Az Euroins bedőlése miatt várható áremelkedések elkerülésére készülnek.
A DreamJobs Románia felméréséből nem csak a legfontosabb felmondási okok derülnek ki, hanem az is, hogy a cégek próbálták-e marasztalni a munkavállalót, és mivel.
Az úszó napelemparkok a Dunán és az Olton lennének elhelyezve.
A pénzügyminisztérium új módszertant használna, amivel még az Európai Bizottság is egyetért.
A párt politikusai súlyos vádakat tartalmazó transzparensekkel jelentek meg a pénzügyi felügyelet vezetőségének meghallgatásán.
A Promelek XXI ügyvezető igazgatója szerint nagyon fontos, hogy a cég stabilitása több piaci szegmensre támaszkodjon, mert kicsi a valószínűsége egy olyan válságnak, amely minden olyan területet...
Az Euroins csődje után jelentősen emelkedhet a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások árai, a pénzügyi felügyelet viszont már hétfőn hatósági árkorlát bevezetésére tehet javaslatot.
A parlamenti képviselőt az EMNP és MPP fúziójából létrejött párt első küldöttgyűlésén választották meg.
Anca Ciubăncan súlyos fejsérüléssel és törött bordákkal került kórházba, mert beszólt a kollégáinak, akik „úgy cigarettáztak odabent, mint a törökök”.
Joe Biden szerint Putyin egyértelműen háborús bűnöket követett el.