K. Endre

Péter hallgat, János hallgat, Jakab hallgat, Máté hallgat, és mind hallgatnak...
Ha kiállnak az erdélyi politikusok és az egyházak bármit is mondani a kegyelmi ügyről és a pedofilbotrányról, akkor az a feltárt erdélyi ügyekre is hatással volna, márpedig azokról mindeddig...
Lemondott Balog Zoltán, de csak a zsinatelnöki posztjáról
Balog imádkozott, majd erőt kért, hogy le tudjon mondani.
Elérhetetlenné vált a zabolai születésű K. Endrének tulajdonított Facebook-oldal
Csütörtök este új bejegyzés jelent meg K. Endre oldalán, az oldal azonban azóta már elérhetetlen.
Ismét megszólalt K. Endre, a gyűlölködőknek üzent és az irgalmat kérte számon
K. Endre arról írt, hogy hazugságokat terjesztenek róla és még mindig azt fontolgatja, hogy visszaköltözik Erdélybe.
Balog Zoltán nem mondott le, és arra sem válaszolt, hogy mi van a kegyelmi ügy hátterében
Balog Zoltán szerint ő is hibázott, de a döntést nem ő hozta meg, ezért a felelősség sem őt terheli, bocsánatot pedig csak az egyházától kért.
„K. Endrének itt a helye. Itt született Zabolán, jöjjön haza”
A zabolaiak egyszerre hiszik és mégsem, hogy a falu köztiszteletben álló pedagóguscsaládjának sarja kapcsán robbant ki a Fidesz-kormányt alapjaiban megrengető kegyelmi botrány.
Mi történt Novák Katalin lemondása óta? A kegyelmi ügy fejleményei
Novák Katalin és Varga Judit lemondása után Balog Zoltán püspöknek kell tisztáznia, hogy miért szorgalmazta a kegyelmi döntést. Mindeközben Varga Judit volt férje a Fidesz propagandagépezetét...
Az Orbán család egyik cégének az ügyvédje védte a bicskei gyermekotthon pedofil igazgatóját
Szmulai István védőügyvédként azt akarta elérni, hogy a sajtó ne ismerje meg a részleteit a bicskei pedofil igazgató ügyének.
Orbán elengedte szövetségese, Novák Katalin kezét a külföldi lapok szerint
A gyermekvédelminek nevezett törvényt és a Budaházy Györgynek adott kegyelmet is felemlegetik a magyar államfő ügyével foglalkozó újságok.
Kövess minket Facebookon is!