Brazilia

RSS

Dél-Amerikába is ugyanazzal a luxusgéppel repült Iohannis, mint amivel Japánban volt

A japán utazásért félmillió eurót kellett fizetni a gépért, ezúttal nagyobb lesz a számla.

Turistavízummal maradna az Egyesült Államokban Bolsonaro

A volt brazil elnök ügyvédje szerint élvezni szeretné egy kicsit, hogy turistáskodhat, mielőtt eldönti, mi lesz a következő lépése.

Bolsonaro elismerte, hogy követett el hibákat

„Négy év alatt minden nap hétfőnek tűnt. Voltak hibák? Igen, voltak, ez logikus” – mondta a brazil exelnök a híveinek.

Több tízezres demokráciapárti tüntetést tartottak Brazíliában

Válaszul arra, hogy vasárnap Jair Bolsonaro hívei megrohamozták a brazil törvényhozás, az elnöki palota és a legfelsőbb bíróság épületét is.

Súlyos konfliktust szülhet, ha a brazil elnök tényleg nekimegy a zavargásokat pénzelő agrárbáróknak

Az elnökválasztáson vesztes Bolsonaro támogatói vasárnap feldúlták Brazíliaváros kormányzati negyedét, a zavargások eredménye több tucat súlyos sérült és több száz letartóztatott. A közvetett...

A kongresszus és a legfelsőbb bíróság épületébe is betörtek Bolsonaro támogatói Brazíliában

A nemrég beiktatott Lula elnök fasisztáknak nevezte a tüntetőket, és ígéretet tett arra, hogy minden felelőst meg fognak találni.

Milyen lesz 2023-ban a világ? Az elemzők szerint az orosz-ukrán háborút és a klímaválságot...

Egy szinte elkerülhetetlen recesszió, amelyet az elhúzódó ukrán-orosz háború vált ki, az energiaválság és az infláció elszabadulása, a Covid-járvány megkésett kínai hulláma – a 2023-ra vonatkozó...

Beiktatták az új brazil elnököt

A baloldali Luiz Inácio Lula da Silva szerint a választásnak a demokrácia volt a nagy nyertese.

Meghalt Pelé, a 20. század legnagyobb futballistája

Az egyetlen háromszoros világbajnok brazil labdarúgó 82 éves volt. A tökéletes támadójátékosnak tartott Pelé 1363 mérkőzésen 1279 gólt szerzett, forradalmasította a futballt, ami neki is...

Richarlisoné lett a katari foci-vb legszebb gólja

A szerbek elleni csoportmeccsen, a 80. percben rúgta.

Kövess minket Facebookon is!