Pár héttel az olimpia előtt húsz százalékkal emelték az Eiffel-torony belépőjegyeinek az árát

2024. június 22. – 16:34

Másolás

Vágólapra másolva

Néhány héttel a párizsi olimpia megnyitója előtt 20 százalékkal megemelték az Eiffel-torony belépőjegyeinek árát. Az áremelést a magas fenntartási költséggel indokolták – írta a France24.

A francia főváros jelképe, a 330 méter magas Eiffel-torony egyike a világ tíz leglátogatottabb turistalátványosságának. 2023-ban több mint 6,2 millió turista kereste fel, és ez a szám a világjárvány vége óta fokozatosan emelkedik. Hogy megbirkózzanak ezzel a teherrel, június 17-től emeltek a jegyárakon. A felnőtteknek mostantól 35,3 eurót kell fizetniük, ha a torony legfelső szintjéről szeretnék megcsodálni Párizst. Ez 20 százalékos emelés jelent a korábbi 29,1 eurós árhoz képest.

Az Eiffel-tornyot üzemeltető állami vállalat, a Société d'Exploitation de la Tour Eiffel (SETE) azt reméli, hogy az áremeléssel kompenzálhatják a világjárvány ideje alatt kiesett bevételeiket, és megoldhatják a cégnél kialakult munkaügyi vitát. A párizsi városháza becslései szerint a 2020 és 2022 között a kiesés elérte a 113 millió eurót. Ezzel egyidejűleg a fenntartási költségek is megugrottak, és a többletkiadások meghaladták a 130 millió eurót.

Az elmúlt időszakban két szakszervezet is azzal vádolta a SETE vezetőit, hogy nem fordítanak kellő összeget az üzemeltetésre és a karbantartásra. Emiatt a dolgozók többször is sztrájkba léptek, először 2023. december 27-én, Gustave Eiffel francia mérnök halálának 100. évfordulóján, majd idén év elején is sztrájkoltak. Azok a turisták, akik február 19. és 24. között szerették volna meglátogatni az Eiffel-tornyot, csalódottan tapasztalták, hogy sztrájk miatt zárva van.

Gustave Eiffel eredetileg azt az utasítást adta, hogy a tornyot hétévente fessék át, hangsúlyozva, hogy ez döntő fontosságú a fémszerkezet megőrzése szempontjából. A huszadik újrafestés azonban csak 2020-ban kezdődött el, 11 évvel az előző után.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!