Hibás tételt kaptak, akik matekből az anyanyelvükön pótérettségiztek
Nem sikerült rendesen lefordítani egytelen kisebbségi nyelvre sem a feladatot.
Tizenhárom éves, kocsit vezető gyerek okozott balesetet Bukarestben
Jó mókának tűnt elkötni az autót, kórház lett a vége.
Megtalálhatták az Arad megyei csónakbaleset utolsó áldozatának holttestét
A hétéves kislány személyazonosságára a ruhája alapján következtettek.
Átirányítják Ukrajnának és Moldovának a korábban Oroszországnak és Fehéroroszországnak szánt...
Az Európai Bizottság 135 millió eurót szán a szomszédsági kapcsolatok erősítésére.
A leghatékonyabban elköltött pénzeket venné el a kormány a civilektől
Óriási felháborodást keltett az a határozattervezet, mely megszüntetné a lehetőséget, hogy a cégek civil szervezeteket támogassanak.
Betiltják az amalgámtömést, de a környezeti higanyszennyezés még sokáig velünk marad
Csodaszernek tartották sokáig a mérgező higanyt, most viszont az okoz gondot, hogy el kellene tüntetni a légkörből és vizekből.
Szétbarmolhatják Kelet-Európa vándormadarainak útvonalát a Duna-deltába tervezett szélerőművel
A tiltakozó civilek azt is elképzelhetőnek tartják, hogy az energiakrízisre hivatkozva tulajdonképpen nyaralókkal építenék tele a legfontosabb természetvédelmi területeket.
Imádja a magyar kultúrát és a néptáncot a román EP-képviselő, aki a zöldmozgalmat készül...
Nicu Ștefănuță az LMBTQ-jogok szószólója is, azt mondja, sok szülő hívja fel, és megköszöni, hogy segít nekik elfogadni, hogy a gyerekük meleg.
Pénzjutalmat adna a kormány a tízesre vizsgázott diákoknak
A tanügyminisztérium közvitára bocsátotta az erről szóló tervezetet.
Emil Boc is megkritizálta a tusványosi Orbán-beszédet
Nem lehet éjjel a NATO oltalmát és az EU pénzét élvezni, nappal pedig kritizálni a NATO-t és az EU-t, mondta.
Kövess minket Facebookon is!