványos Intézet felméréséhez hasonló vizsgálatokat rendszeressé kellene tenni;
• a kétnyelvű nyelvi tájkép elősegítését: szabjanak határidőket a jogszabályok végrehajtására, és azok betartását ellenőrizzék is;
• a kisegítő személyzet nyelvi kompetenciájának javítását: biztosítsák a magyarul beszélő iskolapszichológusok és logopédusok alkalmazását a vegyes tannyelvű iskolákban, az erre vonatkozó előírásokat pedig terjesszék ki az adminisztratív és egészségügyi személyzetre is.

„Így lehetne a vegyes tannyelvű iskolákban befogadó környezetet teremteni, és ellensúlyozni azt a tendenciát, hogy a magyar szülők a rendkívül aszimmetrikus és diszkriminatív környezet miatt egyre kisebb arányban íratják vegyes tannyelvű iskolába a gyerekeiket” – magyarázta a szociológus.

A magyar nyelvű roma diákok oktatási szegregációja

A jelentésben részletesen foglalkoznak a magyar nyelvű romák oktatási szegregációjával. A 2023-as oktatási törvény ugyan szegregációt a diszkrimináció súlyos esetének minősíti, de a gyakorlatban mégis az történik. „A román oktatási törvénykezést megalapozó elveknek megy ellen a magyarul beszélő roma gyerekek szegregációja” – mondta Kiss Tamás.

A magyarul tanuló roma diákok több mint 55 százaléka szegregált, többségében romák látogatta iskolákban tanul, amelyeket infrastrukturális és szakképzett pedagógusi hiányosságok jellemeznek. Az ilyen intézményekben tanuló roma gyerekek tehát a magyar gyerekekhez képest is hátrányosabb helyzetben vannak.

Kiss Tamás szerint a kialakult helyzetért részben a törvénykezés, tehát a román állam felelős. A szakember szerint ugyanis az oktatási törvényben is vannak olyan elemek, amik lehetetlenné teszik a szegregáció monitorizálását. Egyrészt nincsen világosan meghatározva, hogyan mérik a monitoring módszertanokban, hogy ki a roma vagy nem roma. „Sokszor takaróznak ezzel az állami szereplők” – jelentette ki.

Ugyanakkor létező monitoring az oktatási intézményeken belüli szegregációra fókuszál, és amikor az Országos Diszkriminációellenes Tanács szegregációs eseteket tárgyal, akkor annak kimondottan az iskola az alanya, pedig a szociológus szerint a problémát nem az intézmények jelentik, nem azokon belül történik szegregáció, és nem azok jelentik az igazi problémát. Helyiek az aktorai. Példának pedig a Transtelexen korábban már bemutatott csíkszeredai esetet hozta. „Feltettük az Európai Bizottság térképére Csíkszeredát, és fel fogjuk Bukarestben is tenni a térképre” – fogalmazott Kiss utalva arra, hogy a SoSIM-mal közösen végzett kutatást a román fővárosban is be fogják mutatni.

A szociológus szerint a csíkszeredai roma gyerekek szegregációja nem az egyetlen ilyen eset az erdélyi magyar oktatási rendszerben, ugyanakkor jól mutatja, hogyan oldották meg a romák oktatását.

Felidézte, hogy elemi szinten Csíksomlyón és Erdőalján működtek roma oktatási helyszínek, amelyek meglehetősen messze voltak a Tavasz utcától, ahol Csíkszereda egyik jelentős roma közössége él. A város általános iskolái ugyan jóval közelebb találhatók a Tavasz utcához, az oktatási körzeteket mégis úgy alakították ki, hogy ezek a gyerekek az Erdőalján működő iskolához tartoztak. Amikor az egyház felmondta a csíksomlyói iskolaépület bérleti szerződését, az ott tanuló diákokat a már meglévő erdőaljai roma iskola udvarán elhelyezett konténerekbe irányították. Miután ez megtörtént, az önkormányzat egy buszjáratot is indított, amely a Petőfi utcai, Szécsényben élő roma gyerekeket is oda szállította.

„Amellett, hogy ez nagyon csúnya esete az oktatási szegregációnak, az is látszik belőle, hogy országos szinten ennek kik az aktorai. A közoktatási törvény deszegregációs fejezete ugyanis nem mond semmit arról, hogyan kell meghúzni az oktatási körzeteket. Ez a polgármesteri hivatalokra van bízva” – magyarázta. Kiss szerint ez olyan, mint a gerrymandering a választókerületek kialakításánál. Hozzátette, ebben a megyei tanfelügyelőség is közreműködik, hiszen a beiskolázási terveket minden esetben a tanfelügyelőség hagyja jóvá.

Kiss hangsúlyozta, hogy a szegregációért nem a Xántus János Általános Iskola tehető felelőssé, amelynek egyik oktatási helyszíne az erdőaljai iskola. „Elsősorban az a polgármester és alpolgármester a hibás, aki ezeket a beiskolázási terveket aláírja, illetve az a megyei tanfelügyelőség, amelynek a szegregáció ellenőrzése lenne az egyik feladata, de ehhez asszisztál” – fogalmazott.

Az árnyékjelentésben a következő ajánlásokat fogalmazták meg:

• világos deszegregációs stratégiára lenne szükség;
• be kellene tiltani a konténeriskolákat hosszú távú megoldásként;
• ösztönzőket kellene biztosítani az olyan pedagógusoknak, akik roma oktatási helyszíneken tanítanak;
• meg kellene szüntetni az ideiglenes személyi igazolvány intézményét, mivel erre hivatkozva zárják ki a roma családok gyermekeit a lakóhelyükhöz legközelebbi állami iskolákból;
• a körzethatárok és a buszjáratok auditálását javasolják a burkolt szegregáció megakadályozása érdekében;
• be kellene vezetni a tanfelügyelőségek és iskolaigazgatóságok elszámoltathatóságát, valamint szigorúan szankcionálni azokat az iskolaigazgatókat, akik szisztematikusan elutasítják a roma gyerekek jelentkezését azért, hogy a többségi iskolák „tiszták”, vagyis szegregáltak maradjanak.

Kiss szerint országos szinten is hasonló elemzés elvégzésére készülnek, hogy össze tudják hasonlítani, a szegregáció a magyar oktatási rendszerben vagy országos szinten intenzívebb-e.

Az oktatáshoz való hozzáférés egyenlőtlenségeinek következményei

A szociológus röviden azt is vázolta, milyen következményei vannak annak, hogy a magyar tannyelvű iskolák jelentősen rosszabbul ellátottak, illetve hogy a magyar oktatási intézményrendszeren belül szegregálják a roma diákokat. Ennek egyik legfontosabb következménye, hogy arányaiban jóval kevesebben szereznek sikeres érettségit.

Barna Gergő szociológus korábbi elemzéseire hivatkozva mutatta be, hogy a 2022-ben végzett évfolyam esetében országos szinten 100 fiatalból 48 érettségizett sikeresen, míg a magyarok körében ez az arány mindössze 35 volt. A 2025-ben végzetteknél az országos sikerességi arány 51 százalékra emelkedett, a magyar oktatási rendszerből érkezők esetében azonban csak 41 százalék volt.

Kiss szerint ennek három alapvető oka van:

• Lemorzsolódás az 5–8. osztályban: elsősorban a szegregált roma oktatás következménye. A roma többségű oktatási helyszíneken 100 olyan gyerekből, aki elkezdi az 5. osztályt, 82 jut el a 8. osztály végéig, 57 iratkozik be a képességvizsgára, és mindössze 6 szerez ötösnél jobb eredményt minden vizsgatárgyból.
• Kedvezőtlen középiskolai struktúra: a magyar diákokat az elméleti líceumok helyett nagyobb arányban tereli a szakmai képzés felé.
• Alacsonyabb átmenési arányok a képességvizsgán és az érettségin: a sajátos módszertan szerinti oktatás a képességvizsga eredményeiben nem hozott látványos javulást, az érettségi eredményekben viszont tavaly már jelentős áttörést eredményezett.

Ennek tudatában a kutatók a következő ajánlásokat fogalmazták meg:

• a magyar nyelvű specifikus PISA-minta fenntartása;
• a román nyelvoktatás és a vizsgarendszer sürgős reformja, hogy a román nyelv és irodalom vizsgák méltányosan mérjék a magyarul tanuló diákokat.

A kutatók feltételezése szerint a képességvizsga jelenlegi formája nem a magyar diákok nyelvi szintjéhez igazodik. Ezzel magyarázható, hogy míg az érettségi eredményekben a sajátos módszertan bevezetése után javulás látszik, a képességvizsga esetében nem történt hasonló áttörés.