Turizmus
Új sípálya és turisztikai komplexum megépítését tervezik Maros megyében
Déda község polgármestere két helyszín lehetőségét vetette fel, egyik közülük a turisták körében népszerűnek számító Isten széke hegy lenne.
Még ebben a hónapban befejeződik a kolozsvári Tűzoltótorony felújítása
Négy évig tartott a felújítása.
Turisztikai miniszter: drága a hazai turizmus, de annyira jó, hogy Elon Musk is szinte idejött
85 desztináció 217 sípályával várja a téli szezonban a turistákat, már akik meg tudják engedni maguknak a borsos árakat.
Több mint 18 millió lejes támogatást ígért a turisztikai minisztérium egy amerikai akciófilmre,...
A Chris Pine, Ben Foster, Gillian Jacobs és Eddie Marsan szereplésével forgatott A bérkatona egyébként megbukott a mozikban, és Romániába el sem jutott.
Románia a világ harmadik legjobb helye a digitális nomádoknak
Egy brit utazási iroda szerint az sem baj, hogy nem lehet egész évben a tengerpartról dolgozni.
A tíz legjobb olcsó európai város közé sorolta Brassót egy neves turisztikai szaklap
Kiemelték a kürtőskalácsot is, mint egy helyi különlegességet, amelyet mindenképp érdemes megkóstolni.
Bukarest is felkerült az érdekesebb közép-kelet-európai desztinációk közé: Budapestet és Prágát...
Rengeteg a szabadtéri bár és a hipszter kávézó, és olyan híres román séfeket, mint Alex Petricean, a koppenhágai Noma korábbi vezetője, visszacsábítottak a városba.
Tavalyhoz képest 17 százalékkal nőtt a szállások ára a vendéglátóiparban
Egy kétágyas szoba átlagára egy éjszakára jelenleg 254 lej, míg 2021-ben 216 lej körül mozgott egy friss elemzés szerint. Hol regisztrálták a legtöbb foglalást?
Eltüntetik a vásári bódésokat a Békás-szorosból
A kereskedőknek 60 napjuk van arra, hogy eleget tegyenek a brassói regionális út- és hídügyi igazgatóság felszólításának.
Fontos turistaösvények mellől tűnnek el a fák Sepsiszentgyörgy környékén, a helyükre növő...
Több medvét is észleltek túraösvények közelében, táblával is figyelmeztetnek a medveveszélyre, de arról kevés szó esik, hogy ennek köze lehet az évi hatezer köbméter fa kivágásához.