Recorder: 1000 eurót fizetett egy-egy pozitív hírért a PNL

2022. szeptember 23. – 15:25

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A România TV és az Economica.net hírportálokon 2021-ben több mint száz hirdetésként nem jelölt, fizetett cikk jelent meg, többségük a Nemzeti Liberális Párt (PNL) valamelyik vezetőségi tagját tüntette fel pozitív színben, írja a Recorder tényfeltáró portál.

Alakítsd velünk a féléves Transtelexet!

Szeretnénk tudni, mit szerettek, mit hiányoltok a Transtelexről, és szívesen meghallgatnánk az építő jellegű kritikai észrevételeket is. Megköszönjük, ha egy kis időt szánsz rá: kérdőívünket itt töltheted ki!

A médiába csordogáló, milliós nagyságrendű pártpénzekről forgatott videóankétja után a Recorder ezúttal a birtokába jutott szerződésből kiindulva annak próbált utánajárni, hogy hogyan fizetett a PNL 120 000 eurót a két említett hírportálnak. A szerződést, amely szerint egy cikk ára 1000 euró + áfa, az RTV Properties Management kötötte a trösztöt irányító, az igazságszolgáltatás elől külföldre menekült Sebastian Ghiță üzletemberhez közel álló Alexandru Nanu cégével, a Stalex PR-ral.

Nicolae Ciucă miniszterelnök, a PNL jelenlegi elnöke nem válaszolt a Recorder megkeresésére. A portál újságírói találkoztak viszont Ludovic Orbannal, aki akkor állt a párt élén, amikor az említett szerződést aláírták, de ő azt mondta, hogy nem ismeri a helyzetet, a sajtómegjelenésekre költött pénzekkel ugyanis nem ő foglalkozott közvetlenül.

Florin Cîțu, aki Ludovic Orbant követte a PNL elnöki székében, és a fizetett cikkek közül többnek szereplője, szintén arra hivatkozott, hogy nem ismeri a párt különböző cégekkel kötött szerződéseinek helyzetét, és Dan Vîlceanuhoz, a PNL akkori főtitkárához irányította az újságírókat. Vîlceanu azzal hárított, hogy nem emlékszik a Stalex nevére, a „könyvelőségen dolgozó lányokkal” ugyanis mindig csak a sajtótermékeket emlegették, a közvetítő cégek nevét nem.

A Recorder megkereste Mihai Opreát, a România TV szerkesztőségi koordinátorát is, aki azt mondta, a reklámok és kampányok nem tartoznak a hatáskörébe, így semmit sem tud a fizetett cikkekről. A Recorder megemlíti, hogy Oprea neve szerepel a Stalex PR és az RTV Properties Management szerződésében.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!