Archívum
Romániában 40 ezer gyermeket nevelnek a szociális védelmi rendszerben, és alig egynegyedük örökbe...
A családügyi miniszter ismertette a 2023-as adatokat, és elmondta, szigorítják a hivatásos nevelősszülőkre vonatkozó szabályokat.
Balog Zoltán nem mondott le, és arra sem válaszolt, hogy mi van a kegyelmi ügy hátterében
Balog Zoltán szerint ő is hibázott, de a döntést nem ő hozta meg, ezért a felelősség sem őt terheli, bocsánatot pedig csak az egyházától kért.
Az Airbnb-ről lassan eltűnhetnek a takarítási díjak
A takarítási díj azért lehet visszás, mert egy-egy jó áron hirdetett szállást akár több ezer forinttal is feljebb tornázhat, úgy, hogy azt a meghirdetett áron felül számolja.
A középkori Velencében hidakon rendeztek tömegverekedéseket
Ezeken néhány haláleset is előfordult, de nem annyi, mint amikor a rivális klánok még kihegyezett botokkal verték egymást.
Ha pénteken nem születik döntés a választások összevonásáról, már kevés az esélye a...
A PNL elnöke szerint a pénteki tárgyalás lesz az utolsó alkalom a megállapodásra a PSD-vel.
Ismét megbüntették a Lírát a melegellenes törvény miatt
Ötmillió forintos bírsággal sújtották a Lírát, mert az Esti mesék lázadó lányoknak című könyvet egy iskolától kétszáz méteren belül forgalmaztak.
„K. Endrének itt a helye. Itt született Zabolán, jöjjön haza”
A zabolaiak egyszerre hiszik és mégsem, hogy a falu köztiszteletben álló pedagóguscsaládjának sarja kapcsán robbant ki a Fidesz-kormányt alapjaiban megrengető kegyelmi botrány.
Mostantól az országban bárhol letehető az elméleti vizsga a jogosítványhoz
A gyakorlati vizsga szabályai nem változtak.
Az idei Super Bowl volt minden idők legnézettebb amerikai tévéműsora a holdra szállás óta
Ehhez kb. 20 százalékot hozott Taylor Swift is.







