Friss hírek
Több tízezren tüntettek azért, hogy Grúzia is csatlakozhasson az EU-hoz
Az Európai Bizottság egyelőre nem javasolta az ország tagjelölti státuszát, de a grúzok nem akarnak tovább várni.
Elkezdték utalni az alapélelmiszerekre fordítható 250 lejt a rászorulók szociális kártyájára
Július elsejéig legalább 500 ezer rászoruló kellene megkapja a támogatást.
Jobb most a NATO-n belül lenni, mint azon kívül – helyszíni riport Helsinkiből
Tapasztalt politikusokat, nemzetbiztonsági szakértőket, szaunázó fiatalokat és sorkatonákat is kérdeztünk a finn fővárosban járva, Putyin, Erdoğan és Orbán is szóba került. Abban a többség...
Összeomlott az izraeli szivárványkoalíció, feloszlatják a parlamentet
Naftali Bennett miniszterelnök állítólag azért döntött így, mert egy korábban kilépést fontolgató képviselő szavazást akart tartani ugyanerről.
Megnéztük, hogyan segítik az ukrajnai menekülteket a TIFF-en, közben varenikit és derunyt kóstoltunk
Nem csak a szlongen szintjén van jelen a háborúellenesség a TIFF-en, minden alkalmat megragadtak, hogy segítsék a menekülteket. Az egyik kiemelt rendezvényen jártunk.
A DNA ezúttal a volt környezetvédelmi minisztert állította bíróság elé: a vád vesztegetés és...
Az ügyészség szerint közel 100 ezer lej értékű acélterméket kért bizonyos kedvezményekért cserébe.
Extraprofitadó bevezetését javasolja a koalíciónak Miklós Zoltán képviselő
Az RMDSZ szakpolitikusa a Transtelexnek elmondta, elképzelését a Magyarországon és Nagy-Britanniában is bevezetett extraprofitadó inspirálta.
A tanárok szerint az első tétel okozta a legnagyobb fejtörést a román érettségin
Hétfőn a román nyelv és irodalommal kezdték az írásbeli vizsgákat az érettségizők. Egy magyar diákokat oktató román szakos tanár röviden értékelte a Transtelexnek a tételeket.
Nyilvánosságra hozták a hitelmoratórium részleteit. Kik kérhetik a törlesztés halasztását?
Csak a nehéz helyzetbe jutó adósok kérhetik a törlesztés halasztását, a futamidő végén viszont többet fognak fizetni.
Kövess minket Facebookon is!