Klaus Iohannis: Ha bebizonyosodna, hogy orosz drón roncsai kerültek elő a Duna-deltában, az Románia területi integritásának súlyos megsértése lenne

Ha bebizonyosodik, hogy a belügyminisztérium által felfedezett elemek egy orosz drónhoz tartoznak, az Románia szuverenitásának és területi integritásának súlyos megsértése lenne, jelentett ki Klaus Iohannis szerda délután, írja a G4Media.

Az elnök szerint a védelmi minisztérium valós időben tájékoztatta erről a felfedezésről, és sürgős és szakszerű vizsgálatot kért az alkatrészek eredetére, valamint arra vonatkozóan, hogy mikor és milyen körülmények között érkeztek román területre.

„Ha bebizonyosodik, hogy ezek az alkatrészek orosz drónból származnak, ez a helyzet teljesen elfogadhatatlan lenne, és súlyosan sértené a NATO-tagország Románia szuverenitását és területi integritását” – jelentette ki.

„Amint már említettem, ezek az ukrán polgári infrastruktúra elleni támadások, amelyek háborús bűncselekményeknek minősülnek, a román határtól nagyon kis távolságra történnek. Mi azonban éberek vagyunk, és folyamatos kapcsolatban állunk a NATO-szövetségeseinkkel. Ismétlem: a NATO-n belül nagyon jól meg vagyunk védve, és Románia rendkívül erős biztonsági garanciákkal rendelkezik, a legerősebbekkel történelmünk során” – szögezte le Iohannis.

Mint írtuk, szerda kora reggel újabb orosz dróntámadás érte az délnyugat-ukrajnai Izmajilt. A román védelmi miniszter, Angel Tîlvăr a támadás után közölte, hogy román területre zuhantak egy orosz drón részei.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!