Trump védelmi minisztere az elnök tudta nélkül állíthatta le az Ukrajnának szánt fegyverszállítmányokat
Zavart okozott Pete Hegseth amerikai védelmi miniszter az Ukrajnának szánt fegyverszállítmányok szüneteltetésével – ez derül ki a CNN-nek nyilatkozó öt, az ügyet ismerő forrás nyilatkozatából. Szerintük Hegseth nem tájékoztatta a Fehér Házat a döntésről, annak okát később nem értették meg teljesen a kormányzatban.
Mindez magyarázhatja azt az ellentmondást, ami Donald Trump elnök az elmúlt napok során hozott döntései között fennáll: előbb felfüggesztette a katonai szállítmányokat, majd hétfőn mégis több fegyver szállításáról döntött. „Még több fegyvert fogunk küldeni. Muszáj lesz. Képesnek kell lenniük megvédeni magukat. Most nagyon kemény csapásokat mérnek rájuk” – mondta Trump hétfőn.
Kedden Trumpot kérdőre vonták, hogy ő maga jóváhagyta-e a szüneteltetést, mire ő először a fegyverküldés fontosságát hangsúlyozta, majd miután újból megkérdezték, hogy jóváhagyta-e, visszakérdezett: „Nem tudom, ön szerint?”
A CNN forrásai által leírtak kissé kaotikus kormányzati működésről tanúskodnak, különösen Hegseth környékén. A források szerint ráadásul idén ez már a második alkalom volt, hogy a védelmi miniszter a kormányzat megkerülésével próbálta elintézni, hogy Ukrajna ne kapjon több fegyvert az Egyesült Államoktól: februárban hamarabb visszadobták az intézkedést, a mostani viszont simán átment, és Keith Kellogg, az elnök ukrajnai különmegbízottja sem értesült az egészről. A források szerint mindez azért történhetett meg, mert Hegseth mellett nincsen kabinetfőnök vagy megbízható tanácsadók, akik további egyeztetésre sarkallhatták volna a minisztert.
A fegyverszállítmányok szüneteltetését múlt szerdán jelentette be a Fehér Ház. A kormány szerint egyes szállítmányokat azért állítottak le, hogy „Amerika érdekét helyezzék előtérbe”, mivel a saját készleteik túlságosan megcsappantak, azt azonban nem részletezték, hogy pontosan milyen fegyverekről van szó. Hétfőn azonban Donald Trump bejelentette, mégis több fegyvert kap Ukrajna, amit a Pentagon is azonnal megerősített, azt írták: „Trump elnök utasítására a védelmi minisztérium további védelmi fegyvereket küld Ukrajnába, hogy az ukránok meg tudják védeni magukat, miközben azon dolgozunk, hogy tartós békét teremtsünk, és biztosítsuk, hogy az öldöklésnek vége legyen.”
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!