Friss hírek
Érvénytelenítette a bíróság a nagykárolyi Kölcsey-szobor felirata miatt kirótt bírságot, egyelőre...
A nagykárolyi polgármesteri hivatalt tavaly, két héttel a szoboravató után bírságolták meg, mert az emlékművön csupán magyar felirat szerepelt.
Tizennégyezer Tesla-dolgozót rúgna ki Elon Musk
Kiszivárgott egy dolgozóknak szánt körlevél.
Gigantikus, 170 kilós őskengurufajt azonosítottak Ausztráliában
Három új fajt sikerült leírniuk a kutatóknak három fosszília alapján. Az is kiderült, hogy az óriáskenguruk nem mind négy lábon jártak, ahogy eddig gondolták.
Az Erdélyi Fejedelemség kincseit bemutató kiállítás nyílik a Csíki Székely Múzeumban
A tervek szerint augusztus és november között a marosvásárhelyi Kultúrpalotában is megtekintheti a közönség.
Megtiltották a felsőoktatási intézményeknek, hogy változtassanak a tandíjon egy tanulmányi ciklus...
A jogszabály kezdeményezői szerint az egyetemek évek óta kényükre-kedvükre növelik a tandíjat egy tanulmányi cikluson belül.
A betörők új csodafegyvere: a salétromsav
Egy berlini lakóházban az elmúlt napokban háromszor is lecsaptak a savas módszerrel.
Most még csak egyre kevésbé hatásosak az antibiotikumok, de hamarosan károsak is lehetnek
Egy szegedi kutató szerint az antibiotikumok olyan baktériumokat hoznak létre, amelyek nemcsak rezisztensek, de még a fertőzőképességük is nagyobb.
Kiesett a kórház emeletéről és meghalt egy páciens Szatmárnémetiben
Belső vizsgálatot indított a kórház és a rendőrség is nyomoz.
Kövess minket Facebookon is!