Trikolóros apokalipszist emleget a magyarországi sajtó a Házsongárdi temető magyar katonasírjain elhelyezett szalagok miatt

A HVG két nappal ezelőtt arról számolt be, hogy a kolozsvári Házsongárdi temetőben közel ötszáz első és második világháborús magyar katona sírjára román nemzeti színű szalagokat helyeztek el. A cikk szerzője, Földes Márton provokatívnak nevezi ezt a lépést, arra hivatkozva, hogy ezek a magyar katonák a román csapatok ellen harcolva estek el. Emellett a cikk azt állítja, hogy a román fél megszegte a 2008-ban kötött kétoldalú megállapodást, amely a hadisírok megóvására és tiszteletben tartására vonatkozik.

A cikk szerint hasonló incidensek már korábban is történtek, például az úzvölgyi katonai temetőben. Nos, a házsongárdi pántlikákat párhuzamba állítani az évek óta tartó, fizikai összecsapást sem mellőző, peres úton ide-oda rángatott, folyamatos vörös posztónak számító és állandó etnikai feszültséget kirobbantó Úzvölgyével, teljesen elképesztő és a valóságtól elrugaszkodott állítás.

A hatása az eredeti cikknek, majd a hírt átvevő sokaknak meglett: egymást tüzelik a kolozsvári magyarok különböző Facebook-csoportokban, hogy oda kell menni és le kell venni a szalagokat a keresztekről. Nos, elég könnyű elképzelni, hogy mi volna az eredménye egy ilyen akciónak.

Kolozsvár magyarországi szemmel

Amikor először olvastam a HVG cikkét, legyintettem rá, hogy, á, ismét itt járt valaki, akinek fogalma sincs a romániai valóságról, hisz egyébként nem lepődne meg, hogy Mátyás király szülőházán román nyelvű tábla is áll, nem csodálkozna, hogy román zászlókat lenget a szél Romániában, nem írna a kolozsvári Templomok utcájáról, ami nem létezik.

Igen ám, de a híradását arról, hogy már ismét magyar hadisírokat gyaláznak Romániában felkapta a szélsőjobbos sajtó, és egy nap elteltével a Mandiner meg a Demokrata olvasói is azon csámcsoghattak, hogy a kolozsvári Házsongárdba beköszöntött a trikolóros apokalipszis. Dúró Dóra tavaly látogatott Kolozsvárra, és ő is megtette a kötelező kört, amit Földes Márton is bejárt: Mátyás király szobor – szülőház – Házsongárd. Mit ad isten, őt is kikészítette „a román zászlók tengere”, posztolt is erről bőszen a Facebook-oldalára.

A HVG cikkében az szerepel, hogy a kolozsvári lakosok hozzászoktak a „késő nyári jelenséghez,” amely alatt a Kolozsvári Magyar Napok idején a város román zászlókkal való felzászlózását értik. A cikk szerint ilyenkor, amikor a város legjelentősebb magyar kulturális eseményét tartják, mindenhol „előkerülnek a frissen vasalt román zászlók”, mintha ez valamiféle válasz vagy ellensúly lenne a magyar ünneplésre.

A rendezvény valóban Kolozsvár legjelentősebb magyar eseménye, amelyet a városháza is támogat, függetlenül a nemzetiségi hovatartozástól. Idén például Kolozsvár önkormányzata rekordösszeggel, 710 ezer lejjel támogatta a Kolozsvári Magyar Napokat, ami nélkül nem is lett volna rendezvény, maguk a szervezők ismerték el, hogy anyagi nehézségekkel küzdenek, mert már nincs meg az a mértékű magyarországi támogatás, ami megvolt.

A kolozsvári polgármester, Emil Boc pedig az idén is, akárcsak minden évben, gratulált a szervezőknek és a főtéri színpadról üdvözölte a magyar közönséget Oláh Emesével, a magyar alpolgármesterrel együtt. Normálisan. Ez évről évre megtörténik, és jól mutatja, hogy a román városvezetés és a lakosság között nincs ellenségeskedés az ünnep miatt. A Magyar Napok idején nincs fokozott zászlózás, és csak annyi román zászló van ilyenkor is a városban, mint máskor. Az eseményt úgy beállítani, mintha a várost emiatt szándékosan „felzászlóznák”, hogy ellensúlyozzák a magyar ünneplést, egyszerűen nem igaz és félrevezető.

A házsongárdi szalagok

A Transtelex megkereste a Román Hadsereg Erdélyi 4. Gyalogos Hadosztályát (Divizia 4 Infanterie „GEMINA”), amelynek központja Kolozsváron található. Az ő hatáskörébe tartozik ugyanis a katonai temetőknek is a gondozása itt Kolozsváron, illetve az összes ünnepséget, amikor katonai parádé, felvonulás, koszorúzás van, a 4. gyalogos hadosztály szervezi. A kérdéseinkre kapott hivatalos válasz szerint a koszorúzás és a szalagok elhelyezése június 13-án, a Hősök Napján zajlott, együttműködésben a megyei és városi vezetőkkel.

A Hősök Napja nemzeti ünnep Romániában, és nemcsak a román, hanem minden nemzetiségű katona tiszteletére rendezik meg az egész országban.

„A Hősök Napját az 1920. május 4-i, 1693-as számú rendelettel nemzeti ünneppé nyilvánították, hogy kifejezzék hálájukat a hazáért az első világháborúban elesett hősök iránt. A döntést a Román Parlament 1995-ben átvette, majd 2003-ban, a háborús emlékművek és művek jogállásáról szóló törvény értelmében, az Úr Mennybemenetelének napját, amikor a Hősök Napját ünneplik, a román nép nemzeti ünnepévé nyilvánították” – válaszolták a Transtelex érdeklődésére, hogy mikor történt a román nemzeti színű szalagok kihelyezése.

A hadosztálynak a sajtóval való kapcsolattartásért felelős tisztjétől, Oana Hanga századostól azt is megtudtuk, hogy a sírok feldíszítését a kolozsvári rendőrakadémia tanulói végezték. A szovjet sírok esetében a fejfák formája miatt nem lehetett szalagot elhelyezni, ezért csak a román, magyar és német sírokra kerültek szalagok. De virágot és mécsest minden sírhoz tettek. Időközben (három hónap telt el az esemény óta) a műanyag mécseseket és az elhervadt virágokat begyűjtötték, de a szalagok a fejfákon maradtak.

„Az ilyen tiszteletadás minden nemzetiségű katonának kijár, mert mindannyian hazájukért vesztették életüket. Románia azt vállalta, hogy a területén lévő összes katonasír gondját viseli, és a megemlékezés a Hősök Napja szellemiségével összhangban történt” – válaszolta kérdésünkre, hogy miért nem korlátozódtak a román sírok feldíszítésére.

Amúgy a Kolozs Megyei Tanács hivatalos Facebook-oldalán is találtunk híradást a júniusi eseményről. A közlemény szerint a Hősök Napja minden elesett katona emlékére szolgál, nemzeti hovatartozástól függetlenül.

„Ezen a napon országszerte katonai és vallási ceremóniákat tartanak a hősök emlékére, és virágkoszorúkat helyeznek el emlékhelyeken. Ez az egyetemes tiszteletadás nem csupán a román nemzet hőseire korlátozódik, hanem mindenki számára, aki életét adta a hazájáért” – írják. A sok fotó között, ami a hivatalos ceremóniáról készült, találtunk egyet, ami épp azt a pillanatot mutatja meg, amikor a rendőrtanoncok elhelyezik a virágokat, mécseseket, szalagokat a sírokon.

A Házsongárdi temető az erdélyi magyarság számára szimbolikus jelentőségű, hiszen itt nyugszik a helyi magyar irodalmi, tudományos és politikai elit nagy része. A temetőben zajló értékmentő munka hosszú évek óta zajlik, és volt olyan periódusa az 1990 utáni Kolozsvárnak, Gheorghe Funar polgármestersége idején, amikor a magyar sírokat ápoló civil szervezetnek nem volt könnyű dolga.

Azóta ez is normalizálódott, fontos történelmi családok kriptáit újították fel, számon tartják a javításra szoruló sírokat, odafigyelnek arra, hogy a műemlékek ne rongálódjanak meg. Azonban az ilyen, a román fél számára akár provokációként is értelmezhető beszólások veszélyeztetik ezt a munkát, mivel felesleges feszültségeket keltenek a magyar és román közösségek között.

Oláh Emesét, Kolozsvár RMDSZ-es alpolgármesterét ugyan megkérdezte a cikk szerzője, és ő megerősítette, hogy „a város önkormányzata tudomást szerzett az ügyről, amelyet diplomáciai úton kezelnek”.

Ez a nyilatkozata az RMDSZ-es tisztségviselőnek nem volt a legegyértelműbb, azt gondolhatta az olvasó, hogy itt már tényleg diplomáciai köröket kell futni a pántlikák miatt. Egy nappal később az alpolgármester a Kolozsvári Rádióban próbálta helyrehozni nyilatkozatát, ahol elmondta, nem tartja valószínűnek, hogy a szalagok elhelyezése provokatív szándékkal történt volna, különösen mivel ezek a román, magyar és német katonai sírokra egyaránt felkerültek.

Visszatérve Úzvölgyére. A HVG cikke párhuzamot von az úzvölgyi katonai temetőben történt eseményekkel, ami téves és félrevezető. Az úzvölgyi eset tényleges etnikai feszültségeket okozott, amelyek politikai motivációjúak voltak, ezen az eseten hízott fel a román szélsőjobb annyira, hogy az AUR párt bekerült a parlamentbe a 2020-as választások alkalmával. A Házsongárdi temetőben azonban nincs szó ilyen jellegű provokációról, és az események teljesen más kontextusban történtek. Inkább az úzvölgyi incidenshez való hasonlítgatás tekinthető provokációnak, amelyet a szerző saját értelmezéséből kiindulva tesz meg, anélkül, hogy figyelembe venné a helyi kontextust.

Mi számít túl sok zászlónak?

Épp a Transtelex írta meg a Kolozsvár melletti Szászfenes kapcsán, hogy a túlzásba vitt román zászlóhasználat a mindennapok részévé vált az országban. Kapásból mindenki fel tud sorolni legalább három olyan települést, ahol a helység központjában óriás méretű zászlórúdon legalább 10 méteres zászló lobog.

Szászfenesen is az egykori falu toldozott-foldozott vízvezeték-hálózatára, szűk utaira, túlzsúfolt gyerekintézményeire, vagy az egészségügyi létesítmények hiányára a polgármesternek egy válasza volt: lobogjanak a zászlók Szászfenes felett!

A kolozsváriak kollektív emlékezete azonban még élénken őrzi a Funar-korszak rémségeit: azt az időszakát a diktatúra utáni erdélyi fővárosnak, amikor, mint egy groteszk rémálomban, mindent trikolór színűre festettek a városban. Piros-sárga-kék volt a járdaszegélye az utcáknak, a padok a sétatéren, piros-sárga-kéken virítottak a kukák, és mindez egy nagy trikolór tengerben, ugyanis tényleg minden oszlopon, utcasarkon, téren ott lobogott a román nemzeti szín. A Funar-éra elmúltával a kolozsvári látkép letisztultabb lett, a kolozsváriak mindennapjai pedig sokkal élhetőbbek és feszültségmentesebbek. Maradjanak is ilyenek, ha kérhetjük.