Turizmus

Brassó helyett inkább a belügynek vagy az oktatási minisztériumnak adná a kormány a Fellegvárat
Úgy tűnik, hiába jelentkezett konkrét tervekkel a brassói önkormányzat a történelmi műemlékért, mert inkább a rendőröknek adnák gyógyulni, mintsem az USR-s polgármester keze alá kerüljön.
Kiterjesztett valóság segítségével utazhatunk a múltba Nagyváradon
Ingyenes okostelefonos applikációval várják a városnézőket.
Megvannak az első brassói repülőjáratok időpontjai
Első körben Törökországba, Krétára indulnak a járatok, de Egyiptomba is terveznének.
Nagyváradon szeretettel: ingyenes múzeumlátogatást és tömegközlekedést kínálnak a városba látogató...
Visszautasíthatatlan ajánlatot tesznek a nagyváradiak, csak azért, hogy minél több látogatót vonzzanak a városba.
Maros megye ott van a világ legvendégszeretőbb régiói között a Booking szerint
Nem akármilyen társaságba került Maros megye a szállásfoglalók visszajelzései alapján.
Szeptemberben kezdődjön egy héttel később az iskola – javasolják a turisztikai vállalatok
A cégek szerint az októberi szünidőnek semmi értelme, a nyári vakációt kellene meghosszabbítani.
Péter Ferenc, a Maros megyei RMDSZ-es tanácselnök családi cége ismét ott van a magyar turisztikai...
Szállás- és attrakciófejlesztésre kaptak erdélyi cégek is átláthatatlan módon több száz millió forint vissza nem térítendő támogatást 2022-ben.
City break célpontként ajánlja idénre Temesvárt a The Independent
Kiemelik, hogy a bánsági város Európa egyik kulturális fővárosa 2023-ban, így bőséges kulturális programból lehet itt válogatni.
Egy teljesen új Szent Anna-tót álmodtak meg, de ennek ára van
Az autósoknak 40, míg a gyalogosoknak fejenként 30 lejt kell fizetniük a Szent Anna-tónál. A tóban viszont már jóideje nem lehet fürdeni, a tóparti sütögetés is tiltólistára került és a szánkózásra...
Kövess minket Facebookon is!