Még ott sem élnek a magyar nyelvhasználat jogával Erdélyben, ahol ez garantált

Az elmúlt években jelentősen romlott a nyelvhasználati jogok gyakorlati érvényesülése Romániában, és bár a nemzeti kisebbségek részvétele a közügyekben elvileg biztosított, a működő mechanizmusok sok esetben sértik a demokrácia, a pluralizmus és az átláthatóság elveit – áll a Bálványos Intézet árnyékjelentésében, amely a Nemzeti Kisebbségek Védelméről szóló Keretegyezmény romániai alkalmazását vizsgálja. A dokumentumot kedden Kolozsváron mutatta be Toró Tibor politológus és Kiss Tamás szociológus, akik a jelentés ajánlásait is ismertették.

Ennek egyik része a nyelvhasználati jogáról szól az adminisztrációban, illetve a közügyekben való demokratikus részvételről. Ezt mutatjuk most be.

A nyelvhasználati jogok alkalmazásának a visszaszorulása

Toró szerint ezen a területen vannak visszatérő problémák, amiket már korábban is jeleztek, de azóta sem oldódtak meg, ezért ismét bekerültek a jelentésbe. Ilyen a 20 százalékos küszöb meghatározása. Romániában mind a 2001-ben elfogadott 215-ös törvény, mind az 2019-es közigazgatási törvény biztosítja a kisebbségek nyelvhasználati jogát minden olyan településen, ahol az arányuk meghaladja a 20 százalékot. Toró felidézte, a szakértők korábban többször is kritizálták, hogy indokolatlanul magas a küszöb, és a jogvédő szervezetek (pl. Jogvédő Csoport az Identitás Szabadságáért – AGFI) javaslatokat is megfogalmaztak, hogy miként lehetne orvosolni ezt egy alternatív küszöb bevezetésével, de ez nem került be a törvénybe.

Emellett a 2019-es közigazgatási törvénykönyv a legfrissebb népszámlálási adatokhoz kötötte a küszöböt, szemben a 2001-es törvény gyakorlatával, ami az 1992-es népszámlálás adatait tekintette irányadónak a küszöb megállapításánál. Toró szerint ezzel 52 település esett ki a kötelező nyelvi jogok alól, ami 75 ezer magyarnak biztosítja az anyanyelvhasználat jogát az adminisztrációban. Többek között Kolozsváron emiatt sincsenek kötelező érvényű nyelvi jogai a magyar közösségnek, de ilyen település például Szászfenes, Négyfalu, Szilágysomlyó, Maroshéviz és Tatrang is.

Ugyanakkor hiába biztosít jogokat a törvény, mert nem alkalmazzák azokat. „Hiába erősíti meg a 2019-es törvény a 20 százalékos küszöböt és nyelvhasználati jogokat, mert a végrehajtás területén jelentős a visszaesés” – magyarázta Toró.

Toró szerint a magyar nyelvű hivatalos honlapok helyét a közösségi média vette át, a hivatalok fele használja a magyart nem hivatalos kommunikációra (Facebook). Ez a magyar nyelv »informalizálódása«, tehát ott, ahol direkt módon kommunikálnak az emberekkel, megtörténik a magyar nyelvhasználat, de az gyakorlatilag a szóbeli kommunikációnak az írásbeli változata – magyarázta.

Ugyanakkor jelentősen csökkent a hirdetmények, a tanácsi napirendek és a határozatok magyar fordításának a közzététele. A törvényi kötelezettség ellenére az érintett önkormányzatok mindössze 5 százaléka (és a magyar vezetésű tanácsoknak is csak 8 százaléka) biztosít kétnyelvű formanyomtatványokat.

A dekoncentrált intézmények (például posta vagy rendőrség) esetében még rosszabb a helyzet, mert még a szimbolikus kommunikáció sem biztosított a kisebbségek nyelvén, és a szóbeli kommunikáció se nagyon valósul meg. A rendőrségeken a kétnyelvű feliratok aránya 10 százalék, a magyar nyelvű szóbeli kommunikáció pedig mindössze 14 százalék (a helyi politikai többségtől függetlenül).

A nagyon erős visszaesés a kutatók szerint két okkal magyarázható:

• Nincs politikai számonkérés. A korábban nagyon erős civil kontroll megszűnt, mert az ezzel foglalkozó civil szervezetek vagy megszűntek, vagy kiszorították őket, vagy épp kooptálta őket az RMDSZ.

A szövetség pedig nem kéri számon a saját megválasztott helyi tisztségviselőit, hogy miért nem alkalmazzák a törvényt.

• Rendszerszintű kötelezettségszegés.

A kutatók abban bíznak, hogy javaslataik bekerülnek a Keretegyezmény végrehajtását értékelő tanácsadó bizottság végső jelentésébe. Bár a testület ajánlásai nem kötelező erejűek, politikai nyomást gyakorolhatnak a román hatóságokra, és ösztönözhetik a problémák orvoslását. A nyelvhasználati jogok érvényesülésének javítása érdekében több konkrét intézkedést is javasolnak:

• Költségvetési források biztosítása az Országos Diszkriminációellenes Tanács és a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet számára a helyi önkormányzatok, rendőrőrsök és dekoncentrált szervek rendszeres kétnyelvűségi auditálására.
• Technikai és pénzügyi támogatás az önkormányzatoknak a kétnyelvű, automata telefonos ügyfélszolgálati menük (IVR) bevezetésére. „Ez egy jó gyakorlat lehetne, aminek a bevezetését az állam támogathatná, mert nagyon sokszor azért váltanak át a magyarok románra, mert azt hallják, hogy románul kell beszélni” – magyarázta.
• Állami források biztosítása a független civil szervezeteknek a nyelvhasználati jogok monitorozásában, hogy az ne váljon a politikai pártok monopóliumává.

A nemzeti kisebbségek részvétele a döntéshozatalban

A kisebbségi keretegyezmény szerint biztosítani kell a nemzeti kisebbségek hatékony részvételét a kulturális, társadalmi és gazdasági életben, valamint a közügyekben. Azt is előírják, hogy a részvételnek demokratikusnak, pluralistának és átláthatónak kell lennie a kisebbségen belül és az azt képviselő szervezetek között is. Tehát az államnak nemcsak egyszerűen helyet kell biztosítania kisebbségek képviselőinek, hanem oda kell figyelnie, hogy ez valóban a közösség bevonását is jelentse.

A kutatók szerint ezzel szemben Romániában nincs átfogó kerettörvény a kisebbségi részvétel szabályozására. Toró szerint sok olyan mechanizmus van, ami segíti a kisebbségeket abban, hogy ellenőrizzék a saját intézményrendszerüket, de ezek sok esetben nem demokratikusak és átláthatóak.

A jelentés szerint ez azokban az esetekben fontos, amikor a kisebbségi szervezetek beleszólhatnak intézményvezetők kinevezésébe vagy közpénzek elosztásába.

A kutatók két esettanulmányt hoztak:

• a kisebbségi szervezetek beleszólása az iskolák igazgatóinak kiválasztásába, illetve a tervezett kulturális menedzsmenttörvény;
• az átláthatóság hiánya a támogatási rendszerekben.

Az oktatási törvény szerint az olyan oktatási intézményekben, ahol kisebbségek nyelvén is zajlik oktatás, az igazgatónak vagy az aligazgatónak az adott kisebbséghez kell tartozni, illetve kell tudjon az adott nyelven. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az igazgatói tisztségre pályázóknak bizonyítaniuk kell, hogy konzultáltak az adott kisebbséget képviselő parlamenti szervezettel, esetünkben igazolást kell bemutatniuk az RMDSZ-szel való konzultációról. Úgy látják, hogy a gyakorlatban ez politikai vétójogként működik.

„Azt láthattuk, hogy az RMDSZ ezen keresztül szűri meg, hogy kik lehetnek jelöltek az igazgatói posztra, illetve kik nem lehetnek” – fogalmazott Toró Tibor.

A kutatók szerint a konzultációt a tanfelügyelőségek eltérően értelmezik, van, ahol ez igazolást jelent, máshol csak be kell jelenteni, hogy konzultál.

Toró szerint a tervezett kulturális menedzsment törvényben ez a jelenség még explicitebb, hiszen a részben vagy egészben kisebbségi nyelven működő állami kulturális intézmények igazgatójelöltjeinek kötelezően be kell nyújtaniuk az RMDSZ támogatói véleményét (aviz favorabil) a pályázatukhoz.

„Ez még azelőtt megszűri a jelölteket, hogy egyáltalán jelölt lehetne. Az RMDSZ-hez való viszony fontosabbá válik, mint az, hogy milyen kompetenciái vannak” – magyarázta. A kutatók szerint ez egy politikai ellenőrzést jelentené a kulturális intézményeknek.

„Nem azzal van a probléma, hogy a kisebbségeket megkérdezik, hanem azzal, amilyen formában megkérdezik. Tehát nem demokratikus az a rendszer, ahogy megtörténik a beleszólás a döntéshozatalba” – mondta.

A támogatási rendszerek pályázatainak átláthatatlanságávál kapcsolatban leginkább az Etnikumközi Kapcsolatok Főosztályának pályázatait emelték ki. Ez nem a kisebbségi politikai szervezeteknek járó alanyi jogú támogatást jelenti, hanem a kisebbségi civil szervezetek nyílt pályázati rendszerét.

„Nincsen áttekinthető elbírálási rendszer, nem kapnak az elutasított szervezetek indoklást, nem lehet tudni, hányan pályáztak, mert csak a nyerteseket tüntetik fel a honlapon” – magyarázta Toró, aki szerint egyértelműen tapasztalható egy politikai részrehajlás, hogy a DRI ezeket a forrásokat osztja, illetve osztotta a kisebbségi civil szervezetek között.

2023-ig adta az RMDSZ az Etnikumközi Kapcsolatok Főosztályának vezetőjét, amikor Laczikó Enikő irányította az intézményt. 2015 (ettől kezdve elérhetőek a döntések az intézmény honlapján) és 2023 között húsz olyan magyar szervezet van, amely rendszeresen (legalább négy évben) nyert a pályázatokon, és közülük kilenc köthető az RMDSZ-hez. A politológus szerint 2023 után már nem nyertek a pályázatokon ezek a szervezetek. Az intézmény élére 2026-ban ismét RMDSZ-es vezető került Bodóczi Annamária személyében, kinevezése azonban csak néhány hónapja történt meg, így tevékenysége nem része a kutatók által vizsgált időszaknak.

A kutatók szerint hasonló átpolitizálódás figyelhető meg az Országos Kulturális Alapnál (AFCN) is, amelynek a döntéshozói tanácsát 2026-ban átalakította a Demeter András vezette kulturális minisztérium. Ennek nyomán két új magyar tagja lett: az egyik Ferencz Angéla, a Hargita Megyei Tanács alárendeltségben működő Hargita Megyei Kulturális Központ igazgatója, míg a másik – a kulturális civil szervezeteket képviselő tag – Karácsonyi Zsolt, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke.

A kutatók szerint problémásnak tűnik, hogy az RMDSZ direkt módon bekerült az AFCN döntéshozói tanácsába, amely a bíráló bizottságok tagjait is meghatározza, és félő, hogy hasonló rendszer alakul ki, mint a DRI-nél. Toró szerint az AFCN esetében eddig nagyon fontos volt az áttekinthetőség.

Ezzel kapcsolatban a következő javaslatokat tették:

• Át kéne gondolni, hogyan lehet átalakítani valódi konzultációba az igazgatóválasztást, a helyi közösségek bevonásával.
• A DRI honlapján hozzák nyilvánosságra a pályázati rendszerre vonatkozó adatokat. A rendszer mozduljon el olyan irányba, hogy független bírálók értékelik a kisebbségi civil szervezeteknek pályázatait, legyenek összeférhetetlenségi szabályok akár a pályázati rendszerben, akár abban, hogy kik pályázhatnak.
• Az AFCN döntéshozói tanácsának tagjait is vizsgálják felül, hogy politikailag függetlenek legyenek.

Emellett a gyerekpénz-törvénnyel kapcsolatban is ajánlásokat fogalmaztak meg, de arra az ügyre nem térek ki részletesen, hiszen nem is olyan rég több anyagban is foglalkoztunk a témával. Ehelyett csak a legfontosabb javaslatokat emelem ki:

• Minden gyerekek számára biztosítsa az állam a gyerekpénzt.
• A büntetőintézkedés helyett az állam a támogató struktúrákba ruházzon be (pl. a meleg étel programban, ingyenes és biztonságos iskolabusz-hálózatba).