Friss hírek
Két árva cicust mentettek meg a turisták, hazavitték őket, és kiderült, hogy vadmacskák
A Fogarasi-havasokban fekvő Szombatfalva közelében nyivákoltak átázva és fázva egy ösvény mellett.
Egy friss magyar kutatás szerint igenis hasznosak a fák a legelőkön
Ugyanakkor a fás legelők egyfajta csapdahelyzetben vannak, mert az erdészet és a mezőgazdaság közötti senkiföldjén rekedtek.
Egy kötélen egyensúlyozott át egy férfi a torockói Székelykő csúcsai között
Szerencsére viselt biztonsági felszerelést, mert párszor elvesztette az egyensúlyát.
Megjavították, de ismét elszakadt az úszó gát az Olton
A Sepsiszentgyörgy közelében felállított, hulladékgyűjtésre szolgáló úszó gát tavaly is megrongálódott.
Halálos porvihar csapott le egy amerikai autópályára
Borzalom – mondta az állam kormányzója, amikor meglátta a helyszínt.
Elhunyt Pomogáts Béla, az erdélyi magyar irodalom nagy ismerője
Negyven önálló könyve jelent meg, a két világháború közötti, valamint az 1945 utáni magyar irodalommal, illetve az erdélyi és a nyugati magyar irodalommal foglalkozott.
Vietnámból, Törökországból és Nepálból érkező vendégmunkásokkal próbálják enyhíteni a romániai...
Romániába érve azonban sokan meggondolják magukat, és rájönnek, hogy Nyugat-Európában többet kereshetnének, mint itt. Így hát szerencsét próbálnak, és tovább mennek nyugat felé feketemunkásnak.
Kövess minket Facebookon is!