Orbán elengedte szövetségese, Novák Katalin kezét a külföldi lapok szerint

2024. február 9. – 20:15

Orbán elengedte szövetségese, Novák Katalin kezét a külföldi lapok szerint
Fotó: Novák Katalin / Facebook

Másolás

Vágólapra másolva

A Novák Katalin által adott elnöki kegyelem körüli botrány csütörtökre elérte a nemzetközi sajtót is, ami jól jelzi az ügy méreteit. Novák tavaly a pápalátogatás idején adott kegyelmet K. Endrének, akit annak idején azért ítéltek kényszerítésért három év négy hónap börtönre, mert fedezte a bicskei gyermekotthon pedofil igazgatóját: olyan szöveget íratott alá az egyik feljelentést tevő gyerekkel, amivel az visszavonta az igazgatóra tett terhelő vallomását.

Az ügyben csütörtökön Orbán Viktor kormányfő is megszólalt, alkotmánymódosítást lengetve (majd nyújtva) be, miközben az ellenzéki pártok folyamatosan Novák és lemondását és Varga Judit volt igazságügyi miniszter közéletből való távozását követelik, valamint tüntetést is szerveztek.

AP: Egy áldozat is megszólal

Az AP hírügynökség hírét több angol nyelvű kiadvány is átvette, mi most az ABC amerikai portáltól idézzük a lényeget. A cikk azt emeli ki, hogy Novák lemondását követelik egyre többen, miután kegyelemben részesítette K. Endrét. A hír azt is kifejti, hogy Novák Orbán Viktor kormányfő közeli szövetségese, a Fidesz korábbi alelnöke, egykori családokért felelős miniszter. Hozzáteszik, Novák a hagyományos családi értékek és a gyermekek védelme mellett kardoskodott az utóbbi években.

Az AP is megemlíti az ellenzéki pártok tiltakozását, Orbán alkotmánymódosítási kezdeményezését, de megszólal az egyik áldozat, Pop Mert is, aki magyarázatot követel az államfőtől. Az AP-nek azt mondta: felelősséget érez, hogy a többi áldozat nevében is megszólaljon és válaszokat követeljen.

„Novák Katalin, a korábbi családügyi miniszter a Fidesz egyik emberi arca, akiről tényleg azt hihetjük, egy jó természetű édesanya, egy jó családanya, egy nyugodt, mérsékelt elnök. Aztán kiderült, hogy ez nem így van” – nyilatkozta Pop, aki szívesen találkozna a köztársasági elnökkel, hogy megmutassa neki az áldozatok nézőpontját.

Arról is ír még a hírügynökség, hogy Novák egy keddi sajtótájékoztatón nem adott egyértelmű magyarázatot a kegyelemre. Gál Andrást, az áldozatok ügyvédjét is idézik, aki szerint egy pofonnal ér fel számukra Novák válasza. A részletes cikk felemlegeti, hogy Novák hirtelen Katarba utazott, miközben két tanácsadója (cikkünk írásakor már három) is lemondott.

Reuters: Varga felelőssége

A Reuters hírügynökség is a Novák lemondatását célzó ellenzéki felszólítással kezdődik, felelevenítve az ügy részleteit (és hogy a Reuters kérdéseire nem válaszolt a Sándor-palota). Idézik Donáth Anna Momentum-elnököt, akit „emberi lényként és anyaként is” zavarba ejtett a nováki döntés.

A hírügynökség Varga Judit korábbi minisztert is megemlíti, akinek visszahívását követeli az ellenzék (azaz voltaképp azt, hogy a Fidesz ne tegye fel az EP-listájára), hisz ellenjegyezte a kegyelmi kérvényt. Megemlítik, az ellenzék tüntetést hívott össze Novák hivatala elé péntekre.

Der Spiegel: A háttérben felsejlik a gyermekvédelmi mantra

A német nyelvű média is foglalkozik az esettel. A Spiegel az eset leírása mellett megemlíti, hogy „a jobboldali populista miniszterelnök” közvetett módon először kritizálta egykori harcostársát (bár a nevét nem említette meg Facebook-videójában). A német közéleti lap arról is ír, Novák Orbán pártjának kezdeményezésére lett köztársasági elnök, és a hagyományos családmodellt és nőképet propagálta eddig.

A lap megemlíti a Fidesz dominálta kormányzat 2021-ben indult, gyermekvédelminek nevezett hadjáratát, aminek során többek közt megtiltották az iskolákban a homoszexualitásról való felvilágosítást, valamint a melegeket ábrázoló könyveket lefóliáztatták. Hozzáteszik, kritikusai szerint a jogszabály összemossa a pedofíliát a homoszexualitással. Visszatérve a konkrét ügyre, a Spiegel arról ír, hogy a magyarországi „ellenzéki média” szerint K. Endrénekkapcsolatai lehetnek a katolikus egyházzal és Orbán Viktor családjával, ez is szerepet játszhatott a kegyelemben.

Der Standard: A hallgató Orbán

Az osztrák Standard „Orbán behúzza a vészféket a pedofilbotrány után” címmel közöl összefoglalót a történtekről. Ebben kiemeli Orbán Viktor hosszas hallgatását azután, hogy a botrány már a múlt héten kipattant, miközben az ügy a Fidesz szavazóit is irritálhatta. A média a Standard szerint is összekötötte K.-t az egyházzal és az Orbán családdal, ők még Felcsútot is megemlítik mint Orbán otthonát.

A Standard szerint Novák egész politikai karrierje során maximálisan hűséges volt Orbánhoz, így elképzelhetetlen, hogy Orbán akaratával ellentétesen cselekedjen. Az alkotmánymódosítási tervezetet is idézik több ponton, amiben Orbán arról ír, a köztársasági elnök kegyelmi döntése körül vita alakult ki, és „ezt a vitát minden magyar ember számára megnyugtatóan le kell zárni”.

Az alkotmánymódosítás pikkpakk fog menni a lap szerint, hisz a Fidesznek kétharmados, alkotmányozó többsége van az Országgyűlésben, amivel elég sűrűn módosítják az alaptörvényt. Így került be az azonos nemű párok örökbefogadását ellehetetlenítő, „az apa férfi, az anya nő” mondat is a jogszabályba. A lap is felidézi, hogy Varga Judit szerepéről milyen kevés szó esik az ügyben a kormány részéről. A végén Török Gábor politológust citálják, aki szerint Novák politikai karrierje véget is ért.

Ouest-France: Budaházy kegyelme

A nyugat-francia régió lapja, az Ouest-France is cikket szentel a magyarországi turbulenciának, bemutatva a bicskei otthonban történteket, majd kitér arra: a kegyelem intézménye elég ellentmondásossá vált az utóbbi időszakban. Budaházy György esetét emlegetik, akit terrorizmus vádjával ítéltek el a Hunnia-perben, majd Novák őt szintén Ferenc pápa látogatásakor részesítette kegyelemben.

Az Ouest-France se hagyja ki, hogy a gyermekvédelmi intézkedéseire büszke Orbán-kormány eddig a homoszexualitás ellen használta fel hatalmát. A lap azzal zárja hírét, hogy Novák azt mondta, nincs és nem is lesz kegyelem a pedofiloknak, „de a bűntársaiknak igen” – tette hozzá a cikkszerző.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!