Bolsonaro elismerte, hogy követett el hibákat

2023. január 17. – 11:45

Másolás

Vágólapra másolva

Elismerte, hogy elkövetett „néhány hibát” hivatali ideje alatt Jair Bolsonaro volt brazil elnök, aki erről egy hétfőn nyilvánosságra került videón beszélt támogatói előtt az Egyesült Államokban – írja az MTI.

„Négy év alatt minden nap hétfőnek tűnt. Voltak hibák? Igen, voltak, ez logikus. Elkövettünk néhány hibát” – mondta a Metrópoles hírportálon megjelent videóban a politikus, ahol kötetlen, laza hangulatban beszélget a köré gyűlt emberekkel a háznak a kapujában, ahol a floridai Orlandóban megszállt:

Brazíliában január 8-án zavargások törtek ki, melynek során a volt államfő hívei a fővárosban megrohanták az elnöki hivatalt, a törvényhozás és a legfelsőbb bíróság székházát és súlyos károkat okoztak.

A rendbontás előtt Bolsonaro egy videófelvételen megkérdőjelezte az októberi elnökválasztás legitimitását. Azt állította, hogy Lulát nem választották meg, hanem a legfelsőbb bíróság és a brazil választási hatóság juttatta hatalomra. Az ügyészek szerint ezzel az állítással az erőszakos tiltakozások egyik „ideológusa és felbujtója” lehetett a volt elnök. A zavargások során mintegy ezerkétszáz embert vettek őrizetbe.

„Sajnálom, ami 8-án történt, hihetetlen” – mondta híveinek Bolsonaro a metaforákban és hasonlatokban gazdag beszédben. A január elseje óta hivatalban lévő Lula-kormány a történteket terrorcselekménynek nevezte. Bolsonaro elítélte az „ámokfutást”, és tagadta, hogy köze lenne a támadásokhoz.

A politikus december 30-án, hivatali idejének lejárta előtt két nappal családjával együtt az Egyesült Államokba repült, így kijátszotta, hogy január elsején – a szokásoknak megfelelően – át kelljen adnia az elnöki szalagot utódjának, Luiz Inácio Lula da Silvának. Bolsonaro azóta Orlandóban tartózkodik, ahol családjával José Aldo, MMA-harcos luxus üdülőhelyen található otthonában időzik.

Bolsonaro néhány napig kórházban volt Floridában, miután alhasi fájdalmat érzett (a politikust 20018-ban szúrták hasba, azóta többször szorult már kórházi ellátásra). A kórházból múlt kedden engedték ki. Egyelőre bizonytalan, meddig marad az Egyesült Államokban.

Támogatói mindenesetre azt tanácsolják neki, hogy ne térjen vissza Brazíliába, ahol a legfelsőbb bíróság nemrég kilátásba helyezte, vizsgálni fogja szerepét a január 8-án kirobbant zavargásokban.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!