Franciaország

A kieső közel-keleti partnerek helyett Franciaország érdeklődik a romániai bárányhús iránt
Franciaországnak jelentős húsfeldolgozó kapacitása van, beleértve a vágóhidakat is, de nem rendelkezik elegendő élő állattal ezek kihasználásához.
Soha nem volt ekkora esély rá, hogy kormányra kerüljön a francia szélsőjobb, de sarokba is...
Macron az EP-választás estéjén kockázatos húzással előrehozott parlamenti választás kiírását jelentette be. Le Pen Nemzeti Tömörülése a legerősebb párt, de az esetleges visszalépések és a három nagy...
Franciaországi küldetésbe indulnak a román katonai tűzoltók
A programban egy erdőtüzekre szakosodott csoport vesz részt.
Egy vitás lesgólt és az Eb első gól nélküli meccsét hozta a holland-francia rangadó
Hiába domináltak a franciák a D csoport rangadóján, nem sikerült igazán veszélyes helyzetet kialakítaniuk. A hollandok gólját hosszas videózás után érvénytelenítették.
12 éves zsidó kislányt erőszakoltak meg Franciaországban
Emmanuel Macron elnök az iskolákban kezdené az antiszemitizmus elleni harcot.
Több százezren tüntettek Le Pen szélsőjobbos pártja ellen Franciaországban
A belügy szerint 250 ezren vonultak utcára a Macron által kiírt előrehozott választások előtt, ahol a Nemzeti Tömörülés a legesélyesebb.
De Gaulle-i bátorság vagy orosz rulett – Macron választásba menekül Le Penék nagy EP-győzelme után
A szélsőjobboldali Nemzeti Tömörülés magasan nyerte az EP-választást, a francia elnök egy gyors parlamenti választással a belpolitikai tétet akarhatja emelni a választók szemében. Azonban sokan még...
Gyújtogatások, barikádok – Macronnak is át kellett utaznia a világot az új-kaledóniai zavargások...
Több tízezer bevándorló franciának adtak volna szavazati jogot Párizsból, mire haragra gerjedtek az Ausztrália melletti szigetcsoport őslakosai. A tiltakozásokban heten meghaltak, több százan...
200 rendőr vadászik a Légy becenevű megszöktetett rabra Franciaországban
A 30 éves Mohamed Amrát betöréses lopásért ítélték el, de a marseille-i ügyészség is vádat emelt ellene egy halálos áldozatot követelő emberrablás miatt, mégsem volt szigorúan megfigyelt rab.
Kövess minket Facebookon is!