Friss hírek
Az amerikai külügyminiszter szerint a béke akadálya, amit Izrael csinál Ciszjordániában
Antony Blinken a telepépítési program miatt kritizálta a zsidó államot.
Bocsárdi László a Rokonokról: Ez a hatalomra került mindenkori értelmiségi rossz álma
„A nagy kérdés az volt számomra, hogy manapság az erkölccsel foglalkozni színházban mennyire szerencsés dolog” – mondta a rendező.
Idén nyártól egész Romániára kiterjesztik az e-személyi igazolványok kibocsátását
Megérkeztünk a 21. századba.
Alkotmányellenes a módosított kataszteri törvény
A módosítások sértik a magántulajdonhoz való jogra vonatkozó alkotmánycikkelyt.
2027-re feltámasztanák a gyapjas mamutot, állítja egy dallasi cég
A reinkarnáció esélyét az adja, hogy a mamut DNS-e 99,6 százalékban megegyezik az ázsiai elefántéval.
Kihantolják és újra eladják a gondozatlan sírokat a nagyváradi Rulikowski temetőben
Több ezer nyughelyet érinthet az intézkedés.
Eltemették Tamás Gáspár Miklóst
A filozófus, közíró, a Szabad Demokraták Szövetségének egykori országgyűlési képviselője 74 éves korában halt meg. A temetésen Karácsony Gergely is beszédet mondott.
Madárinfluenza miatt közel negyedmillió pulykát ölnek le egy Brassó megyei farmon
A gyanú szerint Magyarországról hozott csibékkel került be a kór.
Nyomozás indult a bukaresti lakástűzben meghalt három gyermek ügyében
Gondatlanságból elkövetett emberölés gyanújával.
Mossa a kezét a legfelsőbb bíróság: arra hivatkozva, hogy Iliescu nem volt elnök '89 decemberében,...
Már szinte elhittük, hogy sikerül igazságot szolgáltatni, a 92 éves Ion Iliescu, a 81 éves Gelu Voican Voiculescu és a 86 éves Iosif Rus emberiesség ellen elkövetett bűntettért felelhetnek.







