Az erdélyi magyar sajtó is terítékre kerül a 15. Kommunikációs Napokon
A Kommunikációs Napok a BBTE kommunikáció szakának szakmai konferenciája, amelyet 15. alkalommal szerveznek meg december 8-án és 9-én.
Középkori kéziratot azonosítottak a kolozsvári Szent Mihály-templom régi levéltárában
Adrian Papahagi kutató szerint fontos kötetről van szó, amelynek „testvérét” a gyulafehérvári Batthyaneumban őrzik.
A hetvenes évek pedagógiai fordulatának néhány vonatkozását mutatja be a tranzit.ro új kiállítása
A Helyzetek és feladatok című kiállítást december 7-én nyitják meg.
Önkényuralmat létrehozni könnyű, és akár az iskolában is előfordulhat
Az autokráciához vezető utat próbálták ki középiskolások a Váróterem Projekt színházi műhelyében, ezzel pedig egymásra figyelést, koncentrációt és kritikus gondolkodást tanultak.
Keresi a Mikulás segítője azt a kisfiút, akinek a levele Kolozsvár és Marosvásárhely között került...
A Mikulás úgy tűnik figyelmetlen volt, és elhagyta Bence levelét, szerencséjére azonban egy segítőkész marosvásárhelyi férfi találta meg.
Megérkezett az első új elektromos vonat, amit Románia 20 év óta vásárolt
Az állami vasúttársaság számára utoljára 20 éve vásároltak új szerelvényt, elektromos vonatot pedig 40 éve.
Helyére került a felújított Mária-oszlop, Kolozsvár legrégebbi köztéri emlékműve
A barokk műemlék mellől már az állványzatot is leszerelték, csak a térkövezés befejezése van hátra.
December 10-étől leáll a vasúti közlekedés Kolozsvár és Nagyvárad között
A felújítási munkálatok miatt várhatóan több évig alternatív útvonalon közlekednek majd a nemzetközi vonatok, ami akár a korábbi duplájára is növelheti az egyes járatok menetidejét.
Megnyílt az aszfalt a Hányinger utcában
Elkészült a 3D-s aszfaltrajz a kolozsvári buliélet központjának számító, közkeletű nevén Hányingerként ismert utcában.
Nem vásárolhatott vakvezető kutyával, pert nyert két üzletlánc ellen egy kolozsvári látássérült
Vasile Cristea korábban hasonló okokból perelt be egy fuvarozó céget is.
Kövess minket Facebookon is!