Hat éve nem látott szintre csökkent az erdőirtás Brazíliában

2023. augusztus 4. – 07:39

Másolás

Vágólapra másolva

Hat éve nem látott szintre esett vissza az erdőirtás Brazíliában, legalább is erre engednek következtetni az Inpe űrügynökség műholdképei, írja a BBC. Idén júliusban 500 négyzetkilométernyi esőerdőt irtottak ki az országban, 66 százalékkal kevesebbet, mint tavaly ugyanekkor.

A visszaesés jól jöhet Luiz Inácio Lula da Silva kormányának, az elnök ugyanis januárban, hivatalba lépésekor ígéretet tett arra, hogy 2030-ig megszünteti az erdőirtást az esőerdőben. Elődje, Jair Bolsonaro alatt az erdőirtás felgyorsult, mivel ő az Amazonas vidékére mindig is technokrataként tekintett, nagy területet akart megnyitni ott a mezőgazdaság és a bányászat számára.

Amikor Lula először lett brazil elnök, 2003-ban éppen a legvadabb korszakát élte az erdőirtás – 2004-ben 28 ezer négyzetkilométernyi erdő veszett oda –, de a baloldali politikus már az első ciklusa végére vissza tudta fogni a pusztítást, majd újrázva még inkább levitte az éves erdőirtás mértékét. 2004-ben az ő kormányzása alatt lépett életbe a nyakatekert nevű Az Amazónia Legal Erdőirtásának Megelőzésére és Ellenőrzésére Irányuló Cselekvési Terv (PPCDAM), amely a szövetségi kormány 13 minisztériumát fogta össze, és a számok azt mutatták, hogy Lula leváltása után is sikeresen működött. Másfél évtizeden keresztül Brazília kiállt az őslakosok földjének védelme érdekében, keményen fellépett az illegális fakitermelés ellen, és jobban nyomon követte az erdőterületek változását.

2009 és 2018 között bőven 10 ezer négyzetkilométer alatt maradt az évenkénti erdőpusztítás nagysága Brazíliában, 2019-ben már 10 ezer négyzetkilométert taroltak le, tavaly pedig 13 ezerre ugrott ez a szám a műholdas felvételek alapján készült becslések szerint.

Az amazóniai esőerdő döntő jelentőségű az éghajlatváltozás elleni globális küzdelemben, a famennyiség 60 százaléka Brazíliában található.

Megválasztásakor Lula azt ígérte, hogy helyreállítja az esőerdők védelmének jogi alapjait, amivel környezetvédelmi és őslakos csoportok támogatását is megnyerte. A Carbon Brief nevű, klímaváltozással foglalkozó lap például azt számolta, hogy Lula győzelme esetén a következő tíz évben 89 százalékkal csökkenhet az erdőirtás nagysága – ha minden ígéretét betartja a politikus.

Támogasd a Transtelexet!

Az erdélyi közösségnek saját, független lapja csak akkor lehet, ha azt az olvasótábora fenntartja. Támogass minket akár alkalmi jelleggel, ha pedig teheted, állíts be rendszeres támogatást!

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!