Friss hírek
A litván külügyminiszter szerint a magyar kormány Putyint védi Európa helyett
Több uniós külügyminiszter is egyetértett azzal, hogy Budapest helyett Brüsszelben találkoznak, de az olasz kijelentette, hogy ellenezte a döntést, a német szerint nem a hely a fontos.
A Kreml történelemtorzítással vádolja Klaus Iohannist
A román külügy úgy reagált, egyesek tanulnak a történelemből és békét kötnek, mások folyamatosan megpróbálják megszállni szuverén szomszédjaikat.
Autóbalesetben meghalt egy magyar konzul az A1-es autópályán Temesvár és Lugos között
Az autó a magyar konzulátusé volt és szabályosan közlekedett.
Szökevény bolygókat fotózott a James Webb űrtávcső
Ezek az égitestek segíthetnek megérteni a tudósoknak, hogyan alakulhatnak ki bolygók a hagyományosan elfogadott modellen kívül is.
A liberálisok a PSD-vel való szakítást és a PNL-s pénzügyminiszter leváltását fontolgatják
Egyelőre nem jutottak dűlőre, de a PSD-vel még ma egy asztalhoz ülnek.
Az FBI szerint nem ideológiai indíttatásból lőtt rá Trumpra a merénylő
Sem baloldali, sem jobboldali ideológiát nem látnak a tett mögött.
Viharokra és záporokra figyelmeztetnek a meteorológusok
Erdély déli részein a szél sebessége elérheti az 50-60 kilométert óránként.
„Ha egy nadrág megvarrása többe kerül, mint amennyiért el lehet adni, a pluszt honnan a jó...
Sorra zárnak be, jelentenek csődöt és bocsátják el alkalmazottaikat a készruhagyárak Székelyföldön, megnéztük, hogy mi okozta.
Bemászott a medve egy kolibicai férfi udvarára, hogy elragadja a disznóját
A férfi több sérülést szenvedett a kezén, fején és hasán, azonban élete nincs veszélyben.
A temesvári városi kórház hat orvosát és egy ápolónőt bírósági felügyelet alá helyezték
Vesztegetések ügyében vizsgálódnak.








