Húsz hónap után búcsúzik a Hórusz Archívum a Telextől. Az utolsó megjelenésre egy igazi csemegét tartogattunk. Most megnézhetjük, hogy milyen, ha két pillanat közé úgy szorul be egy harmadik, hogy az csupán a képzeletünkben jelenik meg, de ott biztosan.

Kétperces néma csend, skót duda, tízezrek búcsúztak Westminstertől Windsorig az utak mentén a királynőtől – nagyképes cikkünk a hétfői temetés eseményeiről.

Hans van der Meer 1982-ben járt először Budapesten, de egy életre szóló élményt szerzett. A rendszer súlya alatt roskadozó városban lefotózta a szocializmusnak azt a részét, amelyben az embereké, és nem a politikáé volt a főszerep. Most az eddig sosem publikált képeit is megmutatja.

Úgy néz ki, Portugáliában hajlandók beismerni az európai városokra egyre inkább jellemző lakhatási krízist. Szász Lilla utcai divatfotóknak tűnő képeken mutatja meg a jövő nélkül maradó huszonéveseket.

A királynő a brit–magyar kapcsolatokat erősítette a rendszerváltás utáni vezetőkkel. Volt magyar politikus, aki nem értette, miért megy el egy királynő egy 8. kerületi hajléktalanszállóra. II. Erzsébet Bugacra is ellátogatott, ahol pálinkával fogadták a csikósok, de kolbászt, paraszttálat és hagymás májat is elé pakoltak.

Sztavropolból a Szovjetunió élére, Kádár János mellett a Váci utcában, George Bushsal golfautóban – nagyképben tekintjük át a 91 évesen meghalt Gorbacsov életének meghatározó pillanatait. Gorbacsovot szombaton temetik, de még mindig nem dőlt el, hogy állami temetése lesz-e, ami jól mutatja, kölcsönösen milyen ellentmondásosan viszonyult egymáshoz a Kreml és az utolsó szovjet vezető.

Vincent Delbrouck elment Kubába, Havannába, a világ egyik legtöbbet fotózott városába, de elkerülte a közhelyes megoldásokat. Csak a szerelmet nem tudta elkerülni, lehet hogy azért, mert a fotózásban is ezt az érzést kereste.

Jansen van Staden dél-afrikai fotóművész apja halála után azt gondolta, hogy apja fotóinak felhasználásával készíti el a következő fotóprojektjét. A fotók keresése közben azonban olyan dolgokat talált a merevlemezeken, amikre cseppet sem volt felkészülve.

Három magyar diák 2019-ben művészeti ösztöndíjat kapott a már hónapok óta zavargásoktól hangos Hongkongba. Egyikük sem volt soha még újságíró vagy tudósító, mégis az események sodrába vetették magukat.

Mélyen emberi vonás a harc, a küzdelem eredményének elismerése, és mással való elismertetése. Pláne ha ez egy szintén ősi beidegződéssel, a zsákmány elejtésével párosul. A modern ember életében ritkán adódik, hogy ilyen helyzet állna elő: a büszkén kitartott, áldozatos munka árán kifogott hal egy ilyen kivétel. Kardos Sándor privátfotó-gyűjteményéből, a Hórusz Archívumból válogattunk.

Falusi idill Székelyföldről, ami a lehető legtávolabb áll a bukolikus giccstől. Bányász Anna képei nem idealizálók, mégis jövőalternatívaként jelenítik meg a természetközeli gazdálkodást.

Jess T. Dugan egy queer fotós, aki szerint mindenkiben több igazság és több különböző személyiség lakozik. Ezek a képei egy vizuális költeménynek szánt, naplóbejegyzés-szerű szövegekkel átszőtt könyvben jelentek meg, amelyben a művész intim és bárki számára átélhető képet fest a queer életről, a szerelmekről és veszteségekről, a vágy és a fejlődés felfedezéséről.

2018 novemberében hatalmas tűz pusztított Kaliforniában. Maxime Riché, francia fotográfus Paradise város talpra állását követi nyomon a tűzvész után. Sorozatában az idővel is játszik, hogy bemutassa a várost a tűz alatt és után.

Megnéztük az először megrendezett orfűi punkfesztivált, a Toxic Weekendet, hogy arról filozofálgassunk, mit jelent a punk 2022-ben. Kiderült, hogy a puha az új kemény, a punk nem halt meg, csak megöregedett, és hogy amúgy is: mocskos Fidesz.

Ahol egykor Zeusz született, ott most földművesek küzdenek a megmaradásért. Lehet, hogy ők is istenek, akik nem fedik fel magukat? Szemükben furcsa fény villan, és mintha még most is munkálkodnának a tájban az isteni erők. Az idillben még sincs mindenkinek maradása. Egy görög fotográfus páros fikciója és dokumentarizmusa szépen összesimul.

Sokak szerint állatot tartani egyenesen perverz dolog. A „kutyás vagy, vagy macskás?” kérdésre nehéz jól válaszolni. De talán arra a legnehezebb, hogy miért fotózzuk a háziállatainkat hülye helyzetekben.

Fiatal fesztiválozókat követtünk pár napon át a Volton, hogy megnézzük, milyen visszatérni két év kihagyás után a fesztiválszezonba. Nagy siker volt a koncertélmény, de legalább ekkora örömet okozott az is, hogy vízsugarak alatt, dodzsemekben ülve ki lehetett végre újra engedni a gőzt.

Edward Thompson angol fotográfus húsz év alatt többször is a jövőbe látott. Számára hazája sorsa a legrosszabb forgatókönyv szerint alakult. Saját kiadású könyvének részleteiben azért találni némi vigaszt. A jövőben még az is lehet, hogy a dolgok majd jobban alakulnak.

Ruprecht Judit képriportjai olyan az embereket mutatnak be, akik a globális felmelegedés várható következményeire felkészülve megpróbálnak a természettel együttműködve élni.

Már a hossza, 666 kilométer is baljóslatúnak tűnik, és az Alaszka északi része felé tartó Dalton Highwayen veszélyes is végigautózni. Ben Huff fotográfus évekig járta kocsijával az egyszerre kietlen és kies tájat, amelynek a képét az olajipar rombolása is meghatározza. Az alig járt úton egyszerre tapasztalható meg az elveszettség és a szabadság.

Csoszó Gabriella tizenegy éve fotózza az ellenzéki tüntetéseket. Munkájáért nem kap pénzt, a képeket közszolgálatként készíti és a jövőnek szánja. A fotózás és az aktivizmus tetemes archívumából válogattuk ki az igazi ellenzéki jelenlét nyomát.

Afrika harmadik legnépesebb városában durván 15 millió ember naponta 7000 tonna szemetet termel. Helyi művészeknek hét éve elfogyott a türelmük, és sajátos módszerrel próbálnak védekezni. A kultúra válasza a túlfogyasztásra Colin Delfosse független fotós képriportjában a Telexen.