Elérhetetlenné vált a zabolai születésű K. Endrének tulajdonított Facebook-oldal
Csütörtök este még posztolt a K. Endrének tulajdonított A bicskei gyermekotthon igazgatóhelyettese voltam nevű Facebook-oldal, péntek reggelre viszont eltűnt – írta a 444 nyomán a Telex.
Először nem sokkal Novák Katalin lemondása előtt jelent meg egy hosszú írás a Facebook-oldalon. Ebben a magát K. Endrének nevező szerző tulajdonképpen azt állította, hogy ártatlanul ítélték el, koncepciós eljárás folyt ellene, miközben ő buktatta le az egyik pedofil nevelőt. És azt írta, csalódott Magyarországban, feleségével haza szeretnének költözni Erdélybe, aminek a Transtelex a Kovászna megyei Zabolán nézett utána. A K. Endre nevében posztoló szerző állítása szerint a kegyelmi kérvényt K. Endre felesége nyújtotta be.
Az írásról a kormánypárti sajtó is beszámolt, majd néhány órán belül törölték az erről szóló cikkeket. A bicskei gyermekotthon egykori igazgatóhelyettesének felesége a Blikknek később úgy nyilatkozott, hogy a 12 oldalas írás valóban K. Endrétől származik.
A bicskei gyermekotthon pedofil igazgatójának bűntársaként kényszerítés és zsarolás miatt elítélt férfinek tulajdonított oldal csütörtök este ismét posztolt, ebben a bejegyzésben a szerző „ócska, álságos lejárató propagandát” és „inkvizíciós és igaztalan médiahisztériát” emlegetett. „Felháborítónak tartom, hogy a csahos média már szülőfalumban is rossz híremet kelti és megpróbálja megosztani a helyi közösséget, akik ezt úgysem fogják hagyni” – írta. Elítélte a „bosszúszomjas, istentelen gyűlölködőket” is, akiknek nem elegendő Novák lemondása, Varga visszavonulása.
A bejegyzések péntek reggelre elérhetetlenné váltak, és az oldalt sem lehet már megtalálni a Facebookon.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!