Enyedi Ildikóval és a leghosszabb Filmgaloppal jön az idei Filmtettfeszt

2024. szeptember 27. – 19:35

Másolás

Vágólapra másolva

Több tucat meghívottal, 10 nagyjátékfilmmel, megrázó doksikkal és a leghosszabb Filmgaloppal jön október 2-6. között a 24. Filmtettfeszt, amelynek szervezői, Zágoni Bálint, Buzogány Klára és Jakab-Benke Nándor pénteki sajtótájékoztatójukon ismertették a kolozsvári (és nem csak) programtervet. Az idei fesztivál eseményei 17 erdélyi településen zajlanak, újdonságként idén már Szentegyházán is lesznek vetítések. Emellett számos szakmai eseményt, közönségtalálkozót és kerekasztal-beszélgetést is tartanak, amik nemcsak a filmkedvelők számára, hanem a szakma iránt érdeklődőknek is tartogatnak érdekességeket.

Három erdélyi premier

A fesztivál 10 nagyjátékfilmet mutat be, és közülük három alkotás – Szimler Bálint Fekete pontja, Szilágyi Zsófia Január 2. c. filmje valamint Fazekas Péter Ma este gyilkolunk című alkotása – Erdélyben először a Filmtetten lesz látható. A szervezők reményei szerint részt vesz a fesztiválon a Fekete pont rendezője, Szimler Bálint és producere, Osváth Gábor, a Január 2. line producere, Vodál Vera, valamint a Ma este gyilkolunk rendezője, Fazakas Péter, valamint egyik főszereplője, Koltai Róbert.

A dokumentumfilmes válogatás is izgalmasnak ígérkezik, „kiemelkedő magyar dokumentumfilmek készültek, amelyek témájuk és kivitelezésük révén egyaránt figyelemre méltók, így mindenképpen helyük van a fesztiválokon” – nyilatkozta Buzogány Klára, a szervezőcsapat egyik tagja.

Kiemelkedik a szekcióból Csáki László Kék Pelikánja, amely egy valós interjúkkal övezett, animációs eszközökkel illusztrált dokumentumfilm. A komoly történelmi vonatkozásokat egy abszurd humorú vizuális világ kompenzálja. Moharas Attila Szolgának születtek című alkotását is külön kiemelték a szervezők, amelynek készítése során a rendező hosszú évekig követte egy testvérpár életét. Az idei TIFF legjobb dokumentumfilmjét, Révész Bálint és Mikulán Dávid Kixét is moziban nézheti meg ismét a kolozsvári közönség. Mindhárom doksit elkíséri a rendezője is, így a nézők közelebbről is megismerhetik az alkotások hátterét és a készítésük során felmerült élményeiket.

Két igazi magyar filmtörténeti klasszikussal is kedveskednek a szervezők az érdeklődőknek. Török Ferenc Moszkva tér című kultikus alkotása nyitja a fesztivált, és vetítésén maga a rendező is jelen lesz. A szervezők a film első bemutatójának 25. évfordulója alkalmából hozták el Kolozsvárra Simon mágus című filmet, amit Enyedi Ildikó társaságában fognak levetíteni.

És még nincs vége. Egyedi filmkoncert is lesz, amelyen az 1929-es Rabmadár című avantgárd film vetítését Hodován Milán és társai élő zenével fogják kísérni. Emellett könyvbemutatót is tartanak, amelyen a Janovics Jenő. A kolozsvári filmgyártás megteremtője c. kötetet prezentálják a társszerzők, Zágoni Bálint és Kurutz Márton.

Emellett a Művész moziban az átalakuló televízióról tartanak konferenciát, míg a Vallásszabadság Házában médiatudatosságról, az online gyerekvédelemről és a mesterséges intelligencia médiára gyakorolt hatásáról lesz konferencia. A meghívott előadók között a budapesti Metropolitan Egyetem, a MOME és a Sapientia oktatói és kutatói is helyet kapnak.

Jelenet a Rabmadárból – Forrás: Filmtettfeszt
Jelenet a Rabmadárból – Forrás: Filmtettfeszt

A gyermekek sem maradnak program nélkül: négy gyermekfilm várja őket, köztük a Bogyó és Babóca, a Sárkány és papucs, a Tomi Polli és a varázsfény, valamint a Misi mókus kalandjai.

A részletes program itt érhető el.

Damokos Csaba látványtervező kapja a Sárga Csikó díjat

Az alkalomból a fesztivál ideje alatt a látogatók megcsodálhatják a tervezői munkáiból összeállított kiállítást, és október 4-én 18:30-kor a Planetáriumban egy kerekasztal-beszélgetés is lesz a témában. A Fám Erika-díjat idén Ritter Györgynek ítélték, mint a Filmtett egyik legrégebbi és legkitartóbb szerzőjének.

És ha már díjak, akkor idén 10. alkalommal rendezik meg a Filmgaloppot. A programban idén fikciós alkotásokkal lehetett nevezni, és az eddigi leghosszabb Filmgaloppra lehet számíthatnak. Az előzsűri által kiválasztott filmeket kétszer kétórás blokkban mutatják be.

A verseny kínálatában az intim drámáktól kezdve a Tarantino-hatású filmekig számos különböző stílusú és műfajú alkotás várható. Jakab-Benke Nádor, a Filmgalopp programfelelőse izgatottan osztotta meg, hogy a verseny filmek között szerepelni fog a Sapientia és a Babeș-Bolyai Tudományegyetem hallgatói által közösen készített alkotás is, amely az intézmények közötti együttműködés új példáját jelenti.

A zsűriben Szabó R. Ádám, az előző év kritikusi díjazottja, Moldvai Katalin, az Elfogy a levegő című film rendezője, valamint Varga Ferenc újságíró és podcaster foglal helyet.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!