Külföld
Úgy néz ki, csak Magyarország maradt hetes cikkes uniós eljárás alatt
Az Európai Bizottság visszavonta a Lengyelországról kiadott javaslatát. Ezzel a testület szerint megszűnt a hetes cikkes eljárás, a magyar kormány korábban tagállami szavazást is pedzegetett.
Öt helyen lőtték át Fico vékonybelét
Először közöltek részleteket a kormányfő konkrét sérüléseiről a május közepén történt merénylet óta.
Europe Elects: A Fidesz elveszítené a magyar EP-mandátumok abszolút többségét
A DK az MSZP-vel és a Párbeszéddel együtt annyi helyet szerezne az EP-ben, mint öt éve egyedül, a Tisza hat mandátumot kapna, a többi ellenzéki pártnak nem lenne képviselője.
A karib-tengeri sziget, ahol a GDP tíz százalékát adja a mesterséges intelligencia, de nem úgy,...
Anguilla tavaly több mint 30 millió dollárt szerzett az .ai végződésű domainekből, a könnyen jött pénzt a kormányzat az egészségügyre és oktatásra költi.
A Fehér Ház szerint Izrael nem lépte át a „vörös vonalat”
Az AP szerint legkevesebb 37-en meghaltak Izrael Rafah elleni támadásában. Izrael tagadja, hogy kedden csapást mért volna egy palesztinok lakta sátortáborra Rafahnál.
A Vatikán bocsánatot kért Ferenc pápa melegekre sértő megjegyzéséért
Az egyházfő múlt héten egy zárt ajtók mögött tartott megbeszélésen jegyezte meg, hogy túl sok a „buziság” a katolikus szemináriumokon.
A 45 elégett palesztin ellenére folytatódik az izraeli offenzíva, egymillióan menekültek el a...
Felhúzták a palesztin zászlót az ír parlamentre, három európai ország hivatalosan elismerte a független palesztin államot.
Gyújtogatások, barikádok – Macronnak is át kellett utaznia a világot az új-kaledóniai zavargások...
Több tízezer bevándorló franciának adtak volna szavazati jogot Párizsból, mire haragra gerjedtek az Ausztrália melletti szigetcsoport őslakosai. A tiltakozásokban heten meghaltak, több százan...
Civilek tucatjai haltak meg a rafahi menekülttábort is érintő izraeli válaszcsapásban
Izrael arra válaszolt a támadással, hogy a Hamász hétfőn rakétákat indított Rafahból Tel Aviv felé.
Egy hónap múlva elfogyhat az ivóvíz Mexikóvárosban
Hacsak nem esik addig nagyobb mennyiségű eső. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján nem nagyon fog. A világ ötödik legnagyobb városában és körülötte tízmilliók maradhatnak víz nélkül.