Több javaslatot elfogadott az ingázó diákok támogatásával kapcsolatban a minisztérium
2022. szeptember 23. – 12:25
frissítve
Hét pontban módosítják az ingázó diákok támogatásáról szóló rendelet-tervezetet a témában csütörtökön szervezett közvita eredményeként, írja az Agerpres Sorin Cîmpeanu tanügyminiszter pénteki Facebook-bejegyzését idézve.
A miniszter úgy fogalmazott, hogy négyszeresére emelik a lakóhelyüktől eltérő településen iskolába járó tanulók utaztatására szánt keretösszeget. Pontosabban arról van szó, hogy az Országos Diáktanács javaslatát elfogadva megduplázzák az elszámolható összeget (3 kilométeres távolságig havi 60 lej átalányösszeget biztosítanak, a 3 kilométert meghaladó távolságok esetében pedig ezt kilométerenként 6 lej/hó összeggel egészítik ki), ha pedig az utazás ennél többe kerül, akkor a támogatás növelhető, legfeljebb duplájára.
Cîmpeanu beszámolójában azt is említi, hogy kormányhatározattal növelhető lenne az elszámolható alapösszeg, a gazdasági-társadalmi helyzet változásának függvényében.
Emellett a közvitán megegyeztek abban is, hogy biztosítanák a jogi keretet, amely lehetővé teszi a helyi hatóságok számára, hogy támogassák a speciális iskolai szállítást az oktatási intézménybe és vissza mindaz elemi, mind az általános, mind pedig a gimnazista diákok számára.
Továbbá az ingázóknak folyósított juttatás nem lesz adóköteles, és nem számolják be az ösztöndíj vagy szociális támogatás elnyeréséhez szükséges családtagonkénti havi nettó átlagjövedelem kiszámításánál.
Belefoglalnák a rendelet-tervezetbe azt is, hogy azoknak a tanulóknak, akik lakhelyüktől eltérő településen tanulnak, és ott bentlakásban vagy albérletben laknak, az oktatási minisztérium költségvetéséből megtérítik havonta négy oda-vissza út, valamint minden hivatalos ünnep alkalmával egy oda-vissza út költségeit az iskolavégzés helyszíne és a lakhelyük között. A kifizetés az utazási okmányok alapján történne.
Alakítsd velünk a féléves Transtelexet!
Szeretnénk tudni, mit szerettek, mit hiányoltok a Transtelexről, és szívesen meghallgatnánk az építő jellegű kritikai észrevételeket is. Megköszönjük, ha egy kis időt szánsz rá: kérdőívünket itt töltheted ki!
Az útiköltség-támogatásról szóló rendelet-tervezetetben jelenleg havi 50 lej/3 km + 5 lej/km szerepel elszámolható összegként, ami bizonyos esetekben 50 százalékkal emelhető.
A tanügyminisztérium szeptember 7-én keltezett, honlapján szeptember 13-án közzétett rendeletével szüntette meg az ingázó diákoknak járó havi 200 lejes ösztöndíjat, ami többségüket rosszul érintette, eddig ugyanis ebből egészítették ki az utazásuk költségeit. A döntést a diszkriminációellenes tanács is vizsgálja.
A Transtelex egy egyedülálló kísérlet
Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!
Támogató leszek!