Franciaországi küldetésbe indulnak a román katonai tűzoltók
Franciaországban teljesít szolgálatot egy román katonai tűzoltókontingens július 1-31. között az Európai Polgári Védelmi és Humanitárius Segítségnyújtási Főigazgatóság (DG ECHO) által szervezett program keretében, közölte az Agerpres. A program célja, hogy megerősítse a francia hatóságok ellenálló képességét a tűzveszélyekkel szemben.
Az országos katasztrófavédelmi felügyelőség (IGSU) pénteki tájékoztatása szerint a programban egy erdőtüzekre szakosodott csoport vesz részt. Célja az erdőtüzekre való reagálási idő csökkentése, a tagállamok beavatkozási egységei felkészítésének hatékonyabbá tétele és a részt vevő erők közötti interoperabilitás javítása.
A program keretében a román kontingens Franciaország területén fog monitorozási és oltási akciókat végrehajtani.
Az első, 40 tagú kontingens már elindult 8 járművel az Arad – Budapest – Maribor – Ljubljana – Padova – Piacenza – Nizza – Montpelier – Sainte-Marie-la-Mer útvonalon.
Szükség esetén a kontingens személyi vagy technikai állományát a francia hatóságok kérésére, a terepen tapasztalt állapotok függvényében utólag kiegészíthetik.
A kontingens személyi állományának cseréje július 16-án történik, akkor 40 másik tűzoltó veszi át a stafétát kollégáitól.
A programot az Európai Unió finanszírozza, célja a francia közösségek védelme, miután az elmúlt években hatalmas erdőtüzek pusztítottak Franciaországban.
Rád is szükségünk van!
A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!
Támogatás